Teszt-vesz sarok

Gombóc Artúr csokielméletét a száraztésztákra is alkalmazhatjuk: van köztük hosszúkás, rövid, csavart, kerek, üreges, tömött, sárga, zöld, naracsszínű… Az „én Tescómban” egy hosszú sor bal oldalának hatsoros polca rogyásig van rakva velük. Ha leszűkítem a kört a félkilós pennékre, már „csupán” tizennégyféléből válogathatok. Legolcsóbban (119 forintért) a saját 2 tojásos terméküket kínálják, míg a legtöbbet (265 forintot) az olasz Barilla márkajelű termékért kérnek. Az „extrákért” még többet kell fizetnünk: a Panzani 3 perces expressz pennéje 299 forintba kerül.
A száraztészták – a papírdobozos Barilla kivételével – zacskóban kelletik magukat, ami alapján azt hihetné az ember, hogy a darabok könnyen összetörnek. Kellemes meglepetés: szinte mindegyikük olyan jó minőségű, hogy a zacskó alján alig akad törmelék. Küllemre elvárás egy tésztával szemben az egyenletesen sárgás szín, továbbá nem lehet foltos, pettyekkel tarkított, repedezett, és a darabok nem ragadhatnak össze. Jó hír, hogy akármilyen kukacoskodó kedvében is volt a tesztelő cikkíró, nem tudott beléjük kötni.
Egyszerre négy fazékban rotyogott a víz, főttek szinkronban a pennék. A magyar Tesco 2 és 4 tojásos változata, valamint az olasz Colavita terméke azt ígérte, hogy újraforrástól számított nyolc perc alatt készül el. A magyar Cerbona Durillo pennéje viszont újraforrástól számított 11-13, az olasz Barillóé 11 perc múlva tálalható a csomagolás szerint. Igyekeztem mindegyikkel a megfelelő szintidőket futni, s jelentem, ezalatt a tészták zöme szépen megfőtt, nem ragadt össze és nem hasadt fel.
Összehasonlításukat mégis nehezíti, hogy a magyar és az itáliai tésztafőzési szokások nagyon eltérőek: mi általában puhára főzetjük/főzzük a tésztát, míg az olaszok az „al dente”, vagyis a fogra való, roppanós állagú hívei. Vagyis az olasz pasta (tészta) félpuhán a legízletesebb, s eszerint adják meg a főzési időt is. Nyilván ez az oka, hogy többek között a magyar Gyermelyi cég olasz típusú pennéjéhez nem ad meg főzési időt, mindenki készítse ízlése, szokása, gusztusa szerint.
Az igazsághoz tartozik, hogy jómagam elsősorban durum tésztát vásárolok, mert alacsonyabb az energia- és zsírtartalma, mint a hagyományos tojásos tésztáknak – ezért az előbbiek nálam jobb minősítést kaptak. Ha osztályoznom kellene, az olasz Barilla és Colavita pennéje kapna jelest, bár szorosan mögötte sorakozik a magyar Gyermelyi és a Cerbona Durillo. Tudj’ isten, lehet, hogy az olaszok felmagasztalásába részemről némi sznobizmus is vegyül: szeretném hinni, hogy a tésztanagyhatalomként emlegetett Itáliában valóban mindenkinél többet tudnak a pastákról.