Nevezés nélkül nyerni?

A gyerek örömmel nyitotta a paksamétát, amelynek a tetején ez olvasható: Ön nyert… Egymásra néztünk a lányommal, nem szóltunk a nagyinak, hogy nemhogy nem nyert, hanem éppen most készültek becsapni…

A feladó a Beck Reisen utazási iroda, Győrből. Azt írják, hogy ez egy speciális reklámakció, amelynek során a vonalas telefontulajdonosok közül félezer személyt kisorsoltak, és mit tesz isten, az én anyósom az 500 között van! Mit kapott? Hát egy platinakártyát a Beck exkluzív utazási klubba – értéke 35 ezer forint, amit nem kell kifizetni –, valamint két fő részére egy nyolcnapos nílusi hajóutat egy négycsillagos hajó fedélzetén, teljes ellátással. Pontosabban mindezt nem kapta meg, hanem csak egy levelet, amiben a jó hírről értesítik. A tényleges átadás „kizárólag információs bemutató rendezvényünkön” válik majd lehetségessé.

Hát ez már tényleg igen nagy szerencse: még csak egy keresztrejtvényt sem kellett anyósomnak kitöltenie, s nyert egyszer 35 ezer forint értékű klubtagságot, és két fő részére 8 napos hajóutat, teljes ellátással. Osztok, szorzok, nézem az árakat az utazási irodáknál: a 8 napos hajóút azoknál fejenként 180 ezerbe kerül, akkor az két főre ugyebár 360 ezer, meg a 35; legyen 400 ezer cakompakk. És ezt adják 500 szerencsés nyertesnek. No, ehhez már számológép kell, akkor az annyi mint: 200 millió forint. Tényleg derék egy cég lehet ez a Beck Reisen, nem is irigylem tőlük az anyósom szemében megjelent könnycseppeket…

Mekkora lehet ez a szív, amely ilyen jóságos? – beütöm hát a nevet az egyik internetes keresőbe. Az első találat: „Beck Reisen utazási iroda felőli tapasztalatok”. A második: „Beck Reisen átverés”. A harmadik: „Nílusi hajóút Beck Reisen”. Nosza, nézzük meg. Tapasztalatáról így számol be az egyik hozzászóló:
„Én elmentem a mesenapra a nílusi hajóúttal kapcsolatban. Kész átverés show! A hajózáson és ellátáson kívül a nyeremény semmilyen programot nem tartalmaz. A nyereményúthoz a repjegy 140 ezer Ft/fő. Csak csomagban vásárolhatod meg a fakultatív programokat 160 euróért, tehát ha látni is akarsz a hajón kívül valamit, akkor az egész már 190 ezret közelíti, és Kairóba el se juttok. Találtam viszont olyan utazási irodát, ahol 180 ezerért szuper programokkal teli nílusi hajóút van, benne szállás Kairóban és Luxorban, belépőkkel együtt. Ennyit a nyereményről. Az előadáson egy csomó gagyit sóznak rá a résztvevőkre sok százezer forintért, és úgy állítják be, mint¬ha ezeket is nyerted volna, ill. reklámajándékként kaptad, de a végén kiderül, hogy mégis fizetni kell. A naiv nyugdíjasok észre sem vet¬ték, és hatalmas csomagokkal men¬tek haza (porszívó, edények, vasaló, gyapjútakaró plusz prágai utazás dupla áron, mint amennyiért egyénileg ugyanezt meg lehet szervezni olyannak, aki beszél valamilyen nyelvet); majd csak utólag eszmélnek rá, hogy mennyi fizetésre vállaltak kötelezettséget. Ti semmit sem nyertek, csak a Beck Reisen gazdagodik.”

És következnek a bejegyzések, számolatlanul. A legnagyobb átverésnek az a bizonyos információs bemutató tűnik, ahol például olyan csodaporszívót kínálnak 600 ezerért, amit a boltban megkapsz 320 ezerért. Íme, egy másik levél:
„Az a baj, hogy hiába az intés, az emberek (főleg idősek) tényleg mindenkinek bedőlnek. Sajnos nem kell messzire mennem, a saját anyám is ilyen. Hiába magyarázom, nem érti szegény, hogy nem kötött jó üzletet a 150 000 forintos gyapjútakaróval, mert mi ugyanezt a Metróban annak idején 5400-ért vettük. Nem, ő minden termékismertető túrára elmegy, és mindig hülyét csinálnak belőle. Vigyázni kell ezekkel a szélhámosokkal, de az is igaz, hiába akarunk valakit megmenteni, ha ő megrögzött balek, akkor a fejünkre is állhatunk. A muter is már föld körüli útra mehetett volna abból a sok pénzből, amit kicsaltak tőle…”

És egy harmadik:
„Nem az a baj hogy nincs nílusi hajóút. A baj az, hogy ez a nyereményútnak titulált út a repülőjeggyel és a programokkal drágább vagy közel azonos, mint más hagyományos utazási irodák által kompletten kínált hasonló vagy jobb szolgáltatásokat nyújtó utak árai. A nagyobb átverés az, hogy mindezt összekötik termékbemutatókkal, ahol megtévesztik a naiv embereket, és ráveszik egy csomó bóvli megvásárlására, horribilis összegekért.”

Hívom hát a Beck Reisent, már csak azért is, hogy megkérdezzem: tudják-e, hogy a telefonkönyvből nincs joguk címeket kimásolni, arról nem is beszélve, hogy szerintem nem lehet csupán csak a véletlen műve, hogy a szerencsések zöme (egésze?) nyugdíjas, de a telefon mással beszél. Ezt az internetes levelezők is említik, a céget telefonon elérni nem lehet. Hopp, a sokadik alkalommal mégis felveszi egy hölgy, aki az első mondatom második felénél azt mondja, adok egy másik számot. És ad, és azt aztán tényleg nem veszi fel senki.
Hívom az önkormányzatot – ömlik a panasz a cégre, mondják, de jogszabályváltozás miatt tavaly óta ők már semmit nem tehetnek. Hívom a megyei fogyasztóvédelmiseket, oda is ömlik a panasz, amire ők immár milliós nagyságrendű bírságokat szabnak ki a cégre, csakúgy, mint a Gazdasági Versenyhivatal, amely legutóbb is 3, illetve 5 millióra büntette Beckéket. És be is fizetik a bírságot? – kérdem, mire a válasz: általában igen, amikor meg nem, akkor perre mennek.

Egyéb híján a polgári és a büntetőeljárás megindítása az egyetlen járható út mindenkinek, aki úgy érzi, becsapták. Csak jól kössék fel a gatyájukat, mert az ilyen típusú cégek áldozataiknál sokszorosan jobban ismerik a jog kiskapuit, s ha telefonos kisasszonyokra talán nem, de ügyvédekre bizonyára komolyan költenek. És az is igaz, hogy nem kötelező elfogadni a „fantasztikus nyereményt”, s nem kell százezrekért edényeket sem vásárolni…
Én meg azt hittem, az anyósom tudja ezt. Már csak azért is, mert látta a Svindlerek című sorozatot, amelyben többször is elhangzik az egyetlen jó kérdés: „Gondolkozzanak! Miért nyernének egy olyan játékban, amire be sem neveztek?!”

Hát – gondolkozzanak.