Egyéni butaság, kollektív okosság

Az evolúció során visszafejlődnek azok a szervek, amelyeket nem használunk. Sajnos, az agyunkkal is valami hasonló történhet a jövőben, hiszen egyre kevesebbet dolgoztatjuk. A modern technikának köszönhetően – többek között – a memorizálás képessége is jelentősen romolhat, miközben a tudásunk egyre nő.

BulvárSzabó Enikő2011. 01. 21. péntek2011. 01. 21.
Egyéni butaság, kollektív okosság

A főzés eluralkodása komoly evolúciós változással járt: gyomrunk kisebb lett, agyunk mérete megnőtt, könnyebben tudunk felegyenesedve járni. A változás annak köszönhető, hogy időt nyertünk, hiszen a nyers élelmiszerek fogyasztása igen sok munkával jár – láthatjuk, hogy a többi főemlős a napja nagy részét evéssel tölti.

Az így nyert idővel lehetőségünk nyílt egy újabb „külső szervet”, második agyat kifejleszteni. Ezek a számítógépek, melyek egymással összekötve hasonlítanak arra, mintha külső aggyal rendelkeznénk. Korábban például mindenki több telefonszámot tudott fejből, ma azonban erre nincs szükség, hiszen a mobilunk is eltárolja azokat. Egyénileg tehát egyre butábbak leszünk, míg kollektíven mind inkább okosabbak.

Ahogy az évszázadok alatt visszafejlődtek azon képességeink, melyek nem szükségesek az életben maradáshoz, van esélyünk arra, hogy a memóriával is valami ilyesmi történjék, s idősebb korban talán az emlékezést segítő technikai eszközöket kell majd használnunk.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek