Amikor a tök fénybe borul

Tünde kézügyessége már gyerekkorában kitűnt, szerencsére a rajztanárai is felfigyeltek rá, és bátorították, hogy merjen alkotni. A gimnáziumi évek alatt az akvarellek mellett olajfestményeket is készített, sőt az iskola aulájában saját kiállítást rendeztek neki. Néhány festményéért már akkor fizettek, amire azóta is nagy örömmel gondol vissza. Később aztán egy ismerőse mesélt neki Herendről, a híres porcelángyárról és arról, hogy ott tanulni is lehet. Tünde azonnal kedvet kapott, és be is adta a jelentkezését, a rengeteg érdeklődő ellenére sikerrel. A képzés elvégzése után három évig dolgozott a porcelánmanufaktúrában, ahol nemcsak szakmai tudást, hanem inspirációt is szerzett. A herendi évek tapasztalatait ma is magával viszi, minden egyes munkájában ott rejtőzik a porcelán finomsága és a kézművesség iránti elhivatottsága is. 

– Mindig is szerettem a hangulatfényeket, a lámpákat – meséli. – Öt évvel ezelőtt egy programon vettem részt, ahol két különleges lámpás vonta magára a figyelmemet. Fogalmam sem volt, miből készülhettek, addig még nem is találkoztam lopótökkel. A kíváncsiságom azonban nem hagyott nyugodni, kinyomoztam, mi az alapanyag, majd lépésről lépésre alakult ki bennem az a folyamat, hogyan varázsolhatnék én magam is fényt egy szárított növényből. Az első darab ma is ott világít a családi otthonunkban. Kicsit esetlen, a lyukak sem tökéletesek, de épp ez a bája, hiszen vele kezdődött a lámpáimnak és a Lanternarte-nak a története. 

Ahogy Tünde nevetve megjegyzi, szerinte minden lopótökben ott lapul a vágy, hogy lámpává váljon. Mielőtt kiválasztaná a megfelelő alapanyagot, először a születendő alkotás méretét és a formáját találja ki, majd jöhet a válogatás. 

– Amikor megvan az igazi, kivágom az alját, kitisztítom belülről és kívülről is. A kedvenc részem mégis a tervezés és a rajzolás, de ennek nem lehet csak úgy nekiugrani. Az ihlet nem rendelésre jön, hanem akkor, amikor kedve támad megérkezni. A lopótök anyagában a fához hasonlít, ami mindig is közel állt hozzám, csak épp könnyebb megmunkálni, homogénebb, és ami a legfontosabb: természetes, fenntartható alapanyag. A felülettel sokféleképp lehet játszani: a fúrt lyukak nagyságával és sűrűségével, a faragással, a különféle textúrákkal, mintákkal. Végül mindezt színekkel és fénnyel keltem életre. 
Szerinte a legizgalmasabb pillanat az, amikor a minta már annyira kirajzolódik a tök felületén, hogy érdemes kivilágítani. A folyamat végén dönt arról, milyen szín illik legjobban az adott darabhoz, így lesz annak lakkozott, festett vagy éppen teljesen natúr a felülete. 

– Nagyon sok apró lépés, csiszolás, simogatás kell ahhoz, hogy a végeredmény igazán olyan legyen, amilyennek megálmodtam – magyarázza. – Egy-egy lámpa napokig, nagyobb méret esetén akár hetekig is készül, minden mozzanatban ott van a türelem és az odafigyelés. Rengeteg lehetőség rejlik a lopótöklámpa-készítésben, és talán az a legszebb benne, hogy ez funkcionális művészet. Nálunk otthon is mindig ég néhány saját alkotásom, nem tudok elmenni mellettük észrevétlenül. A minták változatossága miatt, ha csak kicsit is elfordítom a búrát, a fény máris új arcát mutatja. Ezek nem csupán lámpák, minden kézzel készült darabba beleteszem a lelkemet, ettől válnak igazán élővé. 

Amikor Tündi belevágott a lopótöklámpák készítésébe, a szerencsés véletlennek köszönhetően hamar rátalált a szomszéd városban élő Géza bácsira, aki évtizedek óta termeszt különféle lopótökfajtákat. Azóta is tőle szerzi be az alapanyag nagy részét, és közben hosszú beszélgetéseket folytatnak a termesztésről, a növényekről, az időjárásról. 

– Nagyon megszerettem magát a termesztést is, zölden is gyönyörűek, kiszárítva pedig új életre kelnek a tökök. Az évek során kisebbekből-nagyobbakból komoly gyűjteményt halmoztam fel, ez nekem olyan, mint másnak a táska vagy a cipő, soha nem elég belőlük – mondja nevetve. – És persze ugyanolyan önfeledten örülök egy új szerszámnak is, mint a kisgyerek az új játéknak. 

A minták tervezése sokszor fejben kezdődik, előfordul, hogy egy hímes tojás motívuma, egy levél erezete vagy akár egy csomagolás díszítése adja az ihletet. Ezekből a benyomásokból születnek a lámpák finom, egyedi mintázatai. Tündi régóta dédelget egy különleges tervet is: egy több lopótökből álló, részeiben egymást kiegészítő függőlámpát szeretne készíteni. 

– A nagyobb fényerő és a látvány miatt is izgalmas lenne – lelkesedik. – Mivel a lopótök mérete korlátozott, nagyjából harminc centiméter átmérőig, így ez lehet a megoldás arra, hogy még teljesebb, látványosabb alkotás szülessen. 

Az évek során nem egy kedves vásárlóval találkozott már, sokukat ma is szeretettel emlegeti. Egy alkalommal például olyan hölgy kereste meg, aki lámpát szeretett volna rendelni a barátnőjének ajándékba. Hosszan egyeztettek, hogy biztosan tökéletes legyen az alkotás. A megrendelő személyesen jött a lámpáért, a barátnőjével együtt, aki azonban semmit sem sejtett. Tündi előre besötétítette a műhelyt, és előkészítette a lámpát. Amikor kiderült, miért is érkeztek, a meghatottságtól potyogtak a könnyek, ölelések és nevetés követték egymást. – Nekem ez volt az igazi ajándék: látni, mit vált ki valakiből a fényből szőtt minta, amit a kezemmel készítettem. De a lámpakészítés mellett folyamatosan tanulok is, új technikákat próbálok ki, új anyagokat, új mintákat fedezek fel. Ezekből születnek a különleges felületek és formák, amelyek minden darabot egyedivé tesznek. Annyi ötletem van, hogy valószínűleg soha nem érek a végére. Konkrét terveim nincsenek, csak teszem, amit szeretek, és ezt szorgalommal párosítom. A lehetőségek így mindig megtalálnak.