Embert próbáló hétköznapok

Közel kétszáz vetítésen hatvan, 2023–2024-ben készült film várta a nézőket a mozitermekben, a legtöbbet most mutatták be először nálunk. Több mint tizenötezren voltak kíváncsiak rájuk, s jó részük remélhetőleg később is látható lesz a magyar mozikban, de a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál online forgalmazási felületén, a BIDF NET-en mindenképpen. 

Egy fesztivál minden filmjét természetesen nem nézheti meg az ember, de az a négy, amit láttam, nekem kivétel nélkül tetszett. Közülük is kiemelném a nyitófilmet, melynek címe Zenica felett az ég, s végül a nyugdíjas zsűri díját kapta, valamint a Láthatatlan kötelek című remeket, amely a magyar filmek versenyében kapott különdíjat. 

Az élet nem számít 

A Zenica felett az ég a dán Nanna Frank Moller és a bosnyák Zlatko Pranjic alkotása, a napjainkban körülbelül 120 ezres lélekszámú bosznia-hercegovinai város pedig – amely Zlatko szülővárosa – a világ egyik legszennyezettebb települése. A halálozási arány igen magas, s ezért az indiai tulajdonban lévő acélgyár kokszolójának szűrés nélkül távozó mérgező anyagai kárhoztathatók. Úgy tűnik, az emberélet nem számít: nemcsak a tulajdonos és a hivatalok, de a munkások számára is fontosabb, hogy amíg élnek, megéljenek. Amikor az egyetemi professzor, Samir Lemes vezetésével a város polgárai­nak egy része összefog ez ellen, harcuk reménytelennek látszik. Ám a film dániai bemutatója után a kokszolómű bezár, és felcsillan a remény, hogy megépülhetnek a szükséges szűrőberendezések – amelyeken a tulajdonos eddig spórolni akart –, és a város fölül eltűnik a sűrű, mérgező füst. 

A Zenica fölött az ég nyolc év – az 1917–24-es évek – küzdelmét mutatja meg, Varga Ágota filmje, a Láthatatlan kötelek pedig húsz esztendő minden örömét és keservét. A történet kezdete: a vak szülők nagyon szeretnének gyermeket, így születik meg 2004-ben Fecó, aki lát. A család megrendítő életét Fecó 19 éves koráig követhetjük nyomon, aki növekedvén szülei „szeme fényéből” lassan a szemükké válik, nélküle létezni sem tudnának. A kisfiú nyiladozó értelme és a szülők vakságával együtt járó újabbnál újabb élethelyzetek számos meglepetést tartogatnak, s Fecó bájos gyermeki lényével és koraérett, kortársaitól merőben eltérő felnőttes gondolkodásával helytáll. Ám amikor a fiú egyre inkább nagykamasz korba ér, szaporodnak a családban a konfliktusok, s a tét már nem csak az, hogy tudja-e támogatni szüleit. Az érzékeny, lelki gondokkal és elfojtott indulatokkal teli Fecó saját önálló élete forog kockán. 

Volt diákzsűri is a fesztiválon, s ennek tagjai a Fakír című filmet tüntették ki díjukkal, amelyet a szlovák Roman Ďuris rendezett. A film főszereplője, a 23 éves, frissen szabadult Dalibor valóságos hőssé válik, amikor megvédi szeretett kisöccsét bántalmazó apjuktól a gyámságért folytatott harcban. Próbál kitörni zaklatott múltjából, szabadulni démonjaitól és a gondolattól, hogy szüleinek mit „köszönhet”. A szabadságot végül egy kopott vándorcirkuszban találja meg, ahol a gyötrelmes fakírágy lesz a menedéke. 
A fesztivál budapesti nézőinek közönségdíját a norvég Silje Evensmo Jacobsen Egy újfajta vadon című alkotása kapta, amely egy kis erdei farmon játszódik, ahol a Payne család – apa, anya és négy gyermekük – a világtól elszigetelt életet él. Egy váratlan családi tragédia azonban felforgatja idilli világukat, és a modern társadalom felé nyitva új utat kell találniuk. Az országos közönségdíj pedig a Sellőlányok viharban című filmé lett, amelyet a francia Alexandra Guiral és Louis Villers rendezett. A „sellőlányok”, Maryna és Vladyslava Aleksiiva ikertestvérek, és amellett, hogy nagyon szépek, a 2020-as tokiói olimpián szinkronúszócsapatukkal bronzérmet nyertek. Két évvel később, 2022. február 24-én az orosz határhoz közeli ukrajnai Harkivból a városukra lecsapó éjszakai bombázás közben menekülniük kell otthonukból, s Olaszországban kapnak menedéket. Fél év elteltével azonban úgy döntenek, visszatérnek Ukrajnába… 

Mikor lesz vége? 

