A jó pedagógus mintát ad

Kovács-Vass Erzsébet az érettségi után először az orvosi egyetemre jelentkezett, ahol a felvételi vizsgán arra kérdeztek rá, hogy mit csinált az édesapja a második világháborúban. Azt válaszolta, nem tudja, de egészen biztos, hogy fegyver egész életében nem volt a kezében. Persze, tisztában volt vele, hogy tábori lelkészként szolgált. Végül nem vették fel az orvosi egyetemre, de tudta, hogy nem állhat meg az érettséginél: iskolában kezdett dolgozni és pedagógusi végzettséget szerzett. A negyvenes években édesapja is tanított. Ő Losoncon végezte a teológiát, majd amikor a család Kárpátaljáról Magyarországra költözött a világháború idején, hittanár lett Kőbányán. Később nem engedték, hogy tanítson, segédmunkásként, majd raktárosként kellett dolgoznia. 

Igazgatás és tanítás 

Mielőtt Kovács-Vass Erzsébet Tinnyére került, hosszú éveket töltött el pedagógusként, iskolavezetőként, és a tanügyigazgatásban is rengeteg tapasztalatot szerzett. Volt az év némettanára és német nyelvi tankönyvet is írt. Negyven év munkaviszony után nyugdíjas lett, majd Tinnyén református hittanórákat tartott. Január óta pedig a tinnyei általános iskola vezetője. 

A nyolcvanas évek közepén megkérdezte a munkahelyén az iskolaigazgatótól, hogy mit érdemes tanulnia, mire lesz szükség a jövőben az intézményben. Az igazgató a személyügyi dosszié alapján azt mondta, hogy három év múlva nyugdíjba megy az orosztanár. „Ezért 1989-ben elvégeztem az orosz nyelv és irodalom szakot, majd kijött a kormányrendelet, hogy az iskolákban nem kötelező oroszt tanítani. Átmentem egy másik intézménybe, ahol azt mondta az akkori igazgató, hogy én tanítom majd a németet. Tudta, hogy beszélek németül, ugyanis Szabó Géza református teológusprofesszornak köszönhetően több alkalommal is kijutottam Németországba, ahol egy konyhán dolgoztam. Persze ettől még nem voltam némettanár. Az igazgató viszont azt mondta, akkora a szülői nyomás, hogy muszáj tanítanom a németet” – emlékszik vissza Kovács-Vass Erzsébet. 

A taxisblokád napján nyelvvizsgázott a budapesti Rigó utcában. Majd amikor Budára költözött, és egy nemzetiségi iskolában tanított németet, megszerezte a nemzetiségi nyelvi szakvizsgát, és az ezredfordulón kiépítette a nemzetiségi tagozatot a Jókai-iskolában. Néhány évvel később megkeresték Halásztelekről, ahol a református egyházközség létrehozott egy általános iskolát 43 tanulóval és néhány frissen végzett pályakezdővel. 2013-ban hagyta el az akkorra már hatalmas oktatási központtá alakult intézményt. 

Halásztelek után a Klebelsberg Intézményfenntartó Központban tanügyigazgatással foglalkozott. Szakmai feladata az állami iskolák hit- és erkölcstanoktatása, valamint a nemzetiségi képzés lett. Később felépítette a fővárosi tankerületet, majd egy diósdi német nemzetiségi általános iskolában volt igazgatóhelyettes, ezután minisztériumi német nemzetiségi referens lett, és Budakeszin részt vett egy új nemzetiségi iskola létrehozásában. Amikor nyugdíjba ment, hitoktatói végzettséget szerzett, és visszament tanítani. 

Megoldandó feladatok 

„Hittanárként is úgy éreztem, hogyha Tinnyén tanítok, részese vagyok a helyi közösségnek. Mielőtt ide jöttem, részt vettem a református egyházközség családi napján. Egyre többet beszélgettünk a gyülekezet lelkipásztorával az oktatásról, főként az óvoda kapcsán. Mind jobban belekerültem az itteni életbe, olyannyira, hogy a polgármester úr felkért, legyek külső szakértő a kulturális bizottságban” – fogalmaz Kovács-Vass Erzsébet. 

Tavaly októberben odaállt elé a falu polgármestere és a református lelkésze, hogy induljon a tinnyei iskola vezetői állására kiírt pályázaton. Két napig gondolkozott rajta, majd elkészítette a pályázati anyagot. „Nagyon igyekeztem jó elemzést készíteni, hiszen ma az iskola – bár jó adottságokkal és felszereltséggel bír, de – nem népszerű, és egyelőre az eredményei sem a legjobbak. A pályázat beadása után az érdi tankerületi központ meghallgatott, és a minisztériumban döntöttek a kinevezésemről. Mintegy 200 általános iskolás korú gyermek él a településen, és 85-en járnak hozzánk az iskolába, amely egyébként éppen 200 gyereket tudna ellátni. A 85 gyerekből sem mindenki tinnyei. Sokan másik iskolába viszik a gyermeket ahelyett, hogy saját településük intézményébe hoznák” – hangsúlyozza az igazgatónő, aki szeretné, ha minél több helyi család választaná a tinnyei iskolát. 

„Az iskoláért dolgozom, és szeretem az új, megoldandó feladatokat. Azért vállaltam az igazgatói megbízatást, mert nagyon fontosnak tartom a falu életében ezt az oktatási intézményt. Az iskolánk segítségével a gyerekek olyan gyökeret ereszthetnek a településen, amelyből majd táplálkozni tudnak felnőttkorukban. Szükséges, hogy már gyermekként tartozzanak egy közösséghez. Csonka az a falu, amelyben nincsen iskola” – mondja, hozzátéve: „A település jövőjére gondolva Reményik Sándorral együtt mondom, hogy meg kell őriznünk, és nem hagyhatjuk a templomot és az iskolát”. 

Az igazgatónő legfontosabb feladatának a tanulólétszám stabilizálását tartja. Bizalmat szeretne építeni a szülőkben. Jelenleg kilencen vannak a tantestületben a nyolc évfolyamra, ezért a szakos ellátás javítása érdekében pedagógusi álláslehetőségeket hirdetnek meg. Azt is szeretné elérni, hogy elinduljon egy belső megújulás, ami akkor kezdődhet, amikor a pedagógusok számának rendezése lehetővé teszi, hogy a kollégák szakmai továbbképzéseken is részt tudjanak venni. 

Ellenállt, mint Jónás 

Habár úgy tűnhet, mindig is pedagógus szeretett volna lenni, azért ez nem volt mindig ennyire egyértelmű. „Fiatalon nem akartam tanár lenni, hiába tanácsolták az engem jól ismerő felnőttek. Egy darabig ellenálltam, mint Jónás, nem akartam tudomást venni arról, mi a küldetésem. Ma mégis itt vagyok pedagógusként a 41. tanévben, egy kicsi iskolában, egy kicsi faluban, egy kicsi, de erős közösségben. Tudom, hogy mit szeretnénk, és azt is, hogy miért. Ez az én elhívásom” – fogalmaz Kovács-Vass Erzsébet, aki hálával gondol arra, hogy hittanárként édesapja nyomdokaiba lépett. 

A tinnyei általános iskola igazgatója hangsúlyozza: „A jó iskolába szeretnek járni a gyerekek – azért, mert a jól végzett munka sikerével mennek haza. A jó pedagógus születik, és nagyon jól tud a gyermek életkorához alkalmazkodni. Fontos a szaktárgy tanítása, de a jó pedagógus elsősorban nevel. Ezért nagyon lényeges a pedagógus személyisége, amely mintát ad a gyermekeknek.”