Legyetek jók, ha tudtok!

Barátságosan fogad a nagyszakállú, mosolygós arcú Mikulás bácsi, akinek eléggé sok dolga van mostanában, hiszen a Fejér megyei kis faluban ilyenkor alaposan megnő az idegenforgalom. Buszokkal hozzák a gyerekeket az ország minden tájáról, és a szervezett csoportoknak bizony időpontot kell kérniük, hogy mindenkire jusson elég ideje a ház lakójának. Akik családostul jönnek, azok bármikor érkezhetnek, legfeljebb várniuk kell egy kicsit, mert a Mikulás ilyenkor nagyon elfoglalt, csúcsforgalom van nála. Már november elején elkezdődött a Mikulásfesztivál, amely egészen Vízkeresztig, tehát január 6-áig tart.
Most is éppen egy autóbusznyi óvodást fogad, természetesen szüleikkel együtt. Nem is értem, hogyan férnek el ennyien ebben a kicsi házikóban, de a manók figyelmeztetnek egy régi közmondásra: Sok jó ember kis helyen is elfér. Miközben a gyerekek énekszóval csalogatják, várják a nagyszakállút, óhatatlanul is a ház belső díszítésén merengek el. A festett falakon csillagok, karácsonyi díszek, mesebeli, ünnepi hangulat árad még a mennyezetről is. Az udvar új dísze a csodakút, amibe bedobhatunk valami személyes tárgyat vagy pénzérmét, és belesúghatjuk a kútba a rosszaságunkat, hogy utána már bátran, csak a jóságainkkal együtt menjünk be a Mikulás bácsihoz. A manók éppen az ő kedvencét, a karácsonyi kakaót főzik, ami különleges, mézeskalács ízű, és a vendégek is megkóstolhatják. Szintén az udvaron működik az adok-kapok ládikaszolgálat: bárki elhozhatja ide valamilyen megunt játékát, amit tovább lehet ajándékozni.
De az igazi élmény mégis találkozni a Mikulással, akinek minden porcikája, bajusza, szakálla valódi, nem vattából ragasztották. Dolgozószobájában egy szekrényben őrzi a hozzá írt több mint ötvenezer levelet. Asztalán hever távcsöve, amin keresztül látja, miként viselkednek a gyerekek. Tapasztalatait pedig beírja a nagykönyvbe, így egész évben van munkája bőven. Szívet melengető érzés hallani, ahogy a kicsikhez beszél, akik tágra nyílt szemekkel figyelnek rá. „Ne csak ilyenkor legyetek jók, hanem egész évben! Fogadjatok szót szüleiteknek, ügyeljetek a rendre, legyetek türelmesek, ne verekedjetek, ne beszéljetek csúnyán!” A gyerekek megfogadják, hogy úgy lesz, ezért kapják a kis ajándékcsomagot, ami a felnőtteknek is kijár. Aztán arra is marad idő, hogy szép emlékül a szülők lefényképezzék csemetéjüket a Mikulással. A búcsú pedig néha nagyon megható tud lenni, hiszen a kislányok puszit is adnak vendéglátójuknak.
Nekem van a legszebb foglalkozásom, mondja a Mikulás, amikor végre kettesben maradunk. Hogy miért? „Azért, mert engem mindenki szeret, jó szándékkal vannak irántam és őszinték hozzám. Aztán, ha egy kívánságot nem tudok teljesíteni, azt továbbítom a Jézuskának, mert ő az angyalok seregével könnyebben boldogul, mint én a krampuszaimmal. Abban viszont nem tudok segíteni, ha egy kisgyerek azt szeretné, hogy az apja vele játsszon, ne a kocsmába járjon.” Még azt is elmondja, hogy élénk diplomáciai életet él. Éppen a napokban találkozott finn kollégájával, sőt járt már nála az ausztrál Mikulás is, méghozzá rövidnadrágban, kenguruszánon. De ez mind semmi! Felvette a kapcsolatot a húsvéti nyúllal is, aki természetesen Nyúl községben teljesít szolgálatot.
Majd hozzá is elmegyek, fogadom meg. Mielőtt elhagynám a falut, megcsodálom a katolikus templom mellett felépített betlehemet, ami a legnagyobbnak számít az országban. Lám, Nagykarácsony egyre több látnivalóval várja a vendégeket, s ha minden igaz, akkor több milliárd forintos beruházással egy idegenforgalmi centrum épül itt, a munkanélküliséggel küszködő zsákfaluban.
