Halálos lustaság fenyeget!

Józan ésszel azt gondolnánk, hogy a gyerek a szünidőben – hiszen több a szabad ideje – jóval többet mozog, mint az iskolás hónapok alatt. A valóság azonban rácáfolt erre: a kiskamaszok között a tanév közbeni átlagos napi három-négy órányi tévézés meg számítógépezés nyáron elérheti a tíz-tizenkét órát is. Ezenkívül naponta tíz órát alszik, időnként eszik, esetleg olvas is az a gyerek. Akkor hát a vakáció alatt mikor focizik, mikor biciklizik, mikor úszik?!
Úgy tűnik, mozgásügyben a legtöbb felelősség az iskolákra hárul. Annál is inkább, mert a tanulók nyolcvan százaléka csakis a tanórákon sportol.
Pár éve azon folyt a vita, hogy a testnevelés osztályozása csak frusztrálja a tanulóifjúságot ahelyett, hogy megszerettetné velük a bordásfalgyakorlatokat vagy a magasugrást, ezért hát át kellene térni a szöveges értékelésre. Megjegyzem: azóta is osztályozzák a kötélmászást. Más kérdés, hogy sok iskolában eleve nincs tornaterem, vagy ha van is egy parányi, tornaszobának kinevezett helyiség, svédszekrényre meg felemás korlátra már nem telik, a gyerekek ilyesmit csak a tévében látnak. Helyette jó időben tíz kör futás van az iskola körül, meg kidobós játék minden órán.
– Sok múlik azon, hogy egy kisközösség mennyire érzi fontosnak a gyerekek sportos életre nevelését – véli Silye Beáta pedagógus. Igaz, hogy az ezernél kevesebb lakosú Nyírjákó egyelőre csak egy kicsinyke tornaszobával dicsekedhet, benne néhány alapeszközzel (gyűrűvel, tornapadokkal, gumiszőnyeggel), de nemrég adták át az aszfaltozott pályát, új kapukkal, palánkokkal. Éveken át újra és újra az iskola jótékonysági bálján gyűjtöttek rá, végül most pályázati pénzből sikerült befejezni.
A százfős kisiskola minden lehetőséget megragad, hogy diákjai a sport területén se szenvedjenek hátrányt a nagyvárosi iskolásokkal szemben. A heti három tornaóra mellett a mindenkori ötödikeseket hetente egyszer az önkormányzat autóbuszával, a helyi testnevelő tanár irányításával hordják át Gyulaházára úszásórára. Csak a csoportos belépő árát (250 forintot) kell fizetniük érte a gyerekeknek.
A kultúrház előtt majdnem letarol egy csapat biciklis. Sipos Ádám és cimborái most épp pingpongozni igyekeznek, ahogy a szünidő szinte minden délutánján. Az idén még az az egy hét sem maradt ki, amit tavaly a tiszavasvári lovastáborban töltöttek; igaz, azt is együtt, az iskola szervezésében. Napi 2700 forintért faházban laktak, háromszor étkeztek, lovagolni tanultak, és az állatok gondozásában is részt vettek.
Létesítmények tekintetében a magyar sport siralmas helyzetben van. A 4200 sportlétesítmény közül 2300 elégtelen vagy legfeljebb közepes minősítést érdemel. Az iskolai sport területén sem rózsásabb a helyzet: hatszáz intézményben nincs tornaterem, 34 kistérségben egyáltalán nincs uszoda.
Mégsem lehet minden bajunkat a lepukkant sportlétesítményekre vagy azok hiányára fogni. Az okok sokkal inkább az egészségtelen életmódban keresendők. Becslések szerint 2020-ra a világ felnőtt lakosságának döntő része, ha nem is elhízott, de legalábbis túlsúlyos lesz. Vagyis kisebbségbe kerülnek a normális testtömegű emberek. Hazánkban a felnőttek negyven százaléka túlsúlyos, húsz százaléka elhízott. A nők átlagos napi energiabevitele 2400, a férfiaké 3200 kilokalória – ez mindkét nemnél körülbelül ötszáz kilokalóriával több a szükségesnél. S emellett öt főből négy semmi módon nem tartja magát edzésben.
Tetézi a bajt, hogy a gyermekkorban beidegződött szokásokat visszük tovább felnőttkorunkba. És akkor még nem is szóltunk arról, hogy csaknem valamennyi tévéadó ontja az egészségtelen ételek-italok reklámját, a képernyő előtt henyélők pedig egyhamar vevők rá.
A nassolásban, az evésbe menekülésben sokszor lelki okok is közrejátszanak. A gyermek és a felnőtt gyakran az evés örömével oldja a magányát, az unalmát, a szorongását, a teljesítménykényszerét, az iskolai-munkahelyi stresszét, a meg nem értettségét…
Aki megtapasztalta, csak az tudja igazán, micsoda átokká válhat ez a pótcselekvés. Ördögi kört indít be: az ember eszik unalmában, ettől meghízik, a környezete mint lustát kiközösíti, efölötti bánatában ismét muszáj ennie, nem beszélve arról, hogy a nagy testsúllyal még nagyobb akaraterő kellene ahhoz, hogy valaki elkezdjen sportolni.
Pedig muszáj! Az egészségünkön kívül az egzisztenciánk miatt is. Tőlünk nyugatabbra ugyanis már az a jellemző, hogy bizonyos munkakörökben – természetesen kimondatlanul – a soványat igen, a túlsúlyosat nem alkalmazzák, mondván, az biztosan tunya, nem terhelhető, tehát nem jó munkaerő.

