Zsugorodik a Hold

Thomas R. Watters és munkatársai a NASA (az amerikai űrkutatási hivatal) Lunar Reconnaissance Orbiter (LAR) űrszondájának képei alapján jutottak erre a következtetésre. A tudósok szerint a Hold felszínén található gerincek és repedések azt mutatják, hogy a Föld kísérője zsugorodik.

A méretcsökkenés valószínűleg a lehűlés következménye. A ma elfogadott elmélet szerint a Hold egy hatalmas bolygóközi karambol során jöhetett létre, amikor is az ős-Föld összecsapódott egy Mars méretű bolygókezdeménnyel. Az ütközés során kilökődött anyag először egyfajta gyűrűként ölelte körül a Földet, majd összesűrűsödött, s gömb alakú bolygótestté ált össze. Ezt követően a Holdat még tömegesen bombázták a kisbolygók és meteoritok, s ez – a radioaktív elemek bomlásával – még sokáig melegen tartotta.

A tudósok sokáig úgy vélték, hogy a lehűlés és az ezzel járó zsugorodás a Hold ifjú korában véget ért. A LAR űrszonda képei alapján azonban Thomas R. Watters és csapata azt gondolja: a felszínen található repedések és gerincek csupán 100 millió-egymilliárd évesek lehetnek, vagyis földtörténeti szempontból nagyon újak. A tudósok szerint a folyamat napjainkban is tarthat, vagyis a Hold zsugorodása nem állt meg, de a változás alig észlelhető. Az elmúlt évmilliók során a Hold mindössze 100 métert veszített 1737 km-es átmérőjéből.

A zsugorodás során keletkezett legnagyobb Hold-gerinc mintegy 60 méter magas, több kilométerre elnyúlik, s már az Apolló-küldetések során is látták. Ám az apróbb, néhány 10 méter magas gerincek csak a LRO éles szemű kamerái segítségével váltak láthatóvá.