Lepkék városa

A tokaji főutcán egymást érik a borkimérések, de napközben egyik porta előtt sem várakoznak annyian, mint egy külsőre szerény ház előtt. A külső ugyan szerény, de amit bent lát az ember, attól leesik az álla. Magyarország legnagyobb magánkézben lévő lepkekiállítása várja itt a látogatókat, akik ráadásul nem csupán a lepkékben gyönyörködhetnek, de gazdag ásványgyűjteményben is.

A gyűjtemény gazdája, Zavodnyik János fiatalember, de ne tévesszen meg senkit a kora, hiszen tizenkét éves kora óta gyűjti a lepkéket meg a köveket. Amúgy épületszobrász, restaurátor, de a lepkék meg a kövek az elsők. Ha beszélgetni szeretnénk vele, érdemes jó előre időpontot egyeztetni, mert a látogatócsoportok jönnek meg jönnek, és azok tagjai mindenre kíváncsiak. Napjának túlnyomó része tárlatvezetéssel telik, de ebben nagy segítséget kap a családjától, s ez komoly terheket vesz le a nyakából.

Mi egy hétköznap délelőtt kopogtunk be hozzájuk. Két csoport is tiszteletét tette épp, az egyiket János, a másikat pedig az édesanyja vezette. Szerencsére az utóbbi látogatás már a vége fele járt, így János átadhatta saját csoportját az anyukájának, s állt a rendelkezésünkre. De mi addig se unatkoztunk. Az ásványgyűjtemény csodálatos világával ismerkedtünk, ahol rengeteg olyan követ is láttunk, amiről még csak nem is hallottunk. Például a mézopálról, a baritról, vagy mondjuk a bányatojásról. Ez utóbbi Recskről származik, és azt kell róla tudni, hogy gyógyító hatású. Az ember kézbe veszi a tojásokat, morzsolgatja, s közben megnyugszik.

A tárlat legtöbb természeti kincse magyarországi, az ametisztek például a parádsasvári Köszörű-patakból, a jáspisok a monoki Ingvár-hegyről, az achátok a Mátrából, a markazitok Rudabányáról, a már emlegetett mézopálok pedig a telkibányai Kutyaszorítóból kerültek ide. Az ember nem győz csodálkozni, de amikor combvastagságú, fél méter hosszúra vágott, mamut-lábszárcsontoknak nézett „valamikre” bukkan, eláll a lélegzete. Pedig azok nem is mamutcsontok. Egyszerű faopálok, s innen a közelből – Megyaszóról. 

A két másik teremben még nagyobb csodákban lehet részünk, több mint 3800 trópusi lepke várja az érdeklődőket. Külön termekben vannak a nappali-éjszakai lepkék, a rovarok, a bogarak, a tengeri és egyéb érdekességek, mint például a szakállas agáma. Ez a nem nagy, 35-40 centis, de annál félelmetesebb kinézetű egzotikus hüllő a világ legjámborabb jószága, s kimondottan kedveli az emberek közelségét. Békésen tűri, hogy simogassuk, de nyugodtan a vállunkra is tehetjük, tán még élvezi is a kényeztetést.

– Kettő van belőlük, a rokona nem ennyire barátságos, de azért ő is eltűri a közelségünket – mondja a házigazdánk. – Aki pedig most van „szolgálatban” egyenesen elvárja a törődést. Ha kevés a látogató, akkor például kopogtatja a terrárium üvegét, hogy foglalkozzunk vele. Télen pedig, amikor nincsenek vendégek, mesefilmeket néz, nehogy depresszióba süllyedjen. 

A lepkékkel nincsenek ilyen gondok, vendéglátónk már egészen fiatalon elkötelezte magát irántuk. Tíz-tizenkét évesen sokat járt az apjával horgászni, de ő unta a pedző bámulását, s bóklászott inkább. S közben fokozatosan felfedezte a környező világ csodáit. A lepkék titokzatos élete érdekelte leginkább, tizenhárom-tizennégy éves korára már egészen komoly gyűjteményt hozott össze. És ez a szenvedély ma is tart. Hála istennek, mondhatja a látogató, aki alig tud betelni a látványukkal.

Mindnek nem fogjuk felsorolni természetesen a nevét, néhány gyönyörűséget azonban feltétlenül érdemes megemlíteni. Mondjuk a nagy fecskefarkúakat, melyeknek a szárnyán arasznyi „cérnaszál” lóg, ezzel tévesztik meg a rájuk vadászó denevéreket. Vagy például a kígyófejű, a pávaszemes, a szivárvány lepkéket, melyek megtévesztően hasonlítanak a kígyóra, a fatörzsre – így védekezve a ragadozók ellen. Többféle sáskafaj is színesíti a palettát, s azokat kézbe is lehet venni, már aki legyőzi a félelmét, mert azért azt be kell vallani, nem mindenki szeret „tücskökkel-bogarakkal” simogatózni.

Házigazdánk természetesen mindegyiket kedveli. S gyarapítja is a gyűjteményt. De mivel Magyarországon ma már minden lepke védett, külföldről szerzi be a gyűjtemény új tagjait. Régebben azt is megtette, hogy a villanyoszlopok tövébe petuniát ültetett, hogy azok odacsalogassák a lepkéket. Azok persze éjjel jöttek, így aztán, ahogy házigazdánk nevetve mondja, az ő életéből kimaradt a diszkókorszak, mert hogy ő éjjel nem táncolt, hanem lepkékre vadászott. De nem bánja. Sőt! Úgy gondolja, nagyon is helyesen döntött, másképp nem lenne itt a tokaji főutcában ez a csoda.