Jogi esetek

A héten nem egy konkrét esetről, inkább egy, a jog világában előforduló jelenségről szeretnék szólni, amellyel előbb-utóbb minden jogász találkozik. A pereskedési téboly néven emlegetett tünetegyüttes nem feltétlenül betegség a szó szoros értelmében, de rendkívül veszélyes mind magára az ebben szenvedőre, mind a környezetére, különösen az olyan jogászokra, akik az illető ügyével foglalkoznak.
Egy jogvita csúnyán elmérgesedhet, ahogy egy sima családi veszekedés is – csakhogy ez egy jogvita esetében sokkal komolyabb következményekkel jár. Ha úgy vitatkozunk, hogy nincsen igazunk, akkor csak az időnket pazaroljuk. A felesleges pereskedéssel egyszerre fecséreljük el a saját, a bíróság és az ellenérdekű fél idejét és pénzét, a lenyelt méregről nem is beszélve.
A pereskedési téboly rendszerint úgy kezdődik, hogy adódik valamilyen jogvita, amiben akár még igaza is lehet a páciensnek, de a jog ezt nem ismeri el – más esetben az ellenfél bizonyítási pozíciói sokkal jobbak, vagy egyszerűen neki van igaza. A helyzetbe emberünk nem képes belenyugodni, az eljárás lezajlik, menet közben egy csomó hatóság eljár az ügyben, és, ahogy ilyenkor lenni szokott, eljárási hibákat is ejtenek. A páciensnek ez szöget üt a fejébe, ráadásul a probléma fontos neki, így elkezd azon gondolkozni, hogy a bíróságot biztosan megvesztegették; a dolog lassan meggyőződésévé válik. Innentől kezdve nemcsak a bíróság, hanem a többi eljáró hatóság is gyanús lesz, akiket a páciens elkezd itt-ott feljelentgetni. Minderre az ad alapot, hogy a magyar igazságszolgáltatás, illetve a közigazgatás is nagyszámú hibával dolgozik, az ártatlan elírástól az eljárási szarvashibákig. Ezt pedig az átlagember csak szándékos gonosztettként tudja értékelni. A rendőrség a feljelentett hatóságoknál tiszteletét teszi, nem talál bűncselekményre utaló nyomot, erre emberünk feljelenti a rendőrséget is. Menet közben a páciens ügyvédje valahol leszakad a történetről, így ő is a nagy összeesküvés részévé válik, akit a gonosz ellenfél lepénzelt. Innentől már nincs megállás: emberünk a csúnyán néző bíró helyett másikat kér, újabb és újabb ügyvédeket keres fel – akik közül mindig lesz egy-kettő, aki azt mondja, amit az ügyfél hallani szeretne, hiszen a teljesen értelmetlen pereskedések után is legalább olyan jó pénzt kapnak, mint az érdemi munkáért.
Az ilyen ügyek aktáiban rendszerint szerepel egy pszichiátriai szakvélemény a pereskedőről, amelyben megtalálható egy árulkodó mondat: „gondolkodása peres ügyére beszűkült”. Ez nagyjából azt jelenti, hogy az illető a saját ügyében nem lát tisztán, arra vonatkozóan csak a neki tetsző információk jutnak el a tudatáig. Ezért, ha jogvitába keveredünk, igyekezzünk elkerülni, hogy az igazságunkért folytatott küzdelem életünk minden pillanatát feleméssze.