Együtt Isten tenyerén
Kertész Gáborban a természetközeliség igénye, felesége, Márta lelkében pedig erősebben a nagycsalád iránti vágy élt. Hosszabb keresgélés után három éve az örökségül kapott csomádi birtokon leltek otthonra. Azért akartak tanyára költözni, hogy növényeket termeszthessenek, állatokat tarthassanak a maguk részére. Továbbá, hogy minél több időt tölthessenek együtt egymással és a gyermekeikkel.
Kép: A tapasztalat a legjobb tanítómester. Gábor és Márta boldogan élnek gyermekeikkel a tanyán , Fotó: Németh András Péter, Forrás: Szabad Föld
Mindketten hallgatták a tanya tárgyat, melyet Dulai tanár úr (kollégánk) tanított a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemen (akkoriban Szent István Egyetem). A terepgyakorlatok, illetve a tanyakollégiumban való részvételük alkalmával tapasztalták, hogy a tanya nem feltétlenül a mindentől elzárt, semmi közepén való küszködést jelenti. Több család példáján látták, hogy ez az életforma szabadságot ad, harmonikusan összeegyeztethető a családi léttel. Előbb az fogalmazódott meg bennük, hogy legyen kertjük, amit művelhetnek. Fokozatosan formálódott bennük az elhatározás, hogy tanyán akarnak élni.
A Fót környékéről származó fiatalok kisgyermekkoruk óta ismerik egymást. Keresztény gyülekezetben találkoztak először, majd az iskolában kezdtek barátkozni egymással. Később egymásba szerettek és öt év udvarlást követően, 2020-ban összeházasodtak.
– Óvodásként saját állatkertre vágytam, majd bionikus mérnöknek készültem. A bionika ötvözi a biológiai és a műszaki tudományokat, ki is tanultam ezt a szakmát. Végül visszakanyarodtam a természetvédelemhez. Ezt a szakot a gödöllői egyetemen végeztem – fejtegeti Gábor, majd feleségére tekint, átadva neki a szót.
– A családunk mindig művelt kertet – folytatja Márta. – Innen ered ragaszkodásom a földhöz, ezért tanultam környezetgazdálkodási agrármérnöknek. De anyukám elsősorban édesanya volt. A testvéreimmel az iskolából sosem az üres, hideg lakásba értünk haza, hanem arra, hogy ebéddel várt bennünket. Az otthon melegének érzése töltötte ki a szívünket. Gábor testvérétől, aki nyolc gyermeket nevel, és sokáig oktatta is őket odahaza, szintén pozitív példát láttunk. Tudtuk, hogy mi is ezt a békés, biztonságot, szeretetteljes közeget akarjuk megteremteni a családunknak.
Míg a háromesztendős Gábor Teodor gumicsizmájában lapátolja a földet, addig testvérkéje, az egyéves Gedeon Illés édesen alszik háti hordozóban, édesanyjához bújva. Szüleikben sokáig bizonytalanság lakozott, hogy mikor jön el az ideje az első kisbaba érkezésének. Terveztek, feltételeket szabtak: majd, ha befejezik az egyetemet, majd, ha elkészülnek a saját házuk megépítésével… De végül imádságban, bibliaolvasásban és más keresztény házaspárok példája alapján megértették, hogy a gyermek Isten ajándéka. Ő dönti el, mikor érkezik az áldás. S bár kezdetben három-négy utódban gondolkodtak, úgy döntöttek, hogy többet is boldogan felnevelnének, akiket rájuk bíz az Úr.
– Mikor vették meg végül ezt a területet?
– Semmikor, ugyanis ezt a feleségem apai nagymamájától kaptuk – válaszol a családfő. – A másfél hektáros földterületen korábban kukoricát, dohányt termeltek. Évekig bérbe adták, azonban mindig figyeltek rá, hogy megmaradjon a családban, a gyermekeik számára. Ez a mi örökségül kapott földünk… A közös jövőnket tervezve hamar eljutottunk oda, hogy a permakultúra ökológiai elvei alapján, annak tervezési rendszerét használva, természetes, fenntartható módon akarunk földet művelni, és szalmaházat szeretnénk építeni magunknak. Márti még akkor az egyetemre járt, takarékosan éltünk, számoltuk, hogy mire elegendő a kevés vagyonunk. Több tervünk zsákutcába futott. De mielőbb el akartuk kezdeni a saját életünket.
Pár évig legelőként használták a területet, ezért nem rossz, ámbár még nem is megfelelő az enyhén agyagos-humuszos homok minősége. A fiatal gazdák komposzt kiszórásával és szakaszos legeltetéssel folyamatosan próbálják javítani a termőképességét. Miután a vadak miatt fél hektárt körbekerítettek, facsemetéket ültettek. A sajátos mikroklímát teremtő tavat – ahová több szűrőn át a háztartásban keletkezett szürkevíz is kerül – nádas és mediterrán növények veszik körül: füge, gránátalma, indián banán. A tóból öntöznek, és nyáron hűsölésre is szeretnék használni. Mindent úgy terveztek meg, hogy egy dolog több funkciót lásson el.
A tapasztalat a legjobb tanítómesterük a tanyán. A később majd árnyékot adó, termőre forduló facsemeték gyökere már erős, nőnek, lombosodnak. A veteményesben eddig főként a csicsóka váltotta be a reményeket, de a tavaszi salátavetésben is sikerélményre leltek. Jelenleg csak baromfit és nyulat tartanak, de később nagyobb jószágokat, kérődzőket is szeretnének. A tavalyi évben csaknem háromszáz csirkét keltettek, de volt olyan, hogy egy éjjel negyvenkilencet elvitt a róka. Azóta alulról is sűrűn rácsozott ketrecben tartják a baromfit, és a kutyák is jó szolgálatot tesznek. A saját maguk által megtermelt javakat akarják a családjuk asztalára tenni, a többletből pedig fedezni a mindennapos kiadásaikat.
Jurtában hajtják álomra fejüket. Átmeneti megoldásként épült, a vágyott szalmaház megvalósulásáig. Tetején, a plexiablakon keresztül besüt a nap, az édesapa keze munkáját dicsérő rakott kályhából árad a kellemes meleg, és ebben a falakkal csak alig tagolt térben igazán együtt lehet a család. Gabóca lelkesen viszi a fakockát testvérkéjének, aki még mászva, de fáradhatatlan lelkesedéssel fedez fel otthonukban minden részletet. Szüleik egyetértésben, odaadó szeretettel igazgatják apróságaikat.
Gábor korábban egy fővárosi informatikai cégnél dolgozott, majd átmenetileg egy fóti kertészetben, ma főállásban a tanyán tevékenykedik. Szabadságot jelent számukra, hogy életüket tudatosan a szerényebb igényeikhez igazították. Választásuk persze lemondással is jár, de amit kapnak, sokkal több ennél: az édesapa a felesége mellett lehet, láthatja babáik első lépéseit, ott lehet az első kimondott szavaknál. A kicsik most még ketten vannak, de szeptemberre testvérük születik. A szülők boldogan újságolják az örömhírt: Márta a harmadik gyermeküket hordja szíve alatt…
