Akar a földön repülni?

– Ez már nem megszállottság, hanem elvakult szerelem. A szívem, lelkem benne van – mondja Popper János, miközben elérzékenyülten nézi élete főművét. Alig öt négyzetméter, közel egy év intenzív munkája. A Boeing–737-es utasszállító repülőgép pilótafülkéjének tökéletes mása.

Elgondolkodom: az rendben van, hogy valaki gyerekkorában műszaki őrült, sorállományú katonaként pedig megfertőződött a repüléssel. De mi kell ahhoz, hogy egy garázsban bütyköljön éjt nappallá téve, hogy elkészítse egy pilótafülke tökéletes mását? Olyannyira professzionálist, hogy mind a 180 kapcsoló a helyén van, az ülések huzata pedig ugyanolyan gyapjúból készült, mint amilyenen a pilóták ülnek a valódi repülések alkalmával.

– Dédelgetett álmom volt, hogy pilóta legyek, de az élet másfelé sodort – mesél a kezdetekről a 39 éves győri férfi. – Gyakran utaztam repülővel, egyszer megláttam a Malév-magazinban, hogy bárki kipróbálhatja a szimulátort. Öt évvel ezelőtt végre elmentem, fantasztikus élmény volt. Azt éreztem, én uralom a „gépet”. Teljesen magával ragadott, hogy percek alatt átrepülhetem az óceánt. Aztán megtudtam, hogy Hollandiában minden évben megrendezik a szimulátorkiállítást. Elmentem, és végleg megfertőződtem – mondja nem kis szenvedéllyel a technikusi végzettségű Popper János, aki hétköznapi emberként egy ipari gépekkel foglalkozó cég ügyvezető igazgatója.

A szimulátor teljesen élethű. Méretarányos, küllemre és technikai felszereltségben is megfelel az eredeti gépnek. A látvány megjelenítéséről három plazmatévé gondoskodik, míg a nyugat-európai szimulátortervezők kivetítőket használnak. Így tökéletesebb színvilágot és élesebb látványt kapunk – érvel Popper János, hogy miért a nehezebb megoldást, vagyis a tévét választotta. És itt mindössze két számítógép hajtja végre a feladatokat – más tervezők ezt csak három-négy segítségével tudták megoldani. Az üléseket az USA-ból, egy kiszuperált Boeingből szállították ide. Az összeszerelési útmutatókat is a tengeren túlról kapta, nem akart repülőmérnököt segítségül hívni. De négy barátja közreműködött az építésben, nélkülük nem biztos, hogy befejezte volna. Felesége és kamasz lánya is támogatta: nem vették rossz néven, hogy leginkább műszaki könyvek fölé görnyedve látják. Azzal kapcsolatban Popper János eléggé rejtélyesen fogalmaz, hogy mibe kerül ez a hobbi. Abban maradunk, hogy egy jobb kategóriájú autó árába.

Beülök a pilótafülkébe, hogy kipróbáljam, milyen repülőgépet vezetni. A műszerfalon számomra értelmezhetetlen adatok jelennek meg, miközben a jobb oldali tévén azt látom, hogy az utasok beszállnak a gépbe. A bal oldalin azt, hogy a gép szárnyai felnyílnak, majd a középső képernyőn, hogy szép lassan a kifutópályán vagyunk, végül felszállunk. Látom a ferihegyi irányítótornyot, miközben a gyorsforgalmi úton autók száguldanak. Aztán föltűnik a Parlament és a Margitsziget, de pár perc múlva már New York felhőkarcolói között találom magam. Aztán Párizst célozzuk meg, az Eiffel-tornyot és a Notre-Dame-ot. Hirtelen lemegy a nap, a Diadalív aranylik az esti fényben. Mert a számítógép segítségével bármilyen programot be lehet állítani. Ha akarjuk, vihar tombol vagy eső kopog a repülőgép ablakán. De valós időjárási körülmények között is elrepülhetünk bárhová. A modern technika korában ez már nem olyan bonyolult feladat.

Popper János szeretné, ha minél többen megismernék a szimulátorát. Egyrészt azért, mert jó szórakozás, de akár azért is, hogy valaki legyőzze a repüléstől való félelmét. Igaz, hogy a szimulátor a földön marad, de pár perc után az ember úgy érzi, magasan szeli a levegőt. Ezenkívül könnyű szállítani is: három nap alatt szét-, s ugyanennyi idő alatt össze lehet rakni.

Már annak, aki ismeri.