A világ legismertebb harmonikása

Hát, valahogy így kezdődött a hallgatag, erős színész karrierje. Az ismeretlen statisztából 20 év múlva világsztár lett, akinek mindenki előre köszönt az Álomgyárban. Igaz, akkor már úgy hívták: Charles Bronson…

A közkedvelt mozicsillag 1920. november 3-án Pennsylvaniában, Ehrenfieldben született. A litván származású színész gyermekkora 14 testvére társaságában borzasztó szegénységben telt el. Apja szénbányász volt, s Charlie 16 éves korától követte őt a mesterségben. A helyi szénbányában kezdett dolgozni, rövidesen vezető vájár lett. 1943-tól 45-ig a haditengerészetnél teljesített katonai szolgálatot. 25 évesen szerelt le, s változatos foglalkozások (kazánfűtő, bokszoló, rakodómunkás, takarító, ügynök) után végül – álmait követve – színészetet tanult a Pasadena Playhouse színiiskolában. 1951-ben – mindössze 2 éves színészi gyakorlattal a háta mögött – elindult az Álomgyár meghódítására.

A producerek azonban nem kapkodtak túlságosan a gyűrött arcú, darabos, szépnek a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető kezdőért. Akkoriban még a Gregory Peck-, Burt Lancaster-féle jóképű, ragyogó megjelenésű színészek uralták a mozivásznat, mert a filmcézárok szemében az első a külső volt, a színészi tehetség pedig csak másodlagos szempont. Bunchinsky a „Most a flottánál vagy!” (1951) című filmben kapott először szerepet. Ezután csaknem 20 éven keresztül játszott rosszfiúkat, cowboyokat és indiánokat az akkori nagy sztárok (Burt Lancaster, Frank Sinatra, Elvis Presley) árnyékában.

Robert Aldrich rendező fedezte fel, hogy az erős és csendes fickóban született színészi tehetség rejtőzik. Több westernjében szerepeltette („Apacs”, 1954; „Vera Cruz”, 1954), amelyeknek köszönhetően 1958-ban már főszerepet játszhatott a „Géppisztolyos Kelly” című filmben. A siker hatására került be „A hét mesterlövész” (1960) nagy csapatába, Yul Brynner és Steve McQueen partnerének. A világsikerű klasszikus western egycsapásra a reflektorfénybe állította az addig ismeretlen színészt. Ekkoriban már Charles Bronsonként írta alá a nevét, és sikeres filmek sokaságában játszott. Persze egyelőre még másodfőszereplőként, Frank Sinatra, Dean Martin és más hírességek oldalán.

Jellemszínészként elsőként „A halál 50 órája” (1965) című szuperprodukcióban bizonyíthatott. Wolenski őrnagya nemcsak a közönség, de a kritikusok elismerését is kivívta. 1967-ben világsikert aratott „A piszkos tizenkettő” főszereplőjeként, Lee Marvin partnereként. Ekkoriban már minden produceri irodában „jegyezték” a nevét, mégis – a sors különös fintoraként – először nem Amerikában, hanem Európában vált világsztárrá.

1968-ban Alain Delon meghívására repült az öreg kontinensre, az „Isten veled, barátom!” című francia krimi forgatására. A felvételek alatt a két sztár életre szóló barátságot kötött, majd a közös munka befejezése után Bronson azonnal továbbutazott a Cinecittába, ahol a „Volt egyszer egy vadnyugat” (1968) stábja várta. Ebben a filmben már abszolút főszereplő volt: Henry Fonda és Claudia Cardinale egyenrangú partnere. Harmonikás alakítása bevonult a filmtörténetbe, maga az elkészült western pedig a műfaj örökzöld klasszikusává vált. Az eget-földet rengető világsiker a legnagyobb sztárok közé emelte Bronsont. Ekkoriban nősült meg másodszor: szép, szőke kolléganőjét, Jill Irelandet vezette az oltár elé.

A „maradi” amerikaiak azonban még mindig nem lelkesedtek egyértelműen érte. Nem volt hagyományos sztártípus, nem voltak botrányai, visszavonultan élt a családjával. Ekkoriban növesztett bajuszt, és már így játszotta el a „Chato földje” (1972) című western indián főszereplőjét. A nagy siker egy életre összekovácsolta a rendező Michael Winnerrel. A továbbiakban szinte csak együtt forgattak, barátságuk sikeres mozidarabok sorát eredményezte.

Közben időről időre Európában is forgatott, legtöbbször francia-olasz koprodukciókban volt látható. Ilyen a nálunk is vetített „Valaki az ajtó mögött” (1971) című thriller és „A vörös nap” (1971) című western is, ez utóbbiban ismét Alain Delonnal játszott együtt.

A nagy áttörést az 1974-es „Bosszúvágy” című film hozta meg Bronson számára, a rendező természetesen Michael Winner volt. Nagyszerű alakítása egycsapásra Amerika kedvencévé tette: elhalmozták filmajánlatokkal, ezerszámra kapta a rajongói leveleket. Férfiideál lett, szexszimbólum, az amerikai hős mintaképe. A továbbiakban is hű maradt „erős férfi” imázsához, és kalandos történetek tucatjait vitte világsikerre. Mindig pozitív hősöket játszott, a moziközönség a világ minden részén rajongott érte. 1982-ben hosszú távú szerződést kötött az Izraelből áttelepült Golan–Globus producerpárossal, s a Cannon cég állandó sztárja lett. Első filmjük, a „Bosszúvágy 2.” (1982) nagy sikert aratott, és további 3 folytatást eredményezett.

1990-ben élete tragikus fordulóponthoz érkezett imádott felesége korai halálával. Az elkeseredett színész – szerződése lejártával – minden további filmajánlatot elutasított, visszavonult, s bánatában inni kezdett. Limuzinjait kalapáccsal törte össze, évekre eltűnt a nyilvánosság elől. 1993-ban – gyermekeinek és új szerelmének köszönhetően – mégis talpra állt. Még 70 éves kora felett is játszott, majd 1997-ben „A zsaru családja” (1995-1997) című mozisorozat harmadik, utolsó részével búcsúzott szeretett közönségétől.

Utolsó éveiben súlyos betegség döntötte le a lábáról: Alzheimer-kórban szenvedve, tolókocsiban töltötte utolsó hónapjait. 2003-ban, 83 éves korában hunyt el.

Forrás: Korhatár magazin