Kislány fehér masnival
Hatvanhat évvel ezelőtt, lapunk 1960. április 10-i Képes Szabad Föld mellékletében jelent meg az a kép, amelyen egy kislány látható, hajában fehér masnival, kezében hókiflivel. Címlapfotó volt és gyönyörű. Az egykori kislány többször is mesélt róla unokáinak, de az időpontra már nem emlékezett. Egyikük nemrég elhatározta, hogy megkeresi a képet, s levelet írt a szerkesztőségnek.
Kép: Az egykori fehér masnis kislány ma nagymama. A jobb oldali képen Vajas Zoltánné Szigetvári Erzsébet Mariann unokájával látható, Fotó: Dulai Sándor, Forrás: Szabad Föld

Az unoka Zsámba Mariann, a nagymama Vajas Zoltánné Szigetvári Erzsébet. Hernádnémetiben, az Alkotmány utcában, a Nagyi házában beszélgetünk, velünk van Erzsike lánya, Mariann édesanyja, Marianna is. Mind a ketten örülnek, hogy Mariann megérkezett Egerből, ahol az Ofotért boltvezető-helyetteseként dolgozik. Ráadásul a vőlegényével, Dominikkel együtt jött, júliusban lesz az esküvőjük.
Nézzük a már szépen bekeretezett képet, melyen áprilisi szellő fújja Erzsike haját – címét is innen kapta a fotó –, miközben az édesanyja sütötte hókiflit a szájához emeli. Az Arany János utcában laktak, nem messze a nagymamájától, hozzá indult a friss süteménnyel. Csak annyit hallott, hogy valaki megszólítja, forduljon meg, s már kész is volt a kép – Berendi Ferenc felvétele. Nekik nem járt akkor a Szabad Föld, a szomszédasszony mutatta meg, mikor megjelent. De újságot már nem kaptak, hogy eltegyék emlékbe.
Amikor a múlt év végén ismét felidéződött a történet, a nagymama úgy emlékezett, hat-hét éves lehetett akkor, 1957-ben vagy '58-ban. A szerkesztőségben aztán kiderült, ezekben az években a Képes Szabad Föld nem jelent meg, csak 1959–60-ban. S az 1960-as esztendő április 10-i számának címlapján végre sikerült megtalálnunk a fehér masnis kislány képét, nyolcéves volt, amikor készült. El is küldtük azonnal az unokának – aki 2001-ben született –, e-mailben és postán is.
Hatvanhat év nagy idő – mi történt azóta? Erzsike – aki 1951. október 13-án jött világra – 11 évesen súlyos beteg lett, egy mandulagyulladás szövődményeként szívizomgyulladást kapott. Az ötödik osztályt emiatt ki kellett hagynia. Az általános iskolát 1967-ben fejezte be, s utána munkába állt az Ongai Csavargyárban, ahol akkoriban – mint mondja – 1400 ember dolgozott. Itt ismerte meg Vajas Zoltánt, aki nála éppen öt évvel volt idősebb, 1946. október 13-án született a szomszédos Hernádkakon. Egy üzembe, egy műszakba jártak. A közös születésnapnak aztán nagy szerepe lett abban, hogy megszerették egymást, s 1971-ben összeházasodtak.
Egy ideig Hernádkakon laktak, majd Erzsike szüleihez költöztek. Építkezni kezdtek, kalákában, a rokonok segítségével, maguk készítették a blokkot, a férje ásta az alapot, Erzsike lapátolta a földet, majd betont, maltert kevert, emelte az 50 kilós cementeszsákokat. Marianna 1972-ben, fiuk, Zoltán 1973-ban született – mind a ketten áprilisban –, 1976-ban beköltöztek az Alkotmány utcai házba. Közben a férjével együtt középiskolába jártak, 1977-ben leérettségiztek. Erzsike 1981-ben a „Csavarból” átment Bőcsre, a Borsodi Sörgyárba, dolgozott adatrögzítőként, könyvelőként, operátorként – készítette a számlákat a boltoknak. A férje csoportvezető lett ugyanitt.
Korán elvesztette őt, nem érte meg a 62 évet. Életének – a szülei betegségén és halálán kívül – ez volt a legnehezebb időszaka. A gyermekeivel tartották egymásban a lelket. Marianna Hernádnémetiben, az Arany János utcai házban, Zoltán a közeli Gesztelyen lakik, ők, a családjuk, a négy unoka – mind a négyen lányok – ma is a mindene. Nikolett – Mariann testvére – optometrikus (látásvizsgáló), Kitti logopédus, Réka még egyetemre jár, magyar–rajz szakon, nagymamája büszkén mutatja a szebbnél szebb rajzait. De van itt más is – mosolyog, és három könyvet vesz elő –, a szerző Mariann unoka. Versbarátként mindjárt olvasni is kezdem Zsámba Mariann Hanghatások című, 2017-ben megjelent kötetét – a szerző 16 éves volt akkor –, őszinték, mélyek, szépek a versek.
– Sohasem éltünk könnyen – sóhajt a nagymamája, s elnéz valahová messzire. – Megtanultuk megbecsülni a kicsit is. Apám traktoros volt a téeszben, 1967-ben, amikor befejeztem az iskolát, havi 1300 forintot keresett. Én gyűjtöttem a takarékbélyeget, a nyolcadik év végén beváltottuk. Éppen 1300 forintot kaptam értük, azt odaadtam a szüleimnek, hogy megvegyék belőle a szivattyús kutat. A kút még mindig megvan, de vizet már nem ad.
Mariann átöleli a nagyanyját, s nézzük megint a képet. A Nagyiét, aki kislány volt, mikor készült, s milyen gyönyörű… De nekik, a gyermekeinek, az unokáinak most is ő a legszebb.
Aztán kimegyünk az udvarra, ahol tavaszi szellő fújdogál, mint régen. S elkészül a mai kép róla és Mariannról. A kettő között hatvanhat év telt el. De összeköti őket a szeretet.

BERENDI FERENC (1917–2003)
A fehér masnis kislány fotósa Salgótarjánban, a Forgách-telepen, bányászcsaládban született. Felsőfokú képzőművészeti iskolát végzett Pozsonyban, festőnek készült. Festői diplomáját 1938-ban Budapesten, a Képzőművészeti Főiskolán honosították, de csak 1945-ben tért vissza végleg Magyarországra. Négy éven át a Menekültügyi Hivatalnál dolgozott, majd 1949-ben a Szabad Földhöz került, ahol fotóriporterként harminc évet töltött, több ezer felvételt készített. Festményei a magyar falu életét örökítik meg, nyugdíjba menetele után teljesen a festészetnek élt. A gyöngyöspatai temetőben nyugszik.