Bobájkáék Dödöllén (3.)

A legjobb évjáratú nő
Poéncsatájuk a következő szünetben szelídült mosolygós ismerkedéssé. Bemutatkozáskor a férfi kezet csókolt neki, s utána rögtön megkérdezte: „Tudja, hölgyem, hogy a férfiak miért csókolnak kezet a nőknek? Mert valahol el kell kezdeni!” Majd Bobájka a következő szavakkal hívta vacsorázni a majdani Bobájkánét: „Mi lenne, ha este együtt áldoznánk Krúdy Gyula oltárán és hódolnánk a gyomor örömeinek?” Estella teljesen kész volt ettől a stílustól, lelke kábultan rogyott össze, s gömbölyded formáinak minden lelkesedésével mondott igent.

Finom somlói juhfark remegett a borospalackban. Estella tréfásan megkérdezte a pincértől, nincs-e nyomdahiba a palack címkéjén, mert mintha a juhfarkból kimaradt volna az „o” betű. Valami miatt ez volt a férfi kedvenc itala, ahogyan ő emlegette, a juhfark a borok Bobájkája és a Bobájkák bora. Olyannyira rajongással beszélt a nedűkről, hogy Estella rákérdezett: „Mondja, Bárió, a bort szereti jobban vagy a nőket?” „Tudja, kedvesem, az az évjárattól függ. Egyébként mit szólna hozzá, ha csókolóznánk végre? Azt beszélik, a bor folyékony csók…”

Csókcsattanás a parkban
Estellának tetszett Bobájka Bárió. Gyakran mondogatta magában, hogy a gondolatok úgy ugrálnak egyik emberről a másikra, mint a bolhák, de nem mindenkit csípnek meg. Bobájka viszont szerinte tele volt „bolhacsípésekkel”. A humora pedig ellenállhatatlannak bizonyult. Máig emlékszik rá, hogy kevéssel az esküvőjük után a házukhoz közeli parkban sétáltak – Masnit, a csivava kutyájukat vitték le hancúrozni – amikor észrevették, hogy egy fiatal pár őrült szenvedéllyel veszi orron a levegőt, azaz csókolózik. Estella megkérdezte: „Bobókám, te miért nem csinálod ugyanezt?” „Nagyon egyszerű – mondta a férj. – Én nem ismerem azt a lányt.”

A dödöllei strandon is a hasukat fogták a röhögéstől, amikor Bárió virslit kért a büfében, melyhez jó adag mustárt is is adtak. – Nem kérek mustárt! – mondta a férj. – De uram, a virslihez jár a mustár és nem kell érte fizetni! – felelte a büfés. – Akkor csak mustárt adjon! – csapta le a poénlabdát Bobájka Bárió. Egyszer pedig a muslincai tavaknál a panzióban a felszolgáló németeknek nézte őket a reggelinél és megkérdezte tőlük: – Tee oder kaffee? – Bobájka családfő nem tétovázott és rávágta: – Oder!

Sivatagi show
Megismerkedésük estéjén a férfi–nő kapcsolatról is beszélgettek. Bobájka Báriónak az ideális feleségről vallott nézete kicsit elgondolkoztatónak bizonyult, hiszen Bobó – miként Estella az első este elnevezte a férfiút – azt mondta, hogy az általa elképzelt feleség megjelenése modern, okos, közlékeny, tájékozott, esténként mindig otthon van, s a falra lehet kenni. – Bobókám, amire te gondolsz, az nem az ideális feleség, hanem a plazmatévé!

Egyébként imádták, becézgették egymást, Bobájka például eleinte Tevécskének nevezte Estellát, talán mert eleinte nem gondolta, hogy egyszer majd púp lesz a hátán, másrészt szerinte a nő olyan, mint a teve: megkönnyíti a férfinak, hogy áthaladjon az élet sivatagán. S reméli, hogy az ő életük egész életen át tartó sivatagi show lesz majd. Azt persze sohasem fogalmazta meg hangosan, amitől – mint minden férfi – tartott: az ő házasságának is az a hatalmas kockázata, hogy megnősül az imádott nő bájaiért és majd egy sárkánnyal kell együtt élnie.

Miként azt is titokban tartotta, hogy éppen az esküvője előtt írt cikket egy jósnőről. Megkérte a kártyavetőt, mutassa meg neki a jövőjét és a menyasszony múltját. Mivel Bobóka gyakorta idézte Marcello Mastroianni bölcsességét, miszerint a nők olyanok, mint a keresztrejtvény, csak függőlegesen és vízszintesen jön ki a megoldás, s úgy tetszett, ezzel Hórihorgas Estella is egyetértett, minden este ágyba bújtak. Mindketten azt hitték, hogy a szerelem az egyetlen rabszolgaság, amelyik gyönyörűséget okoz.

Ló és vonat
Itt, a dödöllei nyaralóban Estella végigpergette saját szexuálfejlődését is. Tinédzserként szeretkezés közben arra gondolt: remélem, nem leszek terhes…. Szeretőként a megismerkedés éjszakáján az jutott eszébe: remélem, kapok majd egy szép ékszert a pasitól. Feleségként pedig szeretkezés közben rendre az jár a fejében: most már ideje lenne átfesteni a mennyezetet. Bárió pedig ilyenkor úgy érzi magát, mint a zsoké, akitől megkérdezték, mi volt a legnehezebb, amikor lovagolni tanult, amire azt válaszolta: rávenni a lovat, hogy mindig alatta maradjon.

Itt, a dödöllei nyaralóban Estella nem átallotta a férje fülébe súgni: „Drágám, emlékszem, az esküvőnk előtt jóval figyelmesebb voltál hozzám!” Bárió kajánul megjegyezte: „Estellám, láttál már olyat, hogy valaki a vonat után fut, amikor már rajta ül?”

(Folytatjuk)