Nyakba való lecke nemcsak tanároknak

Mesét akarunk, mesét akarunk! – skandálja a tanárcsapat a „pókháló” előtt, hátha nyernek vele egy kevés időt. (Nem jött be.) Gyerekcsoportoknak ugyanis jár egy történet a játékhoz, miért is kell a két fa közé kifeszített, tíz lyukból álló kötélrácson átvergődniük a túloldalra. Ráadásul úgy, hogy nem érhetnek a kötélhez, és minden lyukon legalább egyszer át kell hogy bújjon valaki.
Már a stratégia megtervezése felér egy humorfesztivállal! A férfiak tigrisbukfencétől a nők célirányos átdobálásáig számos ötlet elvérzett, mert a gravitáció nagyobb szerepet kapott a földet érésben, mint a csapatmunka. Aztán megszületett az összhang – és ezzel együtt a megoldás is. Legtöbben a „gömbcsuklókkal gazdagon felszerelt, hajlékony lapos tepsi” módszerrel, kézről kézre adogatva jutnak át a lyukon.
Jól hangzik a következő recept is! Végy egy adag (jelesül 14 fő) tanárt, és halmozd őket szoros kupacba. Mindenki keressen egy szabad kezet, fogja meg, és ne eressze el mindaddig, míg az összecsomósodott pedagógusgörcs ki nem bogozza magát egy szép körré.
Jelentem: kifőztük!
– Ilyen hangulatra és csapatmunkára vágyom majd odahaza a „gyerekeimmel” – ismeri be Németh Jánosné, a vértesboglári általános iskola tanárnője. – Egykor azt tanultam, hogy átlagosan tizenöt évenként kell a tanároknak „újratanulniuk” diákjaikat. Most ott tartunk, hogy ebben a felgyorsult világban szinte kétévente újabb kihívásokkal szembesülünk. Egyre több a hiperaktív, magatartászavaros gyerek, a szülők pedig egyre türelmetlenebbek, nem bírnak a saját utódjukkal sem.
A német–magyar szakos tanárnő harminchat évnyi szakmai tapasztalattal a háta mögött úgy érzi, a régen bevált taktikák már kevésnek bizonyulnak az új személyiségproblémákkal szemben. Szeretné becsempészni az osztályfőnöki órákra és az osztálykirándulásokra az élménypedagógia módszerét, amely lehetőséget kínál arra, hogy a diákok valóban megismerjék magukat, a társaikat, a környezetüket, és igazi csapattá kovácsolódjanak.
Közben egy lepedőnyi ponyván nem a szó, inkább a testek szoros érintésében folyik a csapatépítés. El sem tudom képzelni, hogyan lehetne megfordítani a ponyvát, miközben 14 ember nyomorog rajta?! Az a baj, hogy a tanároknak sincs fogalmuk róla… Mindenesetre jól szórakozunk a heringprodukción – még ha újra meg újra kudarccal végződik is.
– A kihívásokkal való szembenézés, a feladatok megoldása nemcsak kitartóvá, de magabiztossá is teszi az embert – magyarázza Pálhegyi István, a módszert népszerűsítő Élményakadémia önkéntes munkatársa. A 27 éves fogorvos egyszerű példával igazolja állítását: az amerikai iskolák diákjai, bár tudásuk ezt nem indokolja, mégis sokkal magabiztosabban és életrevalóbban kerülnek ki a padból, mint magyar kortársaik. A tengerentúlon ugyanis nagyobb hangsúlyt kap a személyiségfejlesztés, mint a tudásanyag sulykolása. Nem hagy nyugodni a ponyvaügy. Hogyan lehetett volna megfordítani a falatnyi anyagot 28 talp alatt?
– Csökkenteni kellett volna a talpak számát, hogy legyen hely a ponyva megfordításához – mosolyog István. Vagyis, kedves pedagógusok, kalandra, na meg ölbe-nyakba fel!