Hová lett a gyermekkorunk?

Már az iskolai értékelés is rangsor szerint megy, ahol végzetes lehet, ha a kisfiút például nem választják be a kosárlabdacsapatba, vagy akis lányt a szurkolókórusba. No, nem annyira az önbecsülése miatt, hanem mert akkor még sporthely sem jár majd neki az egyetemen! Meg különben is: sportolni kell, fiam, meg kell mutatnod a világnak, hogy te vagy a legjobb!

Ezért aztán az amerikai iskolás naponta több órát edz, szombaton versenye van, marad a vasárnapja pihenésre, regenerálódásra, ha ugyan nem kell egy könnyű kis esszét megírnia hétfőre. Játékra szinte egyáltalán nem marad ideje. Kilenc éves iskolásokról állította a Spektrumon mindezt egy amerikai dokumentumfilm, címében téve fel a kérdést: Hová lett a gyerekkorunk? Mert ezeknek a kisgyerekeknek nemigen van... Különösen, hogy az amerikai szülők másik fő parája: minden bokorban leskelődik egy pedofil. Ezért aztán immár nyomkövetővel szerelik fel a gyereket, két mobiltelefont is hord magánál, hogy mindig elérhető legyen. De saját otthonukban is rejtett kamerák lesik a bébiszittert, mit művel a gyerekkel... A nyári táborokban minden foglalkozást, versenyt végigfotóz egy alkalmazott, majd a részletes felvételeket elküldi a szülőknek. Ez arra jó, hogy ha egyszer szomorúnak vagy kedvetlennek látják a gyereket, máris ott teremnek érte a táborban, de legalábbis naponta háromszor felhívják a táborvezetőt. A lényeg, hogy a gyereknek egyetlen perce se legyen kontrollálatlan.

A mai gyerekek – s nemcsak Amerikában – sokkal kevesebbet játszanak, mint az egy nemzedékkel idősebbek. Főleg idejük nincs rá, de lehetőségük sem. És valójában már nem is igen tudnak mit kezdeni magukkal, ha véletlenül mégis úgy adódik. Pedig a szabályok nélküli, strukturálatlan, spontán játék nélkülözhetetlen a személyiségfejlődéshez. De ehhez az kellene, hogy alsós gyerekeinket nyugodtan kiengedjük a rétre, a térre, az utcára azzal: sötétedésre itthon legyél! Ki meri ezt ma megtenni?

A témáról bővebben a Szabad Föld ma megjelent 48. számának 40. okdalán olvashat!