A madárnak szárnya van...

Középen egy asztalon egy albumot láttam, lapozgatni kezdtem. Mellette két könyv volt: az egyiknek a címe Tamási Áron nyomában Farkaslakán – Tamási Áron-idézetek Jakab Emil fotóival (ez 2018-ban jelent meg); a másiké Összetartozásunk jelképe is Farkaslaka (ezt 2022-ben adták ki, s címlapján a panzió és a temető – Tamási Áron nyughelye – közt álló trianoni kettős keresztről készült Jakab Emil-kép látható). 
Másnap este megszólítottam a gazdát, a fényképészt, a fotóművészt, akinek a rácsodálkozása szülőföldje szépségeire és általa oly jól ismert lakóira annyira megfogott. Jómagam egy híján ötven évvel ezelőtt jártam először Farkaslakán, s 36 éve, hogy lakóhelyem, Szada székelyföldi testvérfaluja a szomszédos Kecset. Bejártam a vidéket sokszor, s Tamási Áron örökérvényű mondatánál – „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne” – bölcsebbet és igazabbat aligha ismerek. Mégsem hiszem, hogy a székely ember gondolkodását és ezt az Isten adta tájat a lelke mélységéig értem, s hogy közelebb jussak hozzá, ebben segítenek Jakab Emil képei. 

Jakab Emil, aki 1970 májusában jött világra, szerény ember, de hát van miért szerénynek lennie. Ő és a felesége, Gabriella is – aki tanítónőből lett panziós – Farkaslakán született. Emil érettségizett és fémforgácsoló szakmát tanult, szépen rajzolt, grafikái és festményei tehetségről szóltak. A családban van egy művészi hajlam – mondja –, a trianoni kettős keresztet – Erdély első, 2010-ben felállított Trianon-emlékművét – cserefából Jakab Albert és fia, Jakab Antal faragta, unokatestvére, Jakab Csaba egyetemi tanár pedig Magyarországon 2015-ben az év belsőépítésze lett, s folytathatnánk a sort. Ráadásul felesége családjában is megvan ez a tehetség, bizonyítják ezt édesapja és a saját festményei. 

Férjét aztán a rohanó világ a rajz és a festészet felől a fotó felé terelte. Manapság persze rengetegen fotóznak, mert technikailag nagyon egyszerű, de a jó képhez jó szem kell, és a szenvedély mellé alázat és odaadás, érzékeny figyelem, sok-sok gyakorlat, s persze megfelelő felszerelés. 

Több mint harminc éve, hogy Jakab Emil a fotózással elkezdett alaposabban foglalkozni. Örült, ha sikerült elkapnia egy-egy megismételhetetlen pillanatot, megörökíteni arcokat, érzéseket, helyzeteket és eseményeket, melyeket előbb inkább a maga és a hozzá legközelebb állók, majd a tágabb közösség számára is rögzített. 

Közben építkezett. Vendéglátósként harminc évvel ezelőtt, 1996-ban nyitottak Farkaslakán Art Cafe kávézó néven, innen jutottak el az Ábel Bölcsője Panzióig, melynek ma már 14 szobája van, s egyszerre 50 vendéget tudnak elszállásolni. Ehhez méretezték az éttermüket is, ahol finom falatok várják az érkezőket. Feleségével és két rokonukkal együtt minden munkát maguk végeznek, ételeiket maga Jakab Emil főzi, s a tapasztalat mondatja velem, hogy ami a konyhájukból az asztalokra kerül – beleértve a jóféle pálinkát is –, azt csak dicsérni lehet. S hát felépíteni egy ilyen házat, bizony, az sem semmi. Jakab Emil két kezével szinte mindent megcsinált, előbb persze jól meg kellett tervezni, hogy mi hogyan legyen. 

Ő faragta Tamási Áron mellszobrát is, amely a tornácon látható. A panzió udvarára nyíló székely kapu felirata pedig szintén Farkaslaka nagy szülöttjétől való: „A madárnak szárnya van és szabadsága, az embernek pedig egyetlen szülőföldje és sok kötelessége.” 

Jakab Emil minden körülmények között igyekszik teljesíteni ezeket. Az Ábel Bölcsője Panzió népszerű, sorra érkeznek a vendégek. Neki és a feleségének meg a velük együtt dolgozó két kedves hölgy rokonnak sok órát kell talpon lenni, ha azt akarják, hogy mindenki jól érezze náluk magát. Emellett fotósként ma már Farkaslakán és a községhez tartozó nyolc településen szinte minden fontosabb eseményre meghívják, legyen az iskolai, önkormányzati, egyházi vagy civil rendezvény. Közben készíti a tájról, a természet csodáiról is a szebbnél szebb képeit. Tizenhárom éve szerkeszti a Farkaslaka képekben című Facebook-oldalát, amelyen már több mint százezer fotója látható, jól áttekinthető elrendezésben. Az oldal látogatóinak száma egyre növekszik, ma már megközelíti a 15 ezret. Többségben a magyarországi követők vannak, de Erdélyből is nagyon sokan ismerik. Rengeteg pozitív visszajelzést, biztatást kap, a látogatók közül sokan kiemelik, hogy általa szinte részeseivé válnak a környék mindennapi életének. 

Számolgatta, mennyi időt tölt egy-egy évben a fotózással és a képeivel, s arra jutott, hogy ebből összeáll egy kerek hónap. Számára ez nem pénzkérdés, hisz legtöbbször ingyen dolgozik, de úgy érzi, hogy a közösségének ezzel is tartozik. Jólesett, amikor például nemrég a Lófő Egyesülettől kitüntetést kapott, de a legfontosabb, hogy mindenütt ismerik. Amikor művészi hitvallásáról kérdezem, ennyit mond: „Szeretem az embereket. S talán én is ismerem őket…” 

Képei megjelennek könyvekben és folyóiratokban, újságokban – a helyi Ábel Népében különösen gyakran –, láthatók kiállításokon is. Panziójuk kerítésén nagyon sokan megszemlélik azokat a fotóit, amelyek a 15 évvel ezelőtt felállított Trianon-emlékműről készültek. Öt éve, hogy felfigyelt a munkájára a YouPic világhírű közösségi oldal is. Egyik alkotása 2022-ben, Tamási Áron születésének 125. évfordulóján fölkerült a pünkösdi csíksomlyói búcsú Tamási Áron-mozdonyára, a Székely Gyors – Csíksomlyó expresszre. 

Ottlétünk egy hete alatt jól láthattuk, feleségével együtt mennyit dolgozik. Mi ad ehhez energiát? Elsősorban talán épp a jó házasság – felelik. S mi a legnagyobb öröm? Ha hazajönnek a gyerekek. Márk 26 éves és kutatóorvos Budapesten, a Semmelweis Egyetemen, Hanna Kolozsváron pszichológiát tanul. S ha itthon vannak, szüleiknek besegítenek ők is. És örülnek, ha este együtt nézhetik édesapjuk képeit…