Eladó álom

Papp László sonkádi gépszerelő – de egyszerűbb azt mondani, hogy ezermester – úgy harminc-harminckét éve döntötte el: ha ő egyszer „nagy” lesz, a Papp-szegben fog házat építeni. A nagyapjáé meg annak a nagyapjáé volt az a Túr által ölelt kis földdarab, amit még a téesz-időkben is sikerült megtartaniuk. Az öreg Pappnak ugyanis volt egy kikötése: belép ő a téeszbe, de csak akkor, ha meghagyják neki a szeget.
Meghagyták. Mert mit is kezdtek volna azzal az isten háta mögötti szűk egy hektárral, amit nemcsak hogy szúrós kökénybokrok védtek, de tele volt mindenféle gödörrel, horpadással? Aztán meghalt a nagyapa, s a kívülálló azt hihette, hamarosan elvadul majd az is. Ám ekkor színre lépett az unoka. Bozótot irtott és fákat ültetett, majd nemsokára egy kis bungalót is felállított a holtág partján. Aztán terepet egyengetett, fűmagot vetett, és megint fát meg díszcserjét ültetett. És nekiállt faházat építeni. Kétszintes, pincés faházat. Ő maga, némi segítséggel.
Aztán kiült a teraszra, nézte a Túrt, és hallgatta a fülemüléket. A két lánya mellé közben megszületett a fia is, és egyre azon töprengett: miért is lakik ő bent a faluban? Hiszen a család is imádja a víkendházat meg a szeget, neki pedig mindig is az volt a világ közepe. Eladta hát a sonkádi házát, s hozzákezdett építkezni a szegben. Ő volt a tervező, s ő volt a mester is – igaz, a tetőfedésben egy valódi ács is segített. Ősszel volt az alapozás, tavasszal feltették a tetőt, és nyáron már bent aludt a hűvös házban a család.
Aki idegen erre jár, megáll egy percre, hogy elábrándozzon: milyen jó volna egy ilyen portán élni. És most Papp László árulja ezt a portát.
– Beteg az unokám – mondja szomorúan a nagy, derék ember, és magához szorítja a két és fél éves Dominikot.
Másfél éve kezdődtek a bajok, meséli Papp László az árnyas fák alatt sétálva. Egy hibás orvosi javallat után különféle allergiás sokkok érték a fiúcskát, a mája, a veséje kis híján felmondta a szolgálatot, aztán súlyos hörgőszűkület alakult ki a tüdejében. Volt időszak, amikor négy hónapig egyfolytában kórházban feküdt, végül Nyíregyházán jó kezekbe került. Most már megvan a pontos diagnózis, megkezdődött a lassú javulás. Ám a gyógyulás szabályos hullámvasút, a visszaesések szinte törvényszerűek.
Dominik esetében pedig ezek súlyos következményekkel járhatnak. Akár a legrosszabb is előfordulhat, ha nem kerül időben orvoshoz.
– Mi már csak a nyíregyházi kórházban bízunk – mondja a huszonhárom éves édesanya, aki Dominikkal kint él szüleinél, a szigeten.
Igen ám, de ide Nyíregyháza majd’ száz kilométer! Oda-vissza még a rohammentőnek is két és fél, három óra hossza. Életveszély esetén irtózatosan hosszú idő.
– Az orvosok szerint 12 éves korára bizonyosan kinövi a betegségeket – teszi le az öléből a nagyapa unokáját egy rakás kiskutya mellett, akik azonnal hálás ugatással fogadják a barátjukat. – De addig a legjobb volna a kórház közelében lakni. Úgy döntöttünk hát, hogy itt felszámolunk mindent. És Nyíregyházán próbálunk meg új életet kezdeni.
Nyíregyháza azonban nagyváros, drágák a lakások. Pláne a kórház körül, a csendesebb helyeken. Egy kisebb ház is húsz-huszonötmillió forint. Rengeteg pénz; de azért ők reménykednek. A Papp-szeg sem százezret ér, és jelentkező is van bőven. Ha minden a terv szerint alakul, a rettegett ködös idők beálltakor már talán Nyíregyházán lehetnek. Kórházközelben.
Már kint állunk a kapuban, mikor megkérdem a vendéglátómat: hogyan fogja elviselni a Kis-Bukó és a Papp-szeg hiányát?
Papp László rám néz, szó nélkül kezet nyújt – és hátat fordít némán. Elindul a kiskutyákkal hancúrozó unokája felé.