Joshi Bharat, a sorselemző próféta

– Mikor járt utoljára a Bábszínházban?
– Olyan négy-öt éve voltam utoljára. Régi szerelem volt mindig is, s jól esett emlékezni a bábszínházi színészként eltöltött esztendőkre.

– A műsorát rendszeresen néző egyik ismerősöm a minap megjegyezte: hol volt eddig ez a Joshi Bharat? Tényleg, hol volt mostanáig? Ezek szerint nem a Bábszínházban.
– A nyolcvanas évek végén, a kilencvenes évek elején szerepeltem már a médiában, de miután megszületett a gyermekem, úgy gondoltam, ő a fontosabb és visszavonultam a nyilvános szereplésektől. Most már kicsit nagyobb a gyerek és jött ez a lehetőség. Másrészt úgy gondolom, szükség volt arra, hogy tapasztaltabb legyek, beérjek, hiszen ezek nélkül nem lehet ilyen műsort vezetni. Már amennyiben persze őszintén, tiszta szívből, nagy rálátással kíván valaki segíteni mások gondjainak megoldásában, sorsának alakításában.

– Helyben vagyunk. Az ön neve után ott az állandó jelző: indiai sorselemző. Azt tudni való, hogy Indiában született, ám az kevésbé, mit is jelent valójában sorsot elemezni. Ez a látnok és a jós valamiféle keveréke?
– Szó sincs jóslásról, a sorselemző próbálja megérteni, honnan jöttünk, hová tartunk. Mi a felelősségünk, mi a felelősségünk bizonyos történésekben.

– S mielőtt egy sikerműsor sztárja lett, a sorselemzésből teremtett egzisztenciát?
– Igen.

– Ön találta meg ezt a műsort, vagy önt találta meg a TV2 ezzel a műsorral?
– Kölcsönösen megtaláltuk egymást, szóltak, hogy menjek el castingra, amelyen több százan vettek részt, s végül engem választottak.

– Kész forgatókönyvet kapott, vagy része volt a műsor végleges formájának kialakításában?
– Közösen alakítottuk ki a műsor szerkezetét.

– Az adás alatt a képernyő alján futó „csík” megjegyzései szerint Joshi Bharat nem csupán sorselemző, de olyan úr, akiből kevés van, akinek a hangja a mennyből szól és sorolhatnám a glóriáját fényesítő minősítéseket. Hízelegnek a hiúságának?
– Ezek szerint tetszik a műsor. Túlpörgetett életet élünk, a világ felgyorsult, ügyelek arra, hogy legyen idő, a mondatok végig hangozzanak el, minden mondatnak legyen meg a maga helye, mert csak így jutnak el a másik tudatáig. Életfilozófiám, hogyha mondok valamit, azt hallja meg a másik ember. Olykor persze túlzóak a dicséretek, de fontosabb, hogy sikeres a műsor, sokan nézik, még többen írnak, hogy a segítségünkkel megoldották életük, családjuk kapcsolataiban a gondokat.

– Minek tulajdonítja a sikert?
– Csak találgatni tudok azok alapján, amiket akkor hallok, ha megállítanak az utcán vagy az üzletekben. A lényeg, hogy aki a vezeti a műsort, annak rend van a lelkében. Érzékelhetővé válik a lelke a nézőnek a képernyőn keresztül. Hiába mond valaki bölcseket, ha bensőjében zűrzavar van, könnyen hiteltelenné válhat a mondanivalója.

– Másfajta kultúrában, vallási, filozófiai hatások közepette nevelkedett. Mindennek mennyire van szerepe problémamegoldó képességében, készségében?
– A keleti filozófiák világában nőttem fel, sokat tanulmányoztam ezeket, de nem a nagy filozófiai példákat hozom, hanem a leegyszerűsített változatukat. Hogy hasznukat lehessen venni az életben. Igyekszem elkerülni, hogy a műsor szereplői, nézői azt mondják, szép-szép gondolatok ezek, de távol állnak tőlem. Másrészt, ha bennem semmilyen empátia nem lenne a magyar szokások, mentalitás, a mostani nehéz helyzet iránt, hanem csak úgy festene a helyzet, hogy Indiából importáltak egy bölcs embert, az nem működne. Kell valaki, akinek vannak keleti gyökerei, pozitív életszemlélettel rendelkezik, aki nem hisz a felszínnek, hanem mélyebben szeretne megérteni az emberi lélek mozgatórugóit.

