Jogi esetek

Egy idős asszonynak nem volt gyermeke, volt viszont szép nagy háza. A ház tulajdonjogának felére tartási szerződést kötött egy fiatalasszonnyal, a másik felét pedig végrendeletileg egy másik párra akarta hagyni. A pár ügyvédei azonban úgy látták, jobb lenne, ha az ingatlan tulajdonjogának felét az idős hölgy ajándék formájában még életében átadja, természetesen azzal a kikötéssel, hogy élete végéig a házban lakhat, vagyis arra nézve haszonélvezeti jogot tart fent, amelyet az ingatlan-nyilvántartásba is bejegyeznek.
Azonban az a pár, amely az ajándékot kapta, maga is rossz egészségi állapotba került. Olyan jogtechnikai megoldást választottak a vagyon továbbadására, hogy saját gyermekükkel adásvételi szerződést kötöttek arra a fél házra vonatkozóan, amelyben az idős hölgy még benne lakott. Ő azonban nem vette tréfára a dolgot, hogy – ha úgy vesszük – eladják a tetőt a feje fölül, és visszakövetelte az ajándékot, arra hivatkozva: az a feltevés, amelyre figyelemmel adta, utóbb meghiúsult.
A megajándékozottak azonban úgy vélték, azzal, hogy a fél háztulajdont eladták, az idős hölgy semmivel sem került rosszabb helyzetbe. Tartását és gondozását eleve a másik fél házat öröklő fiatalasszonynak kellett ellátnia, az ingatlan használatában pedig egyáltalán nem korlátozta, hogy papíron ki a tulajdonos, hiszen a házat haláláig mindenképpen használhatta. Ráadásul a törvény azt is kimondja, hogy az elidegenítési és terhelési tilalmat csak a tulajdonjog átruházásakor, szerződéssel lehet kikötni, azért, hogy biztosítsa valakinek az ingatlanhoz fűződő jogát – azonban jelen esetben az ajándékozási szerződésbe nem volt beleírva, hogy a ház tulajdonrészét nem lehet értékesíteni. Azt viszont tartalmazta a szerződés, hogy az ajándékozó haláláig a lakást csak ő maga használhatja, és ezt a rendelkezést a felek be is tartották.
De térjünk csak vissza a téves feltevéshez. Az idős hölgy ügyvédei szerint az ajándékozó szándéka nyilvánvaló volt abból is, hogy először nem ajándékozni, hanem végrendelkezni akart az ingatlanról. Ebből következik, hogy nem akart lemondani arról a jogáról, hogy az ingatlan sorsába beleszólhasson. A felperes azzal a feltevéssel adta át a ház felének tulajdonjogát, hogy ezzel már haláláig nyugta lesz – ez a várakozás meghiúsult, ezért kérné vissza az ajándékot.
A bíróság azonban úgy vélte, a felperes nem tudta bizonyítani, hogy milyen, utóbb meghiúsult elvárásokkal kötötte a szerződést. Hiszen minden lényeges körülményt írásba foglaltak, és ezek teljesültek is: végig biztosítva volt a lakáshasználat, és a tartási szerződés szerint sor került az idős hölgy ellátására is. Ezért az adásvételi szerződést a bíróság érvényesnek nyilvánította, és a fél ház tulajdonjogát az alperes gyermeke kapta – igaz, mire az eljárás lezárult, már sem az alperes, sem a felperes nem élt.