Azt mondták, menjél borbélynak

Nyolcvan-nyolcvanegy éves korára az ember általában már lecsendesedik, nem nagyon keresi a kihívásokat. Elbabrálgat a kertben, elmatat a könyvei közt, vagy csak egyszerűen szemlélődik. Nem úgy Földi Béla Nyíregyházán. A nyolcvanegy éves nyírségi fodrász az ünnepek kivételével minden áldott nap felveszi a fehér köpenyt, s várja a vendégeket, köztük a 101 éves barátját, aki minden hónapban tiszteletét teszi nála. De jönnek mások is, sokan, s ha szerencséjük van, olyan történeteket hallhatnak tőle, hogy tátva marad a csodálkozástól a szájuk. Földi Béla ugyanis az elmúlt évtizedek során számtalan kalandban részesült, ráadásul remek előadókészséggel is megáldotta az úr. Plusz remek emlékezőtehetséggel, ami azért nem rossz, ha, mondjuk, a hatvanas évek kalandjai kerülnek szóba. 

Például az, amikor megjelent a Nyíregyháza melletti üdülőhely, Sóstó fodrászműhelye előtt egy nagy, fekete autó, s kiszállt belőle három marcona alak. Egyikük, pisztollyal az oldalán, be is nyitott a szalonba, s keményen azt kérdezte, hányan dolgoznak ott. Épp ketten voltak, Földi Béla meg egy másik fodrász, aki csak makogott rémületében. A nagydarab, marcona férfi ránézett, legyintett, aztán Földi Bélához fordult. 
– Maga velem jön! 

Földi Béla világéletében vagány gyerek volt, de akkor bizony kicsit neki is meggörnyedt a háta. De hamar ki is egyenesedett, mert azt a parancsot kapta, hogy szedje össze a szerszámokat, s jöjjön. Tehát nagy baj már nem lehet, gondolta, majd mikor megérkeztek a pár száz méterrel távolabbi üdülőbe, kezdte kipakolni a kellékeit. A szappant, a borotvát, a fenőszíjat. És hamarosan nyílt az ajtó, s megjelent Kádár János. Aztán leült, s Földi Béla kezdhette a borotválást. 

– De előtte meg kellett innom egy fél deci pálinkát! – meséli az idősödő mester az 1963-as szeptemberi történetet. – Fogalmam sincs, miért kellett lehörpintenem azt a pohárkát, talán, hogy ne remegjen a kezem. De az én kezem sose remegett, most is szépen hozzáláttam a borotváláshoz. Egyik szemem azonban a pártfőtitkár kezeit leste, mert akkortájt az a hír járta, hogy a korábbi börtönévei alatt a körmeit letépték. Kádár is észrevette a kíváncsi tekintetemet, s megkérdezte, hogy mit nézek. A körmeit? Hát egy kicsit megviselt lett, mondta erre Kádár, aztán megköszönte a borotválást. Engem meg kifizettek, de gavallérosan! Annyi pénzt kaptam, hogy egy öltönyt meg egy pár cipőt tudtam belőle venni. 
Voltak neki azokban az időkben más, illusztris vendégei is jócskán. Zenészek, énekesek, színészek… 

– A közeli Krúdy Szálló vendégei voltak, s a fellépés előtti órákban hozzám jöttek borotválkozni, hajat igazítani – folytatódik a történet. – Bodrogi Gyula, Korda György, Szécsi Pál, Soltész Rezső…, nagyon sok ismert művész megfordult a kezem alatt. Egyik se játszotta meg a nagy művészt, teljesen normálisan viselkedtek. Különös kívánságaik se voltak, egyedül Bodrogi jegyezte meg néha, hogy „Béla, ne nyírjon meg nagyon, csak egy kicsit igazítson, mert nem fognak felismerni”. Pedig hát dehogynem ismerték volna fel, hiszen Bodrogi már akkor is az ország egyik legismertebb színésze volt, a mi fodrászlányaink is rajongtak érte. 

