A legjobb társ  

Az olvasó oldalaB. Pintér Dalma2026. 11. 02. hétfő2026. 11. 02.
A legjobb társ  

Jól emlékszem a Konorral való első találkozásunkra. Olyan kicsi, puha szőrgombolyag volt, hogy még fel tudtam emelni a karomba, mint egy kisbabát. Simogattam és elmondtam neki, mennyire vártuk őt. S valóban, amióta megvettük a családi házunkat, azt tervezgettük, hogy kutyát hozunk a portára. De előbb megfelelő környezetet kellett teremteni, kezdve azzal, hogy megcsináljuk a jobb oldali szomszéd felőli kerítést, ami meglehetősen rossz állapotban volt, az örökmozó eb könnyen átásta volna magát. Három év múlva, nyáron került hozzánk a németjuhászkutya-kölyök. A kezdeti időben nagyon féltettük, nehogy kibújjon a nagykapu alatti keskeny résen. A teraszon pokrócot terítettünk le neki, és ott aludt, hogy közel lehessen hozzánk. A gyerekek pedig, ahogy ébredtek, hozzá szaladtak és mellé telepedtek, simogatták, becézgették, szeretgették. 

Mi csak úgy mondtuk, hogy Konor Boglárkával – aki akkor töltötte be az egy évet – együtt cseperedett. Bogi ült a nagy fűben, a kutyakölyök pedig mellette. a fű majdhogynem nagyobbra nőtt nála, és befért a homokozó felhajtható, kitámasztott ajtaja alá – tündéri kiskutya volt, és kellően rosszcsont is. Imádott rágcsálni, kötélhúzást játszani. Hamarosan pedig megtanult labdázni, kergetőzni, incselkedni. Sokszor orroltam rá, mert az ásás lett a kedvenc hobbija. Máig nem értem, mi problémája akadt a virágaimmal, de alighogy beültettem egyet, Konor kihúzta. A földes orráról már tudtam, hogy megint kikapart valamit. Újra beültettem, és újra kiásta. A kertszerte ásott hatalmas gödröket pedig nem győztem visszatemetni. Még a terasz frissen megcsináltatott fakerítését is megrágcsálta. De sosem lehetett rá sokáig haragudni. Kétéves kora körül a káros szokásait hasznosabb tevékenységekre cserélte: ugatásra, hajtásra, házőrzésre. Hangja bezengi a környéket, s amikor szalad, talpai alatt dübörög a föld. Kedves szelídsége azonban mit sem változott. Ha kilépünk az ajtón, odaszalad hozzánk, bújik, mintha azt kérné: „Simogassatok meg!” A legkedvesebb szokása az, hogy amikor leülök, mellső lábaival az ölembe ugrik, és úgy bújik hozzám, mint anyjához a gyermek. Ölelem, és még jobban a kezembe fúrja az arcát. Mélybarna szemében ott rejlik a tiszta szeretet. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!