– S mindez elég ahhoz, hogy megértse a magyar ember lelkét.
– Huszonkilenc éve élek Magyarországon, bátran kijelenthetem, hogy valamennyire értem a magyar lelket. Nagyon sok emberrel foglalkoztam már a magánpraxisomban is. Az indiai és a magyar lélek keveredik bennem, de valójában persze indiai vagyok, az is maradok.

– Mondták már önnek, hogy sokszor olyan, mint egy próféta?
– Mondták, de hát ez is túlzás még akkor is, ha ezzel a szeretetüket fejezik ki. Nekem persze a földön kell járnom. Kedvenc anekdotámban a zen mester legtehetségesebb tanítványa festészetet tanult, a mester rendszeresen megszidta, még tíz év után is elégedetlen volt vele. Egyszer nézegette a tanítvány képeit és megjegyezte, hogy milyen jó képeket fest, s mennyire tehetséges. Ezt véletlenül meghallotta a tanítvány és megkérdezte a mestert, miért nem dicsérte meg soha szemtől szemben. Mire a mester: szomorú vagyok, mert e pillanatban fejeződött be a fejlődésed...

– Műsorait nézve úgy tetszik, hogy egyszerre lelkész, pedagógus, pszichológus, pszichiáter, családterapeuta. Nem sok ez egy kicsit?
– Sok is, meg nem is, de szerintem annyira nem sok. Tágítani kell a határokat, egyikből jön a másik. Ha valaki nem jó családapa, az nem lehet jó pedagógus. Nem igazi szakemberről beszélek, hanem a dolgok hitelességéről.

– Tud-e a műsorában megismert történetek adás utáni folytatásáról?
– Vannak történetek, melyeknél csak „duguláselhárítás” szükséges, s magától működik a továbbiakban. Más történetek szereplőit azonban nem lehet elengedni, s mondom is, hogy érdekel, mi lesz velük, ha pedig szükséges, a műsor továbbra is a rendelkezésükre áll.

– Fenyegették már meg, hogy ne szóljon bele mások dolgaiba?
– Nem. Bármilyen éles helyzet is volt, melynek egy-egy szereplője esetleg úgy gondolta, rosszul jött ki belőle ország-világ előtt, az is rájött, hogy a műsor a javát szolgálta. A filozófiánk az is, hogy nem alázunk meg senkit, nem teszünk nevetségessé.

– A minap az egyik tévékritikus nem tartotta ízlésesnek az Erdélyi Mónika volt párjával, Mukli Gyulával készített interjúját. Mondván, hogy nem volt méltó a konkurens csatorna műsorvezetőjével így foglalkozni.
– Nem tudom, igaza van-e, ha valaki látta a beszélgetést, választ kap erre megjegyzésre. Egy emberrel készítettem interjút, aki szeretett volna beszélni a szakításáról. Nem azzal foglalkoztam, hogy ő éppen a konkurens csatorna egyik műsorvezetőjének a párja. Az emberi kapcsolatok előbbre valók, mint a kritikusok nemtetszése. Ez az interjú nem Mónikáról szólt, hanem arról, hogy egy férfi és a párja között elszakadt valami. Ráadásul ők maguk hozták nyilvánosságra a történteket.

– Jól gondolom, hogy sokan irigyelhetik önt, mert rózsaszínű családi életet él, s az esetleges családi viharokat már kitörésük pillanatában képes elfojtani. Otthon is mindenre tudja a receptet?
– A mi családi életünkre valóban sokan irigykedhetnek, s bár nincs szó rózsaszínű világról, nálunk szeretet van, törődés és kötődés. Mindenki kiadhatja magából az esetleges feszültséget, de az sohasem a másik ellen szól. Mi nem veszekszünk a feleségemmel. Tizennyolc év után ugyan mi okozhatna nálunk veszekedést?

– Egyébként mit kell tudnunk a családjáról?
– Közös gyermekünk mellett mindkettőnk első házasságából van egy-egy gyerekünk.. A feleségem a közös kis cégünk ügyeit viszi és hátán tartja a családot. Közben pedig igyekszik elviselni mindazt, ami az ismertséggel jár. Ami nem könnyű.

– Talán nem kell majd inkognitóban megnézniük az Indiában forgatott többszörös Oscar-díjas Gettómilliomost.
– Örültünk a film sikerének, s kötelező is megnéznünk, persze, nem inkognitóban.

– Jelent-e valami a neve magyarul?
– Joshi a családi nevem, a Bharat a keresztnevem. Az előbbi arra utal, melyik kasztból származom, az utóbbi pedig Indiát jelent.

– Jól is mutatott a bábszínházi előadások plakátjain. Visszamenne bábszínházi színésznek?
– Bármikor!