Pásztorkutyák nevelője

Puli, pumi, mudi – ki ne ismerné a három magyar pásztorkutyát. Közülük egy időben a puli volt a legnépszerűbb, ami nem is csoda, hiszen a hosszú szőrű, mókás megjelenésű állat a legmogorvább emberek arcára is mosolyt képes varázsolni. Nagy népszerűségre tett szert, különösen a gyermekek körében a felálló fülű, bohókás természetű pumi is. Mostanában pedig az eddig szerényen meghúzódó mudi kezd a legkedveltebb pásztorkutya lenni. A gazdájához végtelenül ragaszkodó mudi első rangú munkakutya is. Heverészni persze, mint minden kutya szeret az is, de mihelyt állatot lát, azonnal dolgozhatnékja támad. A legkiválóbb terelőkutya, ami a világ minden pontján nagyszerűen vizsgázik. Ez a pompás jószág ötven évvel ezelőtt a kihalás szélén állt – alig harminc volt belőle az egész országban! És ekkor jött Zsíros Csaba. Aki akkor még azt se igen tudta, hogy mi az a mudi – a pulik szerelmese volt.

– Városi, nyíregyházi fiú vagyok, de vidéki rokonokkal, így az állatok mindig is közel álltak hozzám – kezdi a történetét, ami egészen a múlt század hetvenes éveinek legelejéig nyúlik vissza. – A kutyákért meg egyenesen bolondultam. Szerencsére a szüleim megértették ezt a szenvedélyt, s már általános iskolás koromban előfizették nekem a Kutya című, nagyon színvonalas szaklapot, ahol már akkor, a hetvenes évek legelején élénken foglalkoztak az őshonos magyar, azon belül is a pásztorkutyákkal. Akkor bolondultam bele a pulikba, amihez az is hozzájárult, hogy a szomszédos utcában lakott egy tenyésztő, tőle került hozzám az első puli. Rettentően büszke voltam rá, egyenesen Budapestre, az országosan ismert tenyésztő és szakértő, dr. Bordás Imre kenneljébe vittem fedeztetni. Kezdetben csak kedvtelésből tartottam, s hordtam mindenféle versenyekre őket, aztán szinte észrevétlenül tenyésztés lett a kedvtelésből. S elkezdem járni velük a városszéli juhászokhoz, hogy lássam, hogyan viselkednek a nyáj mellett.

Ott látott először igazi mudikat, de akkor még nevük se nagyon volt azoknak az Alföldön, német pulinak nevezték őket. Viszont csodálatosan dolgoztak. Lesték a gazda minden mozdulatát, s néha az volt az érzése, hogy azok a kis kemény, szívós állatok szabályosan kitalálják a juhászok gondolatát. Akkor figyelt fel a pumikra is, s jött rá, hogy azok se keverékek. A pulikat persze továbbra is nagyon szerette – s szereti ma is –, de attól kezdve a figyelme a pumi, de főleg a mudi felé kezdett fordulni. Nem volt egyszerű a dolga. A fajtát a hetvenes évek derekán már kihalásra ítéltnek gondolták, megpróbálták őt is lebeszélni róluk. Foglalkozz inkább a pulival, javasolták. Annak nagyobb az ismertsége, azt jobban kedvelik az emberek. Neki azonban beszélhettek. Versenyről versenyre járt, hogy kiválogassa a fajtisztának gondolt, s jól dolgozó kutyákat, de bizony csalódnia kellett. Nyakába vette hát a vidéket, s addig kutatott, míg rá nem talált egy tucatnyi, aktívan dolgozó mudira, melyeket aztán törzskönyveztetett, s bevont a tenyésztésbe.

Nagyon hamar megszületett a kitartó munka gyümölcse. Gyönyörű kiskutyák születtek, s pompás munkakutyák lettek. Egy részüket ugyanis visszaadta a juhászoknak, ahol a kutyák azonnal feladatot kaptak, amit azok nagy élvezettel teljesítettek is. A megtartott állatokkal pedig sorra nyerte a versenyeket. Már vevők is akadtak a kölykökre, de ő hét évig egyetlenegy mudit se adott el, legfeljebb elajándékozott. 

A pumi pedig úgy jött a képbe, hogy vagy harminc éve a nyíregyházi állapparktól megkeresték, csináljanak egy magyar pásztorkutyás bemutatóparkot. A mudi meg a puli már megvolt, a pumikat pedig az ismerősöktől szerezték be, melyeket nem volt nehéz megszeretni. Mindegyiknél bohókásabb a természete, nagyon figyelmes, gazdaszerető jószág, de nem állatkertbe való. Amúgy egyik pásztorkutya sem, mert azoknak gazda és feladat kell. Meg is szűnt a parkban a bemutató, viszont a kutyák szeretete nem, és Zsíros Csabánál a puli és mudi kölykök mellett a kis pumik száma is gyarapodni kezdett. 

A Nyírségfia Kennel gazdája ma is tulajdonol vagy ötven kutyát. Egy részük a sóstóhegyi portáján él. Hogy ezt miképp fogadja a környék?

– Vegyesen. A nagy többség elnézi, de van olyan szomszéd is, aki nem nagyon fogadja a köszönésemet – feleli mosolyogva házigazdánk, akivel egy Nyíregyháza melletti tanyán beszélgetünk. Itt tartja ugyanis kutyáinak többségét, idilli környezetben. A kerítésen kívül van vagy negyven fok, az udvaron viszont nagy fák árnyékában viháncolnak a lakók, de aztán megszűnik az is, mert jön az etetés. A hasát pedig minden kutya szereti.

Zsíros Csabának minden szabad percét lefoglalják a kutyák. De ez természetes is, hiszen a tenyésztés, ha az ember becsületesen csinálja nem gyerekjáték, ráadásul sok szempontot kell figyelembe venni

– Fontos a küllem, a fajtaleírást igyekszünk mindél jobban megközelíteni –mondja. – Figyelni kell a kölykök szervezeti szilárdságára, de a legfontosabb, különösen a mudik esetében a használati érték. A mudi ugyanis valójában munkakutya. A betanítás ugyan a leendő gazda feladata, de amíg a kölykök nálam vannak, én is sokat foglalkozom velük. S bizony, nehezen válok meg tőlük. Az idősebb kutyákat, melyek közel kerültek hozzám még a repülőtérre is elkísérem, s igyekszem nyomon követni a későbbi életüket. Megnyugtató tudni, hogy a Nyírség fiai Olaszországban, Amerikában, Új-Zélandon és bárhol a világon megállják a helyüket.