
Ilyen állapotban van a kórházba került Dévényi Tibor
origo.hu

A nyár elején kezdi forgatni Dobray György a whiskys rablóról szóló játékfilmjét. Ambrus Attila Amerika kedvenc gengszterének is számít azóta, hogy egy New York-i sportújságíró piacra dobta róla szóló balladáját. Még Johnny Depp is szimatot kapott, ő ugyancsak filmet tervez az egykori magyar bankrabló történetéből.
A hollywoodi világsztár, Johnny Depp (képünkön) tavaly tavasszal interjút adott a Szabad Földnek, melyben arra a kérdésre, hol tart a whiskys rabló életének megfilmesítésével, elmondta, hogy már dolgoznak a filmen, a húga a produkciós főnök, ő tartja rajta a szemét a forgatókönyvön. Hozzátette, szeretne a film kapcsán Magyarországra is eljutni, de belátható időn belül erre szerinte alig lesz lehetősége.
Négy éve röppentették fel a hírt az Egyesült Államokban, hogy filmet forgatnak az amerikai sportújságíró, Julian Rubinstein A whiskys rabló balladája című könyvéből, amelyben a szerző Ambrus Attila életét dolgozta fel. A tengerentúli kritikusok a kötet alapján Kelet-Európa Robin Hoodjának, sőt Amerika kedvenc gengszterének nevezték Ambrust, nem is csoda, hogy Hollywood is szimatot kapott. Saját népi hősükhöz, John Dillingerhez hasonlították. A harmincas évek amerikai gengszterét minden idők legnagyobb gengsztereként emlegetik, aki rendre bolondot csinált a rendőrségből.
Julian Rubinstein „a kor szatírájának” minősítette Ambrus történetét, melyből a HBO húszperces dokumentumfilmet forgatott az író és a bankrabló találkozójáról a sátoraljaújhelyi fegyházban, ahol a whiskys a büntetését tölti (képünk az interjún készült). Sőt a Discovery Channel a whiskys sztoriját is feldolgozta a Szökésben - egy lépéssel a hatóságok előtt című sorozatában, amely a világ legrafináltabb bűnözőit mutatta be.
Mindegyik produkció és Johnny Depp megnyilvánulása is jó hírverés a készülő magyar játékfilmnek: Ambrus Attila életének megfilmesítési jogai ugyanis Dobray György filmrendező birtokában vannak. Mintha Johnny Deppnek fogalma sem lenne arról, hogy a történet már angol-magyar koprodukcióban formálódik.
– Öt éve gondoltam először arra, hogy filmre viszem Ambrus Attila kalandregényes életét – mondja Dobray György. – Az ötlettel személyesen is megkerestem az újhelyi fegyházban. Az első pillanattól kezdve kialakult köztünk egyfajta bizalom, s rám bízta életének megfilmesítését, ez a kettőnk közötti szerződés lényege. Azt mondta, olyan forgatókönyvet írjak, amilyet szeretnék, többször beszéltünk telefonon is. Mivel felgyorsultak a film körüli események, ismét meglátogatom, mert szeretném tájékoztatni Ambrust, aki ugyancsak nagyon várja a film elkészültét.
A huszonhat pénzintézetet kirabló egykori erdélyi templomfestő, sírásó, prémcsempész, villanyszerelő, jéghokis, aki egy tehervagon aljára tapadva lopta át magát a román-magyar határon, ma már kriminalisztikai hungaricum. Egy angol producer is ráérzett a történet ízére, közölte, tetszik neki a sztori és hajlandó is beszállni egy koprodukcióba. Megvannak a szereplők is, Ambrust egy amerikai színész alakítja, s a következő hetekben véglegesítik a szerződéseket.
Az Amerika kedvenc gengszteréről készülő film nem amerikai típusú akcióhalmaznak ígérkezik. Dobray György (fekete-fehér képünkön) igazi kelet-európai történetként jellemzi, s mint mondja, az angolok sem hagyományos „bankrablós” filmet szeretnének viszontlátni. A forgatás májusban vagy júniusban kezdődik, szeretnének Spanyolországba, Marokkóba is elmenni, Ambrus e két ország legszebb üdülőhelyein is megfordult a rablott pénzből.
A készülő film egyik különlegessége, hogy egy „rabló-pandúr” szakértői duett dolgozik majd benne. A rendező ugyanis felkérte Ambrus egykori jéghokis és tettestársát, Orbán Gábort, legyen a film egyik tanácsadója. Tizenhárom bankrablást követtek el közösen, elsőként őt fogták el, nyolcéves szabadságvesztés büntetéséből hat év után, 2006-ban szabadult. A produkció rendőrségi szakértője pedig az a dr. Fülöp Valter alezredes lesz, aki nyomozótársaival Ambrus Attila trófeáját is magáénak tudhatja, s aki könyvben is megírta elfogásának sztoriját.
– A rendőrségi szemléletmódot és a rendőri munka hiteles és érdekes megjelenítését képviselem majd a filmben – mondja dr. Fülöp Valter, ma a budapesti XII. kerület rendőrkapitányságának vezetője. – Például életszerűtlen lenne, ha a film egyik jelenetében kihallgatás közben whiskyvel kínálnák a filmbeli bankrablót, hogy a kedvében járjanak. Nem lesz filmbeli alteregóm, a nyomozás az életben is csapatmunka, a filmbeli nyomozó a valóságban nem létező figuraként jelenik meg, aki egy nyomozócsoport tagjainak tulajdonságait ötvözi majd.
A kérdésre, hogy milyen lesz majd Orbán Gáborral közösen szakérteni, dr. Fülöp azt mondja, érdekesnek ígérkezik. Meséli, hogy Orbánt az elfogása után ő is kihallgatta, utólag hallotta, hogy megkérdezték tőle, mit gondol Fülöp Valterről, azt válaszolta, korrekt volt vele szemben.
– Haverok azért nem leszünk – teszi hozzá az alezredes. – Az ötlettel, hogy ő is a film egyik tanácsadója legyen, semmi gondom. Ki más adhatna jobb tanácsokat az elkövetői oldal hiteles megjelenítéséhez, mint a történések egyik résztvevője?
origo.hu
borsonline.hu
life.hu
hirtv.hu
haon.hu
origo.hu
mindmegette.hu
vg.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu