Nyakukba szakadt a siker

Janicsák Veca: Zenegénnel születtem
– Alaposan felfordult az élete!
– Rengeteg elfoglaltságom van, aminek persze örülök. Azt csinálom, amit szeretek, és még szeretnek is érte.

– Mivel cserélte fel az éneklést?
– Egy szinkronstúdióban voltam asszisztens. Akkor is sok érdekes emberrel találkoztam. Bizonyos énekesi feladatokat én is szívesen megoldottam volna, de nem erre szólt a szerződésem. Most viszont mindent bepótolhatok! Ha nincs az X-Faktor, maradok a munkahelyemen, persze az éneklést akkor sem hagytam volna abba.

– Hogy bírja a jelenlegi tempót?
– Szinte naponta vannak fellépéseink, hét végén pedig több is, egyik helyről rohanunk a másikra. Nekem három-négy óra alvás elég, úgyhogy nem okoz gondot a folyamatos menetelés. Ha épp nincsenek koncertek, interjúk, akkor jut kis idő a pihenésre is.

– Óriási a rajongótábora. Mit gondol, miért szeretik ennyire?
– Szerintem azért, mert őszinte vagyok. Ami szívemen, az a számon. Nincsenek bonyolult ügyleteim, nem lettem bulvárkirálynő. Persze nekem is vannak hibáim, de ezeket máshogy élem meg. Immár odafigyelek arra, mit csinálok, mert az életem a nyilvánosság előtt zajlik. De a szívügyeimet soha nem szeretném kiteregetni. Ezekbe senki nem szólhat bele.

– Tehát nem engedi magát megváltoztatni?
– A verseny elején voltak próbálkozások a stáb részéről, hogy átformáljanak, de az sosem sült el szerencsésen. Aztán mindenki belátta, csak úgy érzem jól magam a rivaldafényben, ha természetes lehetek. Most is előfordul, hogy a színpadon leveszem a magas sarkú cipőmet, vagy például tudom magamról, hogy nem vagyok nádszálkarcsú, de nem fogok fogyókúrázni, mert az már nem én lennék. El kell fogadni azt, amit a sors ránk mért.

– Erre nevelték odahaza?
– Anyu iparművész, szereti a szabadságot, úgyhogy a nővéremet és engem is hagyott élni. Nem erőltette a tanulást sem, mégis önmagától eljött az a pillanat, amikor leültem megírni a házi feladatot. Egyébként én zenegénnel születtem. Előbb kezdtem el énekelni, mint beszélni.

– Nem véletlenül, hiszen az édesapja a Z’Zi Laborral példát mutatott!
– Bevallom őszintén, nem volt rám hatással. Szüleim elváltak, sokáig azt sem tudtam, mivel foglalkozik az édesapám. Egyszer csak felfedeztem a lemezeit, meghallgattam, pár dal még tetszett is.

– Jó kislány volt vagy rakoncátlan?
– Nem jártam diszkóba. Szívesebben maradtam otthon, mindig találtam magamnak elfoglaltságot. Ezt egyfajta lázadásnak is felfoghatjuk: sosem azt csináltam, amit a többség. Én szilveszterezni sem szeretek, csak azért, mert olyankor kötelező bulizni.

– Nem tartja korainak, hogy egy hetilap az évtized legmeghatározóbb női közé választotta?
– Szerintem nem az eddigi pályámat nézték, hanem azt, mit fogok letenni az asztalra. Bizalmat szavaztak nekem. Észrevették, hogy például a Most múlik pontosan vagy a Ha volna két életem című dallal hatást tudok gyakorolni az emberekre. Néha én is úgy meghatódom, hogy sírva fakadok a színpadon. Nem nehéz megígérnem, hogy ezután is a zene játssza majd a főszerepet az életemben.

– Nem fél attól, hogy az új szériák felfedezettjei kiütik a nyeregből?
– Egyáltalán nem. Hónapokra előre tele van a naptáram fellépésekkel. Úgy néz ki, hogy nyaralni sem lesz időm. Szeretnék megmaradni énekesnőnek, és ezért mindent meg is teszek.

– Más szóba sem jöhet?
– Minden vágyam, hogy lótenyésztő szakmérnök legyek. Most énekléssel gyűjtöm a pénzt az egyetemi éveimre. El tudom képzelni, hogy tíz év haknizás után vidékre költözöm, ahol élvezem a nyugalmat, s boldog leszek a lovak között. De az éneklést akkor sem hagynám abba.

Vastag Csaba: Nem spórolok az energiámmal
Nincsenek sztárallűrjei, nem visel flancos göncöket, még márkás, drága órát sem, pedig megtehetné. A verseny nyertese egyszerű, meghajlított villát hord a csuklóján: egy kedves barátjától kapta, és azért viseli, mert emlék. Vastag Csaba, akiért a televíziós tehetségkutató döntőin rajongók hada izgult, nem bízta el magát attól, hogy üstökön ragadta a szerencsét.
– Aki egy ilyen győzelem után elszáll, az nagyon rossz nyomon jár. Annak idején mindig csak a következő lépcsőfokot néztem, és az volt a cél, hogy megnyerjem a versenyt. Mára azonban már eszközzé vált a siker – magyarázza Csaba. Bár műszaki menedzsernek készül, nem tagadja, érzelmes embernek tartja magát.

– Ez nem is igazán az én álmom volt, ami megvalósult. Tizenévesen inkább arról álmodoztam, hogy zenélünk az együttesemmel valami garázsban, és hirtelen benyit egy menedzser, aki egy csapásra felfedez minket. Ilyen persze csak a mesében van. Véletlenül kerültem az X-Faktorba, ugyanis az öcsémet kísértem el a válogatóra. Ezért is használjuk közösen a nyereményem egy fontos darabját, az értékes autót. Úgy éreztem, ez jár a fiúnak, szeretetem és támogatásom jeléül – árulja el. Közben szigorú és józan testvérként egyengeti az öccse útját, most például azért nyaggatja Tomit, hogy koncertek ide vagy oda, mindenképp tegye le idén az érettségi vizsgáját.

Téved, aki azt hiszi, hogy a jóképű, kék szemű fiatalembernek az ölébe pottyant a siker, pénz és csillogás:
– Addig sem tétlenkedtem, amíg nem figyelt fel rám az egész ország. Huszonnyolc éves koromig már rengeteget dolgoztam. Az a típus vagyok, aki nem spórol az energiájával – mondja. A veszprémieknek biztosan nem kellett őt bemutatni, mivel 11 éves korától láthatták a helyi színház zenés-táncos darabjaiban. A Rap Színházban pedig egy olyan darabban szerepelt, ami a drogok veszélyeitől próbálta visszarettenteni a fiatalokat. Feltűnt itt is, ott is, mégis őt lepte meg a legjobban, amikor három éve egy világhálós szavazáson az év musicalénekesének választották.

Meséli, hogy amikor először Pestre költözött, egy lemezkiadó irodájában lakott. Pontosabban ott tölthette az éjszakákat, de reggel nyolcra, mire jöttek az ügyfelek, glédába kellett vágnia magát. Most egy bérelt lakásban él, és a nyereményösszeg havonta érkező részleteinek jóvoltából nem kell már számolgatnia az aprót a zsebében. Újabban viszont a fejére olvassák, hogy túlzottan hajtja a pénzt, ezért vállal el számtalan fellépést.

– Azért hajtom magam, hogy ne okozzak csalódást azoknak, akik bizalmat szavaztak nekünk. Szinte egész nap az autóban ülök, énekpróbáról ruhapróbára, onnan fellépésre rohanok. Alig látom a családomat, néha még magammal sincs időm találkozni. A születésnapi tortámat például a színpadra adták fel a szüleim. Nincs ezzel baj, elfogadom, hogy most erről szól az élet. A nagymamám, aki egyszerű asszony volt és gyakran kapált a kertben, mindig azt mondogatta, ha ránézett a poros kezére: ki mivel dolgozik, azzal koszolódik. Az autószerelőnek olajos lesz a keze, mi meg koncertekre rohanunk.

Rossz hír a reménykedő leányzóknak: a magánéletéről mélyen hallgat Vastag Csaba. Kitartóan ostromolják persze a lányok, küldenek plüssállatot, édességet. Utóbbira azonban nemet mond az énekes, ugyanis ügyel arra, hogy a nagy pörgésben formában tartsa magát. Még egy zsírégető klubhoz is csatlakozott, ahonnan egészséges ételeket kap, és a napi menüjét – igen fegyelmezetten – felcímkézett dobozokban cipeli magával. Korábban azonban megesett, hogy Király L. Norbival óvatlanul azt nyilatkozták, szeretik az almás pitét. Hamarosan annyi sütemény érkezett a lelkes hölgykoszorútól, hogy a fiúk csak köbméterben mérhették a mennyiségét...