Vámpírok fásultság ellen

Nyolc éve találkoztam először Petrával, a miskolctapolcai általános iskola diákjával. A megtévesztően bájos külső mögött éles ész, hazugságot, stréberséget gyűlölő szellemiség lakozott. A cserfes lány se szorgalmasnak, se szófogadónak nem tartotta magát. Meseregénye gonosz szellemekkel küzdő, világhírű iskolájukról szólt, főszerepben tanáraival és diákjaival. Az esténként füzetbe körmölt részleteket másnap, órák közti szünetekben mindig felolvastatták vele osztálytársai. Az írást élvezte, ám 12 évesen űrhajós, futballcsatár akart lenni vagy állatkutatóként a gepárdok életét szerette volna tanulmányozni. A kávézóban most egy húszéves, szép nagylány ül velem szemben, aki a Miskolci Egyetem kommunikációs média szakán tanul.

– Mi lett a regényírással?
– Köszönöm, megvagyunk! – mosolyodik el. – Ma is naponta írok, de már laptopon, és nem este, hanem amikor rám tör az „ihlet”, s a napi penzumot se olvasom fel iskolai padokon. Ezt a regényt – mutat egy keménykötésű, majd’ 400 oldalas könyvet – Átváltozás címmel Phaedra Bell néven írtam. Úgy gondoltam, Köteles Petra maradjon civil. Csak néhány barátom és a párom olvasta. A szüleimet, vendéglátósnak tanuló húgomat se érdekelte az emberlány és a vámpírfiú szerelmi története. Most írom a folytatást, trilógia lesz.

Az első részt kötve-fűzve a párjától, a 22 éves Attilától kapta karácsonyi ajándékba, egyetlen példányban. A gazdasági informatika szakos fiú tervezte a borítót, tördelte a szöveget, majd beköttette. Már egy ideje együtt élnek a kávézó feletti Uni Diák Hotelben. Petra régi álma, hogy lesz egy szerény kis kertes háza, ahol déli tejeskávéja után mindig leül írni.

– Ezek szerint eljöttél a tapolcai családi házból.
– Szűk volt az otthoni tér. Szüleim nem örültek, de támogatnak, mert hiába az ösztöndíj, hotelben lakni nem olcsó. Főleg aputól szép a gesztus, mert nem vettek fel a jogra, pedig azért drukkolt. A történelem miatt, amiből érettségin „csak” négyes lettem, minden másból ötös. Nem hiszek a véletlenekben, ennek így kellett lennie. A jogon untam volna a magolást, már a politológia se vonzott, maradt a harmadiknak beírt kommunikációs média.

Petra előtte hatosztályos gimnáziumban tanult egy miskolci elit suliban. Saját bevallása szerint fogszabályozós, szemüveges rút kiskacsaként szenvedett az idegen közegben. Visszahúzódó, antiszociális lett. Talpig feketében, bakancsban járt, és alig várta a végét. A „népszerű közösségi kislány” köddé vált, csak pár régi barátja maradt. Rá biztosan ujjal mutogatnak majd, amiért itt akar maradni egy lesajnált városban, mert szereti, és az országot se hagyná el. Persze megérti korosztálya menekülését, mert az se normális, hogy diplomások árufeltöltőként dolgoznak.

– A valóságnál még a vámpírok is jobbak?
– Most igen. Én se hiszek bennük, mégis misztikus történeteket írok. Azt gondolom, a valóságba belefásultak az emberek. Megélniük is nehéz, nemhogy olvassanak is róla. Számomra az írás óriási élmény. Ha elkap az ihlet, dőlnek belőlem a sorok. Múltkor egy akrobatikus átdobáskor tört rám. Mint egykori talajtornásznak, már hiányzott a mozgás, ezért pompomlány lettem az egyetemi focicsapatnál, ahol kemény mutatványokat is végzünk, nemcsak illegünk. Attila szerint kaleidoszkóp vagyok: egyik nap ilyen, másnap már másmilyen. Hogy mikor válok végleg önmagammá, fogalmam sincs...