Diákok és majmok nagyító alatt

Ha igaz, hogy a homo sapiens az evolúció csúcsa, akkor valamit végzetesen elhibázott odáig, míg kérkedő egyetemistának vallja magát. Hogy mit, azt hagyjuk a tudósokra. Nézzük a magunk baját. A napokban látott napvilágot a 15 évesek képességeit összehasonlító PISA-jelentés. Bár a döbbenet kicsit kisebb, az elgondolkoznivaló lényegesen több. Valami óriási hibáról vagy mulasztásról lehet szó, amit nemzetközi felmérések is visszaigazolnak. Nem is igazán tudáshiányról van szó, sokkal inkább arról, hogy a korosabb tanulók nem képesek életszerű helyzetekben alkalmazni a már megszerzett ismereteket. Valami a 10 és a 15 éves életkor között menthetetlenül elromlik…
Osztályról osztályra előrehaladván tanuljon és okosodjon az a büdös kölök – mi sem természetesebb, mint hogy ezt várják el utódjuktól a szülők. Tízéves korig tán még nálunk is működik ez az elmélet – bizonyítja ezt a közelmúltban közzétett PIRLS nemzetközi szövegértési felmérés, amelyen negyven ország diákjait összevetve a magyar kisiskolások a kilencedik helyen végeztek. A rangsorban az Orosz Föderáció, Hongkong, a kanadai Alberta (Kanada egyes államai külön-külön szerepeltek a tesztben), Szingapúr, a kanadai Brit-Kolumbia, Luxemburg, a kanadai Ontario, valamint Olaszország előz meg bennünket. Tízéveseink a felmérés során 551 pontot szereztek, amely jócskán meghaladja az 500 pontos PIRLS-átlagot.
Aztán napok múlva nyilvánosságra került a PISA-felmérés is, amely háromévente a 15 évesek képességeit veszi nagyító alá a matematika, a szövegértés és a természettudományok területén. Nincs okunk a korábbi diadalmenetre: nemzetközi összehasonlításban a 17-23. helyre szorultunk vissza. Vagyis a negyedik osztály elvégzése után az átlagos magyar diák a korának megfelelő szinthez képest egyre lejjebb csúszik. Összekapcsolja ugyan a betűket, olvas tehát, csak épp nem tud számot adni a szöveg értelméről. Magyarán: munkavégzéskor, ügyintézés és tanulás közben nem veszi hasznát mindannak, amit elolvasott.
Átlagos magyar diák a valóságban persze nincs. Azok a fiatalok lépnek nagyobb tudással (értsd ez alatt az elsajátított ismeretek alkalmazási készségét) az életbe, akik „családilag” előnyösebb starthelyzetbe születtek. Az olvasás-szövegértés egyszerűen jobban megy azoknak a diákoknak, akikkel szüleik az iskolaérettség előtt is nyelvi játékokat, éneklést, versmondást gyakoroltak meg esténként mesét olvastak nekik. Mint ahogyan az is kiderült, hogy jobb olvasási eredményt érnek el azok a gyerekek, akiknek családja sok könyvet tart – és vélhetően forgat is – otthon. Nem beszélve a jobb iskolák adta előnyről!
De ne tessék kizárólag a faluvégi putrikban született gyerekekre gondolni – bár az igazán tragikus esélytelenség elsősorban rájuk jellemző. A kevésbé iskolázott, átlagon aluli anyagi lehetőségekkel bíró, a gyermek fejlődésére alig vagy egyáltalán nem figyelő, a munkahelyi feladatokból ki sem látszó szülők gyermekei bővítik a rossz tanulók körét – akik közül minden ötödik tizenöt évesen képtelen értelmezni egy egyszerű üzleti megrendelés szövegét, és körülbelül ugyanennyien nem ismerik fel a geometriai ábrán a derékszöget…
Tudomásul kellene vennünk: a polihisztorok kora a XIX. század elején végérvényesen lejárt. Olyan ismeretanyaggal bővült az emberiség tudása, hogy a világ már nem bemagolható – viszont megérthető. Az iskolának ebben az új helyzetben arra kellene törekednie, hogy az alapkészségek elsajátítása mellett a diákok tanulják meg kifejezni magukat, és képesek legyenek megérteni másokat. Vagyis tudják használni megszerzett tudásukat.
Ha a nemzetközi felmérések nem ezt tükrözik vissza, nemcsak a diákjaink – az iskolarendszerünk is megbukott.