Mindörökké Papa

Öt éve, hogy először jártam Csöndör Margitéknál. Akkor még Orosztonyban laktak, s a nagymamának – aki maga is állami gondozottként nőtt fel – nem sokkal azelőtt sikerült kihoznia három unokáját az intézetből. Csöndör Margitnak hányatott gyermekkora volt, és súlyos beteg fia sem tudta ellátni három gyermekét, így kerültek ők is állami gondozásba. 

Ritkán van az újságírónak olyan öröme, mint a cikk megjelenése után. Az érző szívű nagymamának és unokáinak – Tomi akkor 12, Attila 10, Ferike 7 éves volt – nagyon sokan segítettek, s egy szép napon igazi csoda történt: jelentkezett egy házaspár – kérésükre akkor is csak Szabóéknak neveztük őket –, akik a kis családnak házat vásároltak az ugyancsak Zala vármegyében, Orosztonytól nem messze levő Kacorlakon, négy és fél millió forintért. Így ismerték meg Papát, Varga Istvánt, aki Szabóék cégénél betonmixert vezetett, és 69 évesen a Kanizsa Box Klubnál közel ötven gyerek edzője volt, s a házaspár kérésének, hogy segítsen a ház rendbe hozásában, bebútorozásában, örömmel tett eleget.

Pontosan egy évvel azután, hogy először náluk jártam, Csöndör Margiték 2020. december 23-án beköltöztek a kacorlaki házba – s velük együtt a Papa is. Erős, tiszta tekintetű férfi jött elém, amikor meglátogattam őket, a kézfogásából éreztem, hogy ebben az emberben meg lehet bízni. Papának három évvel azelőtt meghalt a felesége, és unokájuk nem született, a három fiúnak meg nem volt nagyapja. Így történt, hogy Csöndör Margit három unokája és újdonsült nagypapájuk hamar egymásra talált, nem lehetett könnyek nélkül nézni, ahogy Ferike, a legkisebb és a Papa ölelték egymást.

Kacorlakon, a falu végi házban beköszöntött a boldogság. Az anyagi biztonság mellé megvolt a szeretet, a Papa továbbra is eljárt dolgozni és a Mama is megragadott minden lehetőséget, otthon állatokat tartottak, munkát vállalt 16 évesen Tomi is. Attila és Ferike az iskolából hazatérve alig várták, hogy megjöjjön a Papa is, a legszebb az volt, mikor végre együtt lehetett a család. Ám a derült égből egyszer csak lecsapott a villám: a Papának orvoshoz kellett mennie, ahonnan kivizsgálásokra küldték, s a vége az lett, hogy súlyos daganatos betegsége van. Körülbelül két éve ennek, és ettől kezdve a család fölött ott lebegett egy sötét árny. 

A Papát nem olyan fából faragták, hogy könnyen feladja. Igyekezett túltenni magát a fájdalmakon és az egyre szaporodó rosszulléteken, továbbra is eljárt dolgozni, de titkolni egy idő után már nem tudta, hogy fogy az ereje. Látták ezt a fogadott unokái is, és ha lehet, még jobban szerették. Rábeszélték, fogadjon el minden kezelést, viselve a kemoterápia kínjait, s ha egy kicsit javult az állapota, bízva bíztak, hogy túlél mindent ez az erős ember. 

Mi azonban jól tudtuk a feleségemmel, amikor november 8-án elindultunk hozzájuk, hogy haldoklóhoz megyünk. Pedig Papa október közepén még elment autóval Körösújfaluba, a Kacorlaktól több mint négyszáz kilométerre levő szülőfalujába, s ottjártunk előtt egy héttel még beült a betonmixer volánja mögé. De pár nap múlva minden addiginál hevesebb kínok kezdték gyötörni, s bölcs emberként bizonyosan belátta, hogy nincs tovább. Nem beszéltünk a halálról, de mikor lehajoltam hozzá, éreztem az öleléséből.

Öt nap múlva összeházasodtak Margittal, hogy ezzel is gondoskodhasson özvegyéről és az unokáiról. Másnap reggel már nem élt. Temetése 600 ezer forintba került, a fájdalmak és gondok között vergődő családnak óriási összeg ez. 

Szükségük van segítségre ismét. Karácsony közeleg, kérjük, hívjon minket, aki segíteni tud nekik...