Akkortájt az Elvis- meg az angolfrizura volt a divat. Az utóbbi a híres énekesnek, Szécsi Pálnak állt a legjobban, az Elvis meg, hát, az sokaknak, köztük Földi Béla is azt viselte. Babrás munka volt, de ő nagyon korán rájött a forszára. Amúgy is egy-kettőre ráállt a keze a borbélykodásra, pedig nem is annak készült. Katonatiszt szeretett volna lenni. De arról lebeszélték a jóakarói, s azt tanácsolták, menjen inkább fodrásznak. Arra mindig szükség lesz, s még akkor se kell fegyvert fognia, ha mégis katonának viszik. 
A szülőfaluban, Dombrádon kezdte az inaskodást, Gyarmati Gyulánál. Gyarmati úr még az igazi, régi vágású mesterek közé tartozott, aki nemcsak nyírt meg borotvált, hanem fogat is húzott. Mindenféle érzéstelenítés nélkül. 

– A gyávábbaknál az is létezett – igazít ki bennünket. – Egy vagy két feles. De néha három pohár pálinka is bánta. Én azóta se tudom, hogy tényleg csökkentette-e a fájdalmat, vagy csak az ember agyát tompította, mindenesetre gyanúsan sokan választották Gyula bátyánknál ezt a módszert. 

A dombrádi és kisvárdai tanulóévek után került Nyíregyházára, a már említett sóstói fodrászműhely volt sokáig a munkahelye, ahonnan minden évben katonának akarták vinni. De, hogy benőtt a feje lágya, már nemhogy hivatásos, de sorkatona se szeretett volna lenni, meg is tett mindent, hogy be ne rángassák. Például minden sorozás előtt megivott három kávét. De azok nem hagyományos, rumos kávék volták ám! Hanem krétaporos kávék. Amitől úgy felmegy az ember vérnyomása, hogy majd' szétpukkad a feje. Ezt játszotta ő is vagy öt évig, egyszer aztán erőnek erejével ki akarták hívni hozzá a mentőt, s kénytelen volt bevallani a turpisságát. Be is zsuppolták hamarosan. 

De igazuk lett a régi dombrádi öregeknek, akik azt mondták, menjél borbélynak, mert azoknak a seregben is jó a dolguk. Ő se panaszkodhatott. Nyírta, borotválta a katonákat, persze jó pénzért. Kivéve a tiszteket meg azok hozzátartozóit. Azoknak ingyenes volt a szolgáltatás, de így is megérte a seregbeli maszekolás. Három forint volt egy hajvágás meg egy borotválás, annyi pénz összegyűlt hamarosan, hogy abból vehették meg a jegygyűrűt meg a menyasszonyi ruhát a leendő feleségének. Aki szakmabeli volt, együtt dolgoztak a nyíregyházi fodrászatokban. Egészen a nyolcvanas évek derekáig a nyíregyházi fodrászszövetkezet szépségszalonjában dolgoztak, ahol tíz női, hat férfifodrász, két-két manikűrös, pedikűrös, négy kozmetikus meg két pénztáros ügyködött, akiknek vendéglátónk volt a brigádvezetője. 
De egyre kevesebbet kerestek. Eleinte száz forint bevételből ötvennyolc, aztán ötven, végül negyvennyolc forint maradt náluk, a többit leemelte a szövetkezet. Földi Béláék akkor döntötték el, hogy saját kezükbe veszik a sorsukat. Kibéreltek egy üzletet a belvárosban. Be is vált a terv, végül már heten nyírtak, borotváltak az üzletben, s jöttek a kuncsaftok rendületlenül, de másfél évtized múltán megint váltani kellett. Felesége súlyos sztrókot kapott, és a korábbi hétfős csapat létszáma is leapadt, mert a fiatalabb kollégák elmentek külföldre hajat vágni. 

– Visszajöttem a régi munkahelyemre, ahol annyi szép évet eltöltöttem. Nyertem egy csomó fodrászversenyt, betanítottam vagy negyven fiatalt, akik belakják az egész vármegyét, és néha elcsodálkozom, hogy mennyien rám köszönnek a városban. Szevasz, Bélám, hogy van, Béla bácsi, holnap kérnék, Bélám, egy időpontot… ilyeneket mondanak. Meg azt, hogy mit játszott tegnap a Barcelona. Tudják ugyanis, nagy Barca-szurkoló vagyok, már élőben is láttam kétszer is játszani őket. Remélem, egyszer itthon, magyar csapat ellen is megcsodálhatom a játékukat. De azt nem mondom el, hogy kinek szurkolnék…