Sportszerre spórolhatsz
A szülőkkel madarat lehetett volna fogatni, mikor kiderült, mindkét gimnazista fiuk tehetségesnek tűnik futballban. Iskolát váltottak, hogy a srácok egy Pest megyei kisváros NB II-es futballklubjának utánpótláscsapatában játszhassanak. Arról fogalmuk sem volt, mindez mibe kerül majd.
Először is fejenként havonta négy-négyezer forint egyesületi tagdíjat fizetnek. Félévente szükséges sportorvosi vizsgálat két-kétezerért, valamint idényenként játékengedély három-háromezerért. Egyesületi mezt és sportszárat csak a meccseken kapnak a csapattól, de a fiúk ilyenkor is a saját cipőjükben játszanak. Félévenként három-három cipőt nyúznak el: egy gumistoplisat, egy fémstoplisat és egyet az edzéseken; ezek ára tízezer forintnál indul, még ha az olcsóbbak közül válogatnak is. Pechjükre a nagyobbik fiú kapusként jeleskedik – ő semmilyen speciális felszerelést nem kap. A sípcsontvédő ötezernél, a kapusnadrág nyolcezernél, a kapusmez hétezernél, a kapuskesztyű hétezernél kezdődik – ezekből idényenként néhány tönkremegy a heti öt edzés és a meccsek alatt.
Külföldi mérkőzések esetén azok az ifjú sportolók kerülnek be a csapatba, akiknek a szülei meg tudják fizetni az utazás, a szállás, az étkezés árát. Az egyhetes franciaországi út ötvenezerbe, a négynapos salzburgi kiruccanás harmincezerbe került a terhek alatt egyre inkább roskadozó szülőknek. És a sportegyesület még náluknál is rosszabbul áll pénz dolgában.

Olcsóbb a vízi világ
Az egri vízilabdaklub ifjú tagjainak havonta 4500 forintot kell letenniük tagsági díjként. A fővárosi kluboknál ez a tétel akár tízezer is lehet.
A kisebb gyerekek szülei még maguk fizetik egy-egy idegenben játszott meccs minden költségét, ám a 14 év fölötti tehetségesebbekbe már „befektet” az egyesület, magára vállalja a kiadásokat. Azért marad fizetni való a szülőnek is: egy fürdőköpeny 13 ezer, a papucs nyolcezer, az erős anyagból készült úszónadrág ugyanennyi, amiből ugyebár elkel néhány tartalék.