Jogi esetek

A múlt héten tisztáztunk a tartásdíj körül néhány alapkérdést, most pedig, folytatva családjogi sorozatunkat, továbbra is a rokonok tartása körül sertepertélünk. Példabeli családunkban összesen négy gyermek született, míg a szülők el nem váltak. Szerencsére ekkor a négy gyermekből csak a legfiatalabb fiú volt kiskorú, a három lány már felnőtt, közülük kettő már el is költözött. A legfiatalabb, huszonnégy éves lány, házasságon kívül született gyermekével együtt a rokkantnyugdíjas apa háztartásában élt. A tizennégy éves kisfiút a munkanélküli anya nevelte.
Az anya tartásdíjat követelt az apától, aki nem akart fizetni. Ő már eltart egy közös gyereket – mondta –, nagykorú lányát, sőt az unokát is. Lehet, hogy rokkantnyugdíja kétszer annyi, mint volt feleségének munkanélküli segélye, de ehhez képest nagyobb terhet is vállalt a tartásból. Ráadásul a kiskorú gyermek után különféle kedvezményeket, segélyeket, juttatásokat vehet igénybe az anyuka, míg a felnőtt lány után semmi nem jár. Ezért az apa – illetve annak ügyvédje – úgy vélekedett, hogy egyik oldalon a kisfiú számára nyújtott tartás, a másik oldalon a nagykorú lány és annak gyermeke eltartása nagyjából megfelel a peres felek jövedelmi-vagyoni viszonyainak. Egyszeres jövedelemből egy személyt tart el az anya, kétszeres jövedelemből két személyt az apa. Ilyenformán őt arra kötelezni, hogy még a fiú ellátásához is járuljon hozzá, nem volna arányos.
Az anya azzal érvelt, hogy ugyan az apa tényleg eltart egy közös gyermeket, viszont ez a kisfiú tartásdíja szempontjából édes mindegy. A rokontartás szabályainak lényege, hogy a saját tartásának veszélyeztetése nélkül mindenki köteles az olyan rokont eltartani, aki erre maga nem képes, és tartásra kötelezhető házastársa nincs. Ezek után a törvény meghatároz egy sorrendet, amely szabályozza, hogy adott esetben kit terhel a tartási kötelezettség. Elsősorban a házastársat, aztán a szülőt a gyermek irányába, a gyermeket a szülő irányába, utána pedig mindig a közelebbi rokont a távolabbihoz képest. Fordítva is hasonló a helyzet: a jövedelem véges, ezért ha minden jogosult tartására nem futja, akkor annyit kell eltartani, amennyire elég a pénz. Hogy ki nem kap, arra megint van szabály. Előnyben van a közelebbi rokon a távolabbihoz képest, azonos rokonsági fok esetén a leszármazó a felmenőhöz képest. Mindezt úgy, hogy közben az eltartó se szenvedjen szükséget – kivéve egy esetet, a kiskorú gyermekét, akit saját szükségletei rovására is tartani köteles a szülő.
Az anya erre a szabályra hivatkozott. Eszerint tehát a kiskorú gyermek tartása – bár a törvény nyíltan nem mondja ki – fontosabb a nagykorú gyermek tartásánál, nem is beszélve az unokáról, aki távolabbi rokon. A bíróság is elfogadta ezt az érvelést: az apa kénytelen volt fia után is tartásdíjat fizetni.