És akkor nézzük a szakmai zsűri díjait az 5 + 1 versenyszekcióban (zárójelben a rendezők neve és nemzetisége). A Hétköznapi hősök szekció fődíjasa az Invázió című film (Szergej Loznica, ukrán), amely Ukrajna polgári lakosságának megpróbáltatásait tárja elénk a végeér­hetetlennek tűnő, rettenetes há­­bo­rúban. A szekció különdíjasa, A fekete kert (Alexis Pazoumian, örmény) arról szól, hogyan élnek Hegyi-Karabah örmény lakói az azerbajdzsáni határ közelében a háborús bizonytalanságban. A Hétköznapi családok szekcióban a fődíjat a közönségdíjasként már említett Egy újfajta vadon, a különdíjat pedig a Mérleg-hintán című alkotás (Alina Maksimenko, ukrán) kapta, amely a lebombázott városából falun élő szüleihez menekülő rendező és családjának életét mutatja be a háború árnyékában. A Hétköznapi félelmek szekció fődíjasa, Az erdő (Lidia Duda, lengyel) eseményei egy, a belarusz határ közelében levő hatalmas erdőben zajlanak, ahol a túloldalról menekülők segítséget kapnak egy fiatal lengyel házaspártól, miközben a gyermekeik már nem lovagokat és hercegnőket, hanem menekülteket és határőröket játszanak. A különdíjas Rekviem egy nomád törzsért (Marjan Khosravi, iráni) egy idősödő asszonyról szól, aki az éghajlatváltozás, a határ és a folyók kiszáradása ellenére nem akar az állataitól megválni. 

Megrázó alkotás a Hétköznapi küzdelmek szekció fődíját elnyert Kedves, drága szeretteim is (rendezője, az ukrán Jury Rechinsky Ausztriában él) a háború embertelenségéről és azokról, akik ebben a helyzetben is emberek tudnak maradni. A szekcióban különdíjjal elismert Vagyok, hogy legyünk (Juan Mejia Botero, kolumbiai) egy vidékről jött fekete nő, Francia Márquez története, aki nem hajlandó tudomásul venni, hol a helye a faji és társadalmi-gazdasági különbségektől sújtott Kolumbiában, s évtizedek óta harcol azért, hogy az alul levők is boldogulhassanak hazájában. 

A boldogság nyomában 

A Hétköznapi vágyak szekció fődíját egy magyar–bhutáni dokumentumfilm, A boldogság ügynöke nyerte (rendezője Zurbó Dorottya és Arun Bhattarai), amely a csupán 700 ezer lelkes, apró himalájai királyságban – ahol a bruttó nemzeti termék helyett a legfőbb mutató az ötévenként mért bruttó nemzeti boldogság – egy kérdezőbiztos, a saját boldogságát is kereső Amber Gurung útját követi. Különdíjas lett az izraeli Ohad Milstein Monogámiája, aki filmjével is azt szeretné szolgálni, hogy szülei közt újjászülethessen egykori szerelmük. 

A fesztivál magyar versenyprogramjának fődíjasa Csáki László Kék Pelikan című filmje lett, amely arról szól, hogyan próbál három jó barát 1988-ban a kék Pelikan indigó segítségével vonatjegyet hamisítani, hogy a világútlevéllel a birtokukban, de csórón elindulhassanak világot látni. A magyar dokumentumfilmek sikerét jelzi, hogy a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválra benevezett hat magyar film közül – A boldogság ügynökével és a Láthatatlan kötelekkel együtt – három is díjat kapott. 
A BIDF hagyományaihoz híven a filmvetítéseket beszélgetések követték az alkotókkal. Ezeken is nagyon sokan vettek részt, csakúgy, mint a már szintén hagyományos ötletbörzén, melynek izgalmasnál izgalmasabb témáit maguk a szereplők ajánlották a filmesek és az újságírók figyelmébe – ötleteket adva a jövő dokumentumfilmjeihez és riportjaihoz.