Küzdeni kell az álmokért

„Szabadnak születtünk mindannyian. De a világ mintha próbálná helyettünk eldönteni, hol a helyünk, vagy mire vagyunk képesek. Egy felső erő már eleve elrendelte sorsunkat: szegény vagy gazdag világban növünk fel, és hogy barna bőrszínt viselve merre visz utunk?” Ilyen és ehhez hasonló létkérdéseket vet fel az egyszerű, szorgalmas fiatalról szóló történet. Horváth Krisztián tehetséges bokszoló, aki ki akar törni abból a reményvesztett környezetből, ahol a származás meghatározza: „te úgyse viszed semmire”. A regény mindenkinek szól, hiszen a legborúsabb pillanatokban is azt üzeni, hogy sosem szabad feladni az álmokat.

– Úgy tartják, hogy cigánynak születni egy életforma, amelyet a társadalom többnyire a dologtalansággal, munkakerüléssel, kulturálatlan viselkedéssel jellemez. De ne feledjük el, hogy bőséggel akadnak kivételek, akik más utat választanak. Mégis többnyire még ma is egy kalap alatt emlegetik a romákat. Sokak életét gyermekkoruktól megbélyegzi társaik és a felnőttek negatív hozzáállása, kirekesztése – vázolja Claudia a mű borús kiindulóhelyzetét, amelyhez valós élettapasztalatok szolgáltak alapul.

Származásuk miatt őket sosem érte lelkükön nyomot hagyó bántó megjegyzés. A fiatal szerzők, akik titokzatosak a korukat illetően, Budapesten nőttek fel, egyszerű körülmények között. Dolgos szüleik – édesapjuk biztonsági őrként, édesanyjuk hosszú évek óta üzletvezető, diszpécserként dolgozik egy étteremben – jó példát mutattak az életben való boldogulásra. Maximálisan támogatták gyermekeiket, Claudiát és Istvánt mindenben. Ámbár kezdetben kételkedve fogadták, hogy írók szeretnének lenni, mondván, senki sem kíváncsi roma szerzők írására.

Claudia óvodáskorában órák hosszat pötyögött játék-írógépén. Már akkor megfogalmazta, hogy írói pályára vágyik. A könyvek látványa, melyek otthonukban körülvették, örömmel töltötte el. Édesapja könyvszerető ember lévén hamar megtanította gyermekeit írni, olvasni. A Kisasszonyok című kötetet lánya rongyosra forgatta.

Istvánt inkább a képregények érdekelték. Jól rajzolt, és frappáns történeteket írt az ábrák mellé. A középiskola után több filmes, írói képzést elvégzett. Jelenleg mindketten újságíróként dolgoznak. S az is közös bennük, hogy visszahúzódó, zárkózott személyiségük miatt szeretnek elrejtőzni a világ elől. A könyv lapjain ellenben gátlásaikat levetkőzve forgatják tollukat, és bátran beengednek egy olyan különc világba, amelyet ők teremtettek.

Gyermekként a közös játék alkalmával kreáltak történeteket. Felnőttként komolyabb szándékkal, először külön-külön ragadtak tollat. Majd egyszeriben rájöttek, hogy együtt többre vihetik. A kezdeti regény- és novellapróbálkozásaik megmaradtak a fióknak. Mígnem olyan írás született, amelyet érdemesnek tartottak bemutatni a világnak.

A cigány fiú története már régebb óta bennük élt, de a témaválasztást megelőzően tudatosan körbetekintettek a hazai könyvpiacon. Írásukkal újat akartak adni, olyat, ami hiányzik.

– A médiumokban, a könyvekben, a filmekben csak többnyire fehér bőrszínű embereket látunk. A cigányok, ha egyáltalán bekerülnek, általában pejoratív példaként kapnak szerepet. A társadalmi sokféleséget akartuk papírra vinni, hiszen a világ is ilyen, és napjainkban égető a szüksége egymás jobb elfogadásának – mesélnek a szerzők szemléletükről, belső hajtóerőikről.

– Bármilyen szomorú a történet (Krisztián életét apja borúlátása, negatív viselkedése árnyalja be), mégis reményt akartunk adni. Valós szál benne az is, hogy a roma szülők általában nemhogy táplálnák gyermekeik lelkét a vágyaik beteljesítése felé vezető úton, hanem a saját rossz tapasztalataik miatt azt sulykolják beléjük, hogy úgyse sikerülhet. Nem véletlen, hogy például az olimpián sem látni egyetlen cigány indulót sem – mondja István. A két testvér a történet egészét együtt alkotta meg, közös munkával, egyetértésben.

A magával ragadó, olvasmányos műben néhány, a témaválasztás szempontjából lényeges történetszál érezhetően kisebb hangsúlyt kap, rejtve marad előttünk. Feltűnő, hogy a nők sorsával, túl azon, hogy eleve elnyomott szerepben jelennek meg az alvilágban játszódó történetben, nem foglalkoznak részletesebben. A szerzők elárulják, szándékos ez a hiány, mert a most látszólag csak úgy „otthagyott” részek a következő regényük vezérfonalaként szolgálnak. Ebben három lány életének alakulását akarják nyomon követni ugyanebben az elnyomó környezetben.

Tehát várhatjuk a folytatást. Addig is Krisztián története erősíthet bennünket abban, hogy mindig küzdenünk kell az álmainkért.