Top 10: a legtöbb bevétel a legjobb filmből

A legjobb filmnek járó Oscar-díjat nem minden esetben az az alkotáskapja, amelyik a legnagyobb bevétellel dicsekedhet. Vannak azonban kivételes helyzetek, amikor az ítészek és a közönség véleménye megegyezik. Nézzük a listát!

BulvárSzabó Enikő2009. 11. 16. hétfő2009. 11. 16.
Top 10: a legtöbb bevétel a legjobb filmből

A sor élén mi más állhatna, mint James Cameron 1997-es romantikus filmdrámája, a Titanic. A két főszereplő Kate Winslet és Leonardo DiCaprio, akik Rose és Jack szerepében varázsolták el a romantikára kiéhezett nézők ezreit, 1,8 milliárdos bevételt hozva az alkotóknak. A filmet tizennégy Oscar-díjra jelölték, amelyből tizenegyet meg is kapott. A Titanic tartja a legtöbb Oscar-díjat nyerő film rekordját, megosztva a Ben Hurral (1959) és A Gyűrűk Ura: A király visszatérrel (2003).

Az előkelő második helyen A Gyűrűk Ura: A király visszatér című 2003-as film áll. A Tolkien fantasy-regényén alapuló trilógia harmadik része tizenegy Oscar-díjat söpört be, s hozott óriási bevételt a mozipénztárakban. Peter Jackson rendező színes mesét álmodott a vászonra, magával ragadva a fantáziavilágot szerető felnőtteket. A nem meserajongóknak nehéz elhinniük, hogy a világ sorsa egy apró hobbit kezében van – de végül is miért ne...?

Dobogós helyezett Robert Zemeckis filmje, a Forrest Gump. A fogyatékos délvidéki fiú, Forrest – Tom Hanks emlékezetes alakítása – életéről szóló film 1994-ben döntött nézőcsúcsot. A film mese egy gyenge szellemi képességű ifjúról, aki sikert sikerre halmoz az életben, pedig más vágya sincs, mint elnyerni gyerekkori barátnője kezét. Forrest olyan embereket tudhat a barátainak, akikkel mi is szívesen vitatnánk meg az élet dolgait. A film több mondása szállóige lett, az egyik legtanulságosabb: „Az élet olyan, mint egy doboz bonbon. Sosem tudhatod, mit veszel ki belőle”.

2000-ben jött, látott és győzött Russel Crowe Maximus szerepében. Ridley Scott rendező filmje, a Gladiátor öt Oscart-díjat nyert. Mindannyian szívesen elevenítettük fel történelmi tudásunkat Russel és Joaquin Phoenix (Commodus) kedvéért. A történet Krisztus után 180-ban kezdődik, Marcus Aurélius hódító hadjáratakor. Maximus, a dicső hadvezér tragédiákkal tűzdelt élete elevenedik meg, bemutatva a római hősök nem mindennapi küzdelmeit.

A Farkasokkal táncoló 1990-es amerikai film Kevin Costner rendezésében és főszereplésével hét Oscart nyert. Az azóta eltelt idő bizonyítja, hogy ez volt Costner fénykora, hiszen megkapta a legjobb rendezőnek járó díjat is, a bevételek pedig gazdaggá tették az amúgy sem nyomorgó, jóképű sztárt. A film az amerikai polgárháború idején játszódik, főszereplője John, a véletlenül hőssé vált amerikai katona. Van a filmben minden, amit a néző szeret: magányos hős, szeretnivaló vadállat, szerelem, romantika, gonosz sápadtarcú, jólelkű indián. A siker tehát előre látható volt…

Az Esőember 1988-ban készült filmdráma, Barry Levinson rendezésében. A főszereplő Babitt-et (Tom Cruise) a pénzen és az autókon kívül semmi más nem érdekli. Amikor az apai örökség miatt elrabolja autista bátyját (Dustin Hoffman), még nem sejti, hogy életszemlélete gyökeresen megváltozik. A film vitathatatlan érdeme, hogy a világ megismerte az autizmus fogalmát. A téma tehát nagyon komoly, Dustin Hoffman azonban nemrég bevallotta, hogy kedvenc jelenete mégis az, amikor egy telefonfülkében elszellenti magát. Ez állítólag nem volt a forgatókönyben, de Tom Cruise reagálása olyan helyzetet teremtett, hogy az alkotók úgy döntöttek: a poén benne maradhat a filmben.

Az Elfújta a szél Margaret Mitchell azonos című, Pulitzer-díjas regényéből készült, s egy fiatal nő, Scarlett O’Hara sorsát meséli el az amerikai polgárháború idején és az azt követő években. A rendezőnek ütőképes, de politikailag nem elítélhető filmet kellett készítenie úgy, hogy sem a feketéket, sem a fehéreket nem tüntethette fel rossz színben. A filmet rögtön a szívébe zárta a közönség, bár az „Őszintén szólva, kedvesem, fütyülök rá” mondat többeknél kiütötte a biztosítékot. Selznick bírságot is fizetett a vulgáris mondatért, de megérte: a film négy millió dollárba került, de néhány hónappal később már tízmilliót hozott a konyhára.

Az Amerikai szépség Sam Mendes brit színházi rendező első nagyjátékfilmje 1999-ből. A film öt Oscar-díjat nyert. „Elvesztettem valamit. Nem tudom pontosan, mi az, de tudom, hogy nem voltam mindig ilyen… kába. De tudjátok mit? Sosincs késő megtalálni, ami elveszett.” – mondja a film elején Lester Burnham (Kevin Spacey). A film ironikus, könyörtelenül valóságos szatírája az amerikai álomnak. Történet egy család széteséséről, az álmokról, a vágyakról és bizonyos értelemben az újjászületésről a huszadik század végén, valahol Amerikában.

A Schindler listája című, 1993-as amerikai életrajzi film Steven Spielberg rendezésében anyagi sikert és hét Oscar-díjat hozott az alkotóknak. A film Oskar Schindler (Liam Neeson) német üzletember történetét meséli el, aki ezernél is több lengyel zsidó életét mentette meg a holokauszt alatt. Steven Spielberg tíz évig várt, míg megérlelődött benne a film. Sokan azzal vádolták, hogy elrugaszkodott a valóságtól és olyan tulajdonságokkal is felruházta Schindlert, ami távol állt annak személyiségétől. Ami azonban igazán fontos, a sok száz megmentett élet.

Végül, de nem utolsósorban: listánk tizedik helyén az Egy csodálatos elme című 2002-es film áll. A hatvan millió dolláros költségvetésű film mára több mint 113 milliós bevételt hozott az alkotóknak. A történet John Forbes Nash (Russel Crowe) életét mutatja be, aki egy közgazdasági Nobel-díjjal kitüntetett matematikus volt. Szívszorító dráma, amely a betegségével, önmagával és az őt körülvevő emberekkel való küzdelmét mutatja be.