Csíkos vendég a háznál 

A faház udvarán jókora szilvafa állt, amely alatt az ott töltött esték mindegyikén ugyanúgy tért nyugovóra a természet. Az egyik éjjel azonban valami máshogy alakult. Amikor a gyerekek már az igazak álmát aludták, mi még a férjemmel éjszakába nyúlóan ültünk a teraszon, beszélgettünk, boroztunk. A kicsi konyha szűk ablakán a csend társaságában meleg fény szűrődött ki. Szemben a Mátra vonulatai, az erdő végtelenre, amelyen puha takaróként terült el a sötétség. 

A kerítés felől egyszeriben egy halk, kaparászó hang ütötte meg a fülünket. Először azt hittük, hogy a napközben erre kóborló macska jár-kel az udvaron. A termetében hozzá hasonlító állat mozgása azonban nehézkesebbnek, komótosabbnak tűnt. A falécek közötti zugon megfontolton, ámde nagyon is megszokottnak tűnő módon bújt egy csíkos, köpcös valami. Mancsai rövidek voltak, léptei megfontoltak – egy borz látogatott meg bennünket vagy a megszokott élelemlelő helyet az éj leple alatt. 

Mozdulatlanul, nesztelenül figyeltük, nehogy megzavarjuk a rutinjában. Ő viszont egyáltalán nem tűnt rémültnek. Megállt a fűben, felemelte fejét, és égnek emelt orral szagolt bele a friss levegőbe. Megérezhette a fa alatt bőséggel ott heverő, már-már túlérett szilvák édeskés illatát. 

Komótosan, mintha csak a saját birtokán sétálna, odaballagott a megtermett fa tövéhez. Apró, csíkos pofijával megszaglászta az érett gyümölcsöket, majd jóízűen rágcsálni kezdett. Nem sietett, nem kapkodott, hiszen a jó étkezésnek meg kell adni a módját! Miután befalatozott a természet kínálta élelemből, útban vissza az erdő felé, egy pillanatra megállt, és pontosan a terasz felé pillantott. Nem ült félelem tekintetében, csak békés kíváncsiság. Mintha elköszönt volna. Aztán elfordult. Kényelmes, dülöngélő lépteivel visszasétált a kerítéshez. Meglendítette a testét, és ahogy érkezett, észrevétlenül eltűnt a sötétségben. A tájra ismét csend borult, s lassacskán mi is nyugovóra tértünk. Másnap vártuk a barátunkat, de még egyszer nem látogatott meg bennünket. Azóta a saját otthonunkban is mindig hagyunk egy-két szem gyümölcsöt a fa alatt, hátha betérnek hozzánk hasonló, kedves vendégek.