Szép napot, Tibi bácsi!

Első levelét a Szabad Földben évekkel ezelőtt arról írta, milyen fölemelő érzés volt számára, amikor 1978. január 6-án a Ferihegyi repülőtéren az Amerikai Egyesült Államokból hazatérő Szent Koronát fogadó díszzászlóaljban ott lehetett ő is. Később megtudtuk, hogy intézménye tanáraként szintén gyógypedagógus feleségével – aki a fotókat készíti – évtizedek óta rögzíti az iskola legfontosabb eseményeit, s e krónika terjedelme meghaladja a tízezer oldalt. 

Paksa Tibor tősgyökeres zalai ember, a Lentitől tíz kilométerre levő Csesztregen született. Tanár volt az édesapja, Paksa Imre is, aki sajnos fiatalon, 52 évesen elhunyt. Fia számára pedagógusként ma is ő a példakép, mert nemcsak „oktatta”, hanem teljes szívvel átélte, amit tanított. 

– Szeretni kell, amit csinálunk, ezt tanultam tőle – mondja immár ősz hajú gyermeke. – Ha így van, akkor azt a gyerekek megérzik, és ennek előbb-utóbb meglesz az eredménye. 
Amikor a Fodisztől – a Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny- és Szabadidősport Szövetségétől – a nyugdíjba vonulása előtt nem sokkal megkapta a Fogyatékosok Diáksportjáért Díj bronzfokozatát, ajánlói kiemelték, hogy legfőbb munkaeszköze a saját személyisége. Hisz a „lélektől lélekig” kapcsolatok erejében, innen ered a lelkesedése, a fáradhatatlansága, a rengeteg energiája. Úgy gondolja, ezzel sikerült a sportpályákra és a szakköreire „csalogatni”, s ott megtartani tanítványait. 

Évtizedek alatt Katalinnal, a feleségével – aki hű társa mindenben – csaknem száz iskolai utazást szerveztek, több mint 1200 gyereknek. A nehéz sorsú, nagyrészt állami gondozott diákok számára ezek az utak életre szóló élményt jelentettek. A legnagyobb várakozás azonban a kiemelkedő sporteseményeket előzte meg, mondjuk egy NB I-es focimeccset, nem is beszélve egy válogatott mérkőzésről. Tizenháromszor voltak a Zalaegerszegi TE vendégei, 2002 májusában együtt ünnepelhették a megyeszékhelyen a csapat játékosaival a bajnoki címet. Ötször vendégeskedtek az FTC-nél Budapesten, az Üllői úti stadionban – a VIP-teraszon, a páholyban együtt ülhettek az aranylabdás Albert Flóriánnal, aki nagyon kedves volt a gyerekekkel. Találkoztak Grosics Gyulával, az Aranycsapat egykori kapusával, Szepesi Györggyel, Knézy Jenővel, a világ legjobb játékvezetőjének négyszer megválasztott Puhl Sándorral, s olyan világsztárokkal, mint Beckenbauer, Klinsmann, Platini, Maldini, Rui Costa, Vítor Baía, Eusebio vagy a brazil „fehér Pelé”, Zico. A kézfogás velük, az autogram tőlük örök emlék. Paksa Tibor kérése mindig meghallgatásra talált, így készülhettek fotók a német, az olasz, a portugál, az angol vagy a japán, és többször is a magyar labdarúgó-válogatott játékosaival. S hogy más sportágat is említsünk: négyszer jártak Mogyoródon, a Hunga­roringen, ahol a Super Gold tribünről nézhették végig a Forma–1-es futamot. 

Testnevelő tanárként diákjaival labdarúgásban és asztaliteniszben érték el a legnagyobb sikereket, megyei, regionális és országos versenyeken fociban összesen 28 kupagyőzelmet arattak, asztaliteniszben 41 döntőt nyertek. Rajztanárként pedig azzal büszkélkedhet, hogy tanulói tíz ország több mint háromszáz pályázatán közel 22 ezer rajzukkal szerepeltek, s nagyon sok elismerést kaptak. A Fodisz díján kívül Paksa Tibor még jó néhány rangos díjat mondhat magáénak, ezek közül külön kiemeli a Gyermekekért Díjat, amit kollégái ítéltek oda neki. Ahogy írták róla, „tevékenysége a Paksa Tibi-habitussal párosulva méltán vívta ki nemcsak a kollégák, hanem a szülők és mások elismerését is”. 

Paksa Tibor és a felesége mindemellett nagy utazók, ez idáig négy világrész 52 országában jártak. Az utóbbi esztendőkben eljutottak többek között Kínába és Argentínába – Lionel Messi szülőhazájába –, legutóbb pedig Mexikóba, ami egyik legszebb útjuknak bizonyult. Ezeknek az utaknak az emlékeit is naplók és fényképek őrzik, különböző lapokban egyébként eddig több mint másfél ezer kisebb-nagyobb Paksa-cikk jelent meg, ebből körülbelül ötszáz szeretett iskolájáról. 

„Tibi bácsi” – találkozásaink alkalmával én még csak így hallottam szólítani –, aki élete legnagyobb ajándékának a feleségét és a lányát meg a két unokáját tartja, „aktív, lendületes nyugdíjasként” és igazi sportemberként a városában ma is szinte mindenhova kerékpárral jár. – Szép napot, Tibi bácsi! – köszönnek neki, akik ismerik. S ki ne ismerné Lentiben?