Kedves Ágnes!
A közelmúltban írt önnek egy anya, aki éppen arra készült, hogy egyik gyerekét majdhogynem kisemmizze az örökségből a másik javára. A válaszát olvasva a könnyem is eleredt, mert eszembe jutott fájó sérelmem, ami nem hagy nyugodni, nem tudom feledni.
Édesanyám kezdettől fogva különbséget tett nővérem között és közöttem, őt mindig is jobban szerette, s ezt, ahol csak lehetett, kimutatta. Második gyereket már nem akart, mert nem álltak jól anyagilag, de már nem lehetett elvenni. Ezt nemegyszer a fejemhez vágta, mintha én tehettem volna arról, hogy megszülettem. Már a névválasztásban is különbséget tett. A nővéremnek két keresztneve is van, szép és különleges mindkettő, akárcsak ő volt kislánynak. Mintha ezzel is mutatni akarta volna, hogy én nem számítok, nekem azt a leghétköznapibb nevet adta, ami először eszébe jutott, így lettem Kati.
És ez így ment később is. Én mindig a testvérem kinőtt ruháiban jártam, nem mehettem gimnáziumba, mint ő, csak szakközépbe, ő érettségire egy külföldi utazást kapott, én meg egy vékony aranyláncot, és még sorolhatnám. Apánk igyekezett igazságosabb lenni, de sokat dolgozott, keveset tudott foglalkozni velünk. Később is, a nővéremnek fényesebb esküvőt rendeztek, az ő gyerekei mindig az enyémek előtt vannak, az ő férjét többre becsüli anyám.
A nővéremmel amúgy nem vagyok rosszban, nem él vissza a kivételezéssel, bár elfogadja. Inkább anyámra neheztelek. Egyszer el is mondtam neki a sérelmemet, de legyintett, hogy csak képzelgek. Nem tudom, mikor lesz ennek vége.
Üdvözlettel:
Kati
Kedves Kati!
A testvérféltékenység olyan régi, mint maga az emberiség. Egy gyermeknek az anyja szeretete ugyanolyan fontos, mint a táplálék. Nagyon rossz és sajnos egész életre kiható tapasztalat, ha úgy érzi, őt nem szeretik annyira, mint a testvérét. Persze egyszer-egyszer mindenki érezheti így, de ezek általában nem tartós élmények. Ha valaki, mint ön is, egész életében ettől szenved, akkor annak bizonyára van alapja.
Ezért nagyon nagy a szülők felelőssége. Mindig azt kell éreztetniük gyerekükkel, hogy bármi is történik, mellette állnak, szeretik őt. Ez nemcsak a javak és juttatások igazságos elosztásából áll, hanem törődésből és gyengédségből is. Nem lehet persze patikamérlegen méricskélni, hiszen minden gyerek másfajta bánásmódot igényel, de oda lehet figyelni. Fel kell ismerni a féltékenységet, a kielégítetlen szeretetvágyat.
Önnek viszont azt javasolnám, próbáljon meg továbblépni. Bármennyire is megértem bánatát, nem rágódhat ezen egész életében. Felnőtt, érett ember, anya maga is, most már ne ez legyen a központi kérdés. Saját lányai felé forduljon, és velük szemben bizonyítsa, hogy a jó anya nem tesz különbséget gyermekei között.
Üdvözlettel:
