Hová lett a palacsinta?

„Az egyik szemem a földön, a másik az égen” – így éltek azok az eleink, akiknek világképét a Parasztbiblia festi elénk. Ezt a tanulságos olvasmányt Andrásfalvy Bertalan néprajzkutató ajánlotta figyelmünkbe, méghozzá egy harkányi szabadegyetemen. A fürdővárosban élők azon töprengtek, hogyan fér össze a hit és a humor. Manapság mindkettőben hiányt szenvedünk.

Mára a legtöbb templomban ritka vendég a mosoly, a tréfát pedig egyenesen száműzték. Nem volt ez mindig így! Hajdan, mikor még valódi pásztorok játszották a betlehemest, utána fergeteges körtáncot jártak a Kisjézus tiszteletére. Olyannyira, hogy az éjféli misére összegyűlt anyókák is be-bekapcsolódtak a vigalomba. A szegedi alsóvárosi templom históriájában is feljegyeztek ilyet, mígnem egy szigorú plébános kitiltotta Isten házából a táncos lábú pásztorokat, a szokásukkal együtt – idézi fel a kutató.

De kanyarodjunk vissza a Parasztbibliához! Ebben méltósággal szerepel Krisztus Urunk – magyarázza Andrásfalvy Bertalan –, ám a humor mégsem idegen ezektől az anekdotáktól. Olyan humor ez, amelyben legfeljebb öngúny van, de az értékeket sosem figurázzák ki. Jézust megilleti a neki kijáró tisztelet, Szent Péter húzza a rövidebbet. Ő viszont nem ritkán…

Nagy Ilona néprajzkutatótól, a kötet egyik szerzőjétől megtudjuk: ezeket a népi „evangéliumokat” így, együtt sosem olvashatták őseink. A teremtéstől a végítéletig mindent egybefogó történeteket, melyek száz esztendő terméséből és ugyanennyi helyről származnak, jórészt maguk gyűjtötték és gyúrták össze szerkesztőtársával, Lammel Annamáriával. Dörgedelmes tanulságokat nem szögeznek le ezek a szájról szájra hagyományozódott históriák, ám mindegyiken átsüt a paraszti világ erkölcse. Elítélik a lustaságot, s jókedvvel felülkerekednek a szegénységen.

Csoda-e, hogy szinte visszasírjuk azt a korszakot, amikor ilyen kerek volt a világ, s mindenre akadt magyarázat?! Ahogy az alábbiakból is kiderül!

Nincs bennünk a kutyavér?
Mikor az Isten teremtette Évát, hát minden állatnak a vériből engedett bele, csak éppen a kutyáéból nem, aki a leghűségesebb. Mert a kutya valahol el vót a Paradicsomba tévedve. Tehát sok asszonyba azért nincs meg a hűség, mert kutyavért nem kapott. Inkább rókából engedtek bele, merthogy az ravasz.

Elfogyott a cérna
Mikor az Isten teremtötte az asszonyt meg az embert, valahogyan úgy vót, hogy kiterített formán vótak, osztán össze kellett őket varrni. Amikor elkezdte, még vót cérnája bőven, élt is vele, pedig egyformán kellett vóna Ádámra is, Évára is. Mikor Ádámot varrta, a hasánál egy nagy bunkós gombot kötött, jutott a cérnából ölég. Amikor pedig a nőt varrta, rövid lett a cérna, megmaradt a nyílás.

Szent József neheztelt
Szűz Máriának Szent József volt a jegyese, a mátkája. Aztán a Szentlélek megárnyékozta a Szűzanyát. Akkor Szent József egy kicsit neheztelt is a Máriára, hogy hát mér van ez, hogy ő a jegyöse neki, aztán a Szentlélek megárnyékozta. Úgy árnyékozta meg, mint a földre mikor jön a harmat. Szűz Mária mégis szűznek maradott.

Miért hosszú életű a szamár?
Szűz Mária, Szent József és a Kisjézus egy szamáron menekültek Jeruzsálemből. A Szűzanya a szamárra ráült, s azért emberéletet él a szamár, ötven évet. Ötven évig is elél a szamár.

Hitetlen Tamás
Valamikor nem kellett csépelni. A kazalba betették a csapot, és folyt ki a gabona.
A hitetlen Tamás nem hitte el, elkezdte csépelni.
– No, ha nem hiszed el, akkor csak csépeld! – mondta neki az Úristen.
Azóta kell csépelni az embereknek, mert hitetlen volt Tamás.

Hová lett a palacsinta?
Mikor Szent Péter Krisztus Urunkkal utazott, egyszer elfogyott minden élelmük a tarisznyából. Szent Péter erősen megehűlt. Az egyik házba, akin a kürtő füstölt, bément, s éppen a konyhába került, ahol egy ügyes menyecske palacsintát sütött. Szégyenlette kérni, hát csak megállott a konyha közepin, de a menyecske bizony nem adott neki palacsintát. Az első sült palacsintát egy tányérra tette, aztán valamiért kiment a konyhából. Alig fordula ki, Szent Péter kapta a palacsintát, bétette a kalapjába, s a kalapot a fejibe húzta. Mikor visszajött a menyecske, mindenütt kereste a palacsintát, de sehol sem találta. Utoljára lekapta a Péter kalapját, mert azt gondolta, hogy oda dugta el, de ott sem volt, mert Uramfia, a palacsinta elsüllyedt, s helyette akkora kopaszság maradt a feje tetejin, amekkora a palacsinta volt.
Azóta mondják nálunk a kopasz embernek:
– Né, ez es palacsintát lopott!