Egyre jobban elterjednek a különböző vásárlói kártyák, nyereményjátékok, hűségprogramok. A különböző kedvezményekre jogosító kártyákat könnyedén adjuk vagy kérjük kölcsön, de ez néha érdekes eredményekre is vezethet. Heti esetünk főszereplője időnként kölcsönkérte egy ismerőse cégének vásárlásra feljogosító kártyáját, amellyel bejuthatott a közeli áruházba. Történetünk középpontjában egy mosógépvásárlás áll. Emberünk megvette a masinát a kölcsönkért kártya segítségével, így az áruház a számlát a vállalkozás nevére állította ki. Azonban ennek a fajta mosógépnek a vásárlói között a gyártó kisorsolt egy autót – és pontosan emberünket sikerült kihúzni a kalapból. Mivel azonban a nyertest a számla alapján azonosították, ezért a kocsit nem a vásárlónak, hanem a vállalkozásnak adták oda. Emberünk csak jó néhány hónappal később szerzett tudomást arról, hogy nyert, és nagy értékű nyereményét azóta is használja ismerőse. Ezért kérte, hogy az autót adják neki oda.
Annak kimondásához, hogy végül kit is illet az autó, több dolgot is el kellett döntenie a bíróságnak. Először is, hogy ki vásárolta a mosógépet tulajdonképpen. Az, akinek a neve szerepel a számlán, vagy az, aki ott volt személy szerint? A bíróság úgy vélte, egyik megoldás sem jó: az volt az adásvételi szerződés alanya, akinek a vagyonából a kifizetés történt, illetve akinek a mosógép a birtokába került. Vagyis mindegy, kinek a nevére szól a számla: az számít, ki akart mosógépet.
A másik kérdés az volt, hogy milyen jogcímen használta emberünk az ismerőse vásárlói kártyáját. Jól tudjuk persze, hogy ők ketten nem kötöttek szerződést a dologról, de a jog csak törvény által szabályozott jogviszonyokban, szerződésekben tud gondolkozni, ezért valamilyen skatulyát rá kellett szuszakolni erre az ügyletre. A vállalkozás vezetője azzal érvelt, hogy közte és a vásárló között megbízási jogviszony jött létre, ennek keretében használta vásárlásra jogosító kártyáját. Megbízta emberünket, hogy vegyen magának mosógépet – azzal viszont nem bízta meg, hogy vegyen részt a nyereményjátékban. A megbízáson kívüli ügyvitel szabályai szerint a nyereményautó így őt illeti. A vásárló ügyvédje szerint viszont nem történt megbízás: emberünk egyértelműen saját magának vett mosógépