Korhatáron túl

Sóhajtva lehuppan a szemközti ülésre, felnéz, akkor fedezzük fel egymást. Rögtön megismerem az egykori szépaszszonyt, bár haja már nem vörös, hanem szolid gesztenyebarna, ajkán már csak leheletnyi a rúzs, nyakát selyemsál burkolja jótékony felhőbe. De cipőjének és táskájának színe ma is harmonizál, fülében parányi gyöngy, sálján finom kis brosstű. Csak úgy árad belőle a panasz: férje vénségére házsártos lett, egész nap morog, lánya csak a pénzt hajszolja, alig látja, kamasz lány unokája nem akar tanulni, fiúzik, neki pedig kiújult a gyomorfekélye. Ráadásul a piacon minden méregdrága volt, ez a nap is rosszul kezdődik – és így tovább.
Ekkor lép hozzánk egy ellenőr. – Korhatáron túl vagyok – szól oda Mária. – Azért kérem ezt igazolni! – mondja szigorúan a fiatal férfi. Az asszony  idegesen kotorász a táskájában, majd előveszi a személyijét. Az ellenőr megnézi, majd füttyent: – Na, nem hittem volna – és továbbmegy. Az asszony lassan hátradől, elmosolyodik, ellazul. Amikor rákacsintok, elneveti magát. – Tudod, mit? Mégsem kezdődött olyan rosszul ez a nap...