Békesség árad a dalból

Felkurblizza a gramofont, majd a szerkezet karján lévő acéltűt, amely egy perc alatt 78 fordulatot tesz meg, a koromfekete lemezre helyezi. Először recsegő, sistergő hangokat hallat a klasszikus lejátszó, majd egyszeriben tisztán megszólal rajta egy 1933-as évekbeli dal Lontay-Rajner László hajdani operaénekes előadásában. Mindenféle slágert kedvel Gábor, mert szerinte mély mondanivalójuk van. Pár sorban történetet mesélnek szerelmi bánatról, hétköznapi örömről, az édesanya önzetlen szeretetéről – az egykori zeneszerzők az emberi élet teljességét foglalták dalba, s még élvezhető dallamot is komponáltak mellé.

Mutat egy, az 1908-1914 között működő első magyar hanglemezgyárban készült lemezt, majd Imperia, Diadal, Radiola márkanevet viselő darabokat. Az utóbbi igazi ritkaság, mert a kiadó vállalat égisze alatt csupán 86 lemez látott napvilágot, mielőtt 1943-ban bombatámadás érte a gyárat. Azért is szereti a régi lemezeket annyira, mert amikor egy dal felcsendül a gramofonon, az visszarepíti őt a mai rohanó világhoz képest nyugalmasabbnak érzett 1900-as évekbe.

Nehéz sorsot osztott rá a Teremtő. Koraszülöttként hét hónapra, mindössze kilencven dekagramm súllyal érkezett a világra. A kisfiút inkubátorba helyezték, amelynek hála életben maradt. De a szerkezet erős fénye szétégette a látóidegét. A jobb szemével sosem látott, a ballal csupán foltokban. Tizenhárom éves korára teljesen elveszítette a szeme világát. Sosem kesergett azon, hogy a zöldbe borult nyári erdők, a szeretett arcok már csak emlékképekként derengenek fel. Hálás azért, hogy valaha szemeivel láthatta a világot.

Hétévesen felkerült a fővárosba, a Vakok Iskolájába, ahol megtanították neki a Braille-írást (más néven pontírást). Majd egy dunaújvárosi középiskolában, később ugyanitt főiskolán informatikus, gazdasági szakirányon tanult tovább. Érdekelte a szakma, de abban végül sosem tudott dolgozni, mert az túlságosan vizuális irányt vett. Tizennyolc évesen leszázalékolták.

Most negyvenegy éves, és régóta vágyott egy társra, családra. A feleségével, aki mozgásérült, négy éve hozta össze a sors. Egy újságban társkereső hirdetést adott fel, amelyre Katalin jelentkezett egyedüliként. Találkoztak, és kölcsönösen elfogadták, megkedvelték egymást. Négy éve összeházasodtak.

– Gyermeket nem tudunk vállalni – mondja józan belátással beszélgetőtársam. De a kialakult élethelyzetben is képes látni a jót: a párjában megbízható társra lelt. – Anyagi bőségben nem dúskálunk, beosztjuk a keveset – teszi hozzá. A felesége portás egy iskolában. Velük egy házban lakik vendéglátónk édesanyja, aki demenciával küszködik. A férjétől annak alkoholszenvedélye miatt elvált. Az idén kilencvenedik életévét betöltő asszony egyedül nevelte fel a fiát. Egy hölgy jár segíteni ellátni a mamát, de Gábor is igyekszik mindent megtenni érte, visszaadni azt a törődést, amit tőle kapott.

Otthonukban jó pár vekker- és kakukkos óra, rádió sorakozik – főhősünk több mindent gyűjtött az évek alatt. Végül megmaradt a lemezeknél, amelyeknek elragadta a hangzásvilága. A hobbija úgy kezdődött, hogy az általános iskolában minden osztályban volt egy Videoton rádió, amin mesedalokat hallgattak a diákok. Gábort már akkoriban is érdekelte a szerkezet, s az osztályában őt nevezték ki működtetési felelősnek. Gyűjteménye első darabjait egy régi lemezjátszóval együtt a helyi Muskátli Moziból szerezte, amely 1989-ben bezárt.

Falujának lakóitól kapott további lemezeket, de a kollekció gyarapítása érdekében célirányosan felkeresett antikváriumokat, és rendszeresen csereberél hasonló megszállott gyűjtőkkel. A régi korok lenyomataiból sok eltörik, s mivel néhányan értéktelennek gondolják azokat, egyszerűen kidobják. Ennek ellenére Gábor szüntelenül bővíteni tudja gyűjteményét.

Sok időbe telik felkutatni a ritka dalokat. Az egyik barátja megy el a lemezekért, elviszi neki, és felolvassa magnóra a dalok címét. Azt Gábor vakírással visszagépeli. Majd címkét készít az újságlapokból kivágott, meghajtogatott, összetűzött tasakokra. Húsz lemez lapul egy tokban. Minden egyes darabot számmal lát el, és azokat egy digitális katalógusba rögzíti a könnyebb visszakereshetőség, átláthatóság érdekében.

Nem a birtoklási vágy hajtja, sokkal inkább a szép felvételek szeretete vezérli. Rendszeresen ad zenét rádióműsorokba. A Petőfi Rádió egykori Gramofon album című műsorából tíz éven át az összes adást felvette. Képes volt még éjjel is felkelni a felvétel rögzítése miatt.

A lemezgyűjtés nem csak számára boldogság, azzal másoknak is örömöt szerez. Gyakorta keres fel olyanokat, akik kötődnek egy-egy dalhoz. A népszerű színésznő, Oszvald Marika édesapjával, Oszvald Gyula operaénekessel mindössze egyetlen lemezfelvétel készült 1946-ban. Gábor, akinek birtokában volt ez, eljuttatta a családhoz, hálával hívták fel őt telefonon, hogy megköszönjék önzetlen kedvességét.

Igyekszik minél több régi dallamot megmenteni az utókornak, ezért készít egy nagy digitális adattárat. A vágya az, hogy ezekből egy közel teljes zenegyűjteményt mutathasson a nagyközönségnek. Szeretné, ha mások is belehallgathatnának egy hajdani dalba, megismerve azt a kort, amelyben született. S megtapasztalnák a belőle áradó békességet, amit ő mindennap újra és újra átél, amikor esténként feltesz a gramofonra egy régi lemezt…