Galambfrász a városokban

A galambokat 4-6 ezer évvel ezelőtt, a tyúkokkal és a ludakkal egy időben háziasította, s évezredekig nagy becsben tartotta az emberiség. Az asszírok szent állatként tisztelték, az európai kultúrkörben a béke és a boldogság jelképe, a keresztény hitben a Szentlélek fehér galamb képében jelenik meg, a világégésekben pedig kémkedési és hírnöki feladatokat láttak el a békét szolgáló madarak.

Aztán az emberiség nyugdíjazta őket, s a gondoskodás megszűnésével a házi galambok részben visszavadultak a városi terekről ismert parlagi galambokká. Természetes ellenség hiányában, a bőséges szerves hulladékkínálatából lakmározva gyorsan elszaporodnak, s egy-egy nagyvárosban akár milliós populáció is tanyát ver.

Az épületek tetejét, a járdákat, a műemlékeket, az erkélyeket beborító galambguanó és madártetemek egészségügyi kockázatot jelentenek. A ürülékben különféle férgek és az embert is megbetegítő baktériumok – például szalmonella, a papagájkórt okozó chlamydia – lehet, de leginkább a megszáradt és porként belélegzett fekália okoz gondot, amely főként túlérzékenységet, allergiás tüdőgyulladást okozhat. Az ürülékpor – különösen a panelházakban – a szellőzőrendszerek keresztül bejuthat a lépcsőházba és a lakásokba is, ezért ajánlott időnként ürülék-mentesíttetni a fertőzött gócokat.

Hogyan tarthatók távol?
Mivel a galambok ragaszkodnak a területükhöz – akár több ezek kilométerről is visszatérhetnek az otthonukba – a ragadozó madarak sziluettjeinek kihelyezése és tömeges elköltöztetésük sem orvosolja galambguanó-problémát. A galambok hozzászoktak a zajos környezethez, így az ultrahangos riasztó miatt sem fogják szedni a sátorfájukat – annál inkább zavarja majd a kütyü a kutyákat és a denevéreket. Lemészárolni őket kegyetlen s egyben veszélyes vállalkozás a városi környezetben, de a fogamzásgátlót tartalmazó ételek kihelyezése sem jelent megoldást, hiszen azokhoz védett madarak – sőt: esetleg gyerekek – is hozzáférhetnek.

A parlagi galambok túlszaporodásáért alapvetően a felelőtlenül szétdobált hulladék és a célzott etetés a felelős, hiszen ezek szolgálnak bőséges táplálékforrásul számukra. Ezért saját egészségünk érdekében nem volna szabad etetni a galambokat, továbbá gondosabban kellene bánni a kommunális hulladékkal: ezárni a kukákat, konténereket.

A tüneti kezeléshez pedig nem marad más út, mint a fészkelő- és pihenőhelyül szolgáló erkélyek, párkányok lezárása szúnyoghálóval vagy csibedróttal, netán beülésgátló tüskesorok kihelyezésével.