Lajkó Félixet kicserélték?

– Mi történt veled? – kérdezem Lajkó Félixtől.
– Semmi. Most ilyen vagyok. Rajtam mindig próbálnak fogást találni. Eleinte azt mondták, jó, amit játszok, aztán meg azt, hogy fel kéne már fedezni, amikor pedig beindult a szekér, a helyére akarták tenni a zenémet. Hogy jelenleg mi az általános vélekedés, azt nem tudom, de megmondom: nem is érdekel.

– Doppingol a siker?
– Legutóbbi, A bokorból című lemezemnek nagyon jó a visszhangja. Ezt az anyagot Brasnyó Antal brácsás barátommal a palicsi erdőben vettük fel. Öt-hat éve játszunk együtt, ideje volt már egy közös albumot készíteni. Gondolunk a folytatásra is, talán egy koncertlemez érdekes lehetne. Együttműködésünk életerős, rengeteg helyre hívnak minnket zenélni.

– Változik a közös muzsikálás?
– Az nem. Nincs jó vagy rossz zene. Egyfajta zene van csak. Azt viszont ki lehet a sarkából fordítani. Mindketten azon vagyunk, hogy a lehető legjobbat adjuk. Ami engem illet, azt tartom ideális állapotnak, ha minden helyzetben feltalálom magam. Szeretek olyan állapotba kerülni, ami távol áll a műviségtől.

– Ehhez mi kell?
– Nyugalom. S ezt csak én teremthetem meg. Mindez persze életvitel kérdése is. Nem tudom elképzelni az állandó rohangálást, mert teljesen kizökkentene a megszokott ritmusomból.

– Nem jellemző rád a nyüzsgés.
– Távol áll tőlem. Amerikában például nem érzem jól magam. Körülöttem mindenki rohan, és túlságosan mesterkélt az emberek viselkedése. Soha nem tudnék ott megszokni. Igaz, fel sem merült, hogy odaköltözzem. Amikor a tengeren túl koncertezem, vágyódom haza.

– Pedig hatalmas sztár lehetnél!
– Ez meg aztán végképp nem izgat. Hozzánk is begyűrűzött a sztárkultusz. De ha megfigyelted: kezdenek az emberek megvilágosodni. Elfogadják ezt a világot is, miközben egyre inkább az értékek felé fordulnak.

– Rólad ír a bulvársajtó?
– Időnként kitalálnak valamit.

– Például?
– Mindenfélét irkálnak az interneten. Megrökönyödtek azon, hogy mennyit kérek egy fellépésért, míg mások sokkal kevesebbért játszanak, jobb lenne hát, ha szégyelleném magam. Az ilyen szintű dumával nem tudok mit kezdeni.

– Jól érzed magad Palicson?
– Hogyne érezném jól, amikor minden emlékem odaköt. Az otthonom is ott van. Ismernek az emberek, úgy érzem, szeretnek is. Talán kicsit különcnek tartanak, akit láthatnak a tévében. De örül a bádogos, a radiátorszerelő, hogy nálam dolgozhat.

– Sok tehetséget adott már a falud, Rúzsa Magdi is onnan jött…
– Máshol is léteznek tehetséges emberek. Meglehet, nálunk jó a levegő. Magyarországon mostanában a legapróbb részletekig „megcsinálják” a művészeket, ami persze nem feltétlenül rossz. Ám a határon túlról érkezők sokkal eredetibbek. Ezért hatott a felfedezés erejével Magdi.

– Aki ráadásul még egy szerb dalt is elénekelt…
– Minél színesebb egyéniség valaki, annál többet érhet el. Mindenkiből ki lehet hozni a maximumot.

– Nem akarsz átköltözni hozzánk?
– Meg sem fordul a fejemben. Amikor régi magyar filmeket nézek, ott sem a gőgös pesti ügyvédekkel szimpatizálok, hanem a mulatós vidékiekkel. Szeretnék megmaradni vidéki csávónak!