Pethes József

Alkalmazott Mikulás
Lágy, lucskos hó lebeg az utcai lámpák fénykörén a fénylő betonra. Szép, gondolja a férfi, amíg lebeg.
– Jössz, apa? – kérdezi nagyobbik kisfia. – Te leszel a kék versenyző.
Mielőtt elfordulna az ablaktól, a lámpa alá besétál négy apró alak a hóesésbe, egyikük apró Mikulásnak, a maradék három krampusznak öltözve. Egy utcai Mikulás és kisméretű segéderői.
Náluk már járt a Mikulás. A férfi rázta a csengőt az erkélyen. Hozta többek közt a Ki nevet a végén?-t, azt ülik körbe, amint kezdenének, a férfi éppen figyelmeztetné nagycsoportos kisfiát, hogy reméli, ma nem kap dührohamot, nem vonul vissza sértetten, ha kétszer egymás után kettest dob a kockákkal, amikor csengetnek.
Az asszony áll fel, az ajtófelelős. Mindig ő tartózkodik legközelebb az ajtóhoz. A konyhában például. Vagy a fürdőszobában. Most se gondolkodik, feláll, ajtót nyit. Kintről gyerekhangok hallatszanak. Aztán az asszony mögött a küszöbön megjelenik egy apró Mikulás. Tíz körüli kislány piros kucsmában, a hóesésben csomósra ázott fehér vattaszakállal, hátán piros vászonzsák. Könyöke magasságában krampuszfejek, fekete zoknira varrt, konyuló, piros szarvak, fekete pongyolaféle rajtuk, nyaknál vörös zsinórral megkötve.
Állnak a küszöbnél, a férfi dermedten, a fiúk a játék fölött érdeklődve nézik a különös Mikulásosztagot. Az asszony takarásból integet a fiúknak, hogy álljanak fel, jöjjenek közelebb, nehogy az érkezők bemasírozzanak a nagyszobába sáros csizmában. Aztán kérdőn néz a férfira, hogy most mi van, mit csináljon. A férfi hunyorít, nyugi.
– Jók voltatok, gyerekek? – dörmögi a kislány Mikulás.
A férfi felismeri a kislányt. Reggelente a kisboltban találkoznak. Fél kiló kenyeret vásárol, tejet, néha párizsit. Amikor a férfi később baktat át a boltba, azt látja, a szemközti lépcsőházból vezeti az öccseit az óvodába. Anyjukat soha nem, apa nem érkezett velük, amikor nyáron beköltöztek a magasföldszint szoba-konyhájába. Ezt is a kisboltban hallotta. Egy lakótelepi kisbolt mindent tud. Azt is, hogy az apa börtönben, az anya gyárban. De a kisbolt mindent lát, mindent kérdez, így mindent tud, tehát azt is tudja, hogyan lesz tíz deka párizsiból huszonöt, hogyan kerül a zacskóba véletlenül lecsókolbász a holnapi paprikáskrumpliba.
– Jók – válaszolja a kisebbik nagyfiú.
– Ha jók voltatok, a Mikulás ajándékot hozott – mondja a kislány erőltetett mély hangon –, de hogy ne felejtsetek el jónak lenni, a virgács figyelmeztet.
Hátranyúl, és a közel lépő két fiú kezébe nyom egy-egy szem szaloncukrot, mellé rafiával összekötött fűzgallyakat.
Eddigre a férfi üríti az egyik mikulászacskót, összemarkol négy különféle méretű csokoládé Mikulást, farzsebéből kiszálaz egy ezrest, a zacskóba rakja, átadja a kislánynak.
– Köszönjük, Mikulás bácsi – mondja, és megsimogatja a sapkáját.
Fordulnak, indulnak a bejárathoz.
– Csókolom! Csókolom! – köszöngetnek a krampuszok.
Az asszony sápadtan csukja be utánuk az ajtót.
– Ez szörnyű volt – sóhajtja sápadtan a beépített szekrénynek dőlve.
– Mennyit adtál? – kérdezi később, amikor visszaülnek a társasjátékhoz.
– Ötszázat – morogja a férfi, de int, nem az asszony dolga, kigazdálkodja valahogy.
Onagy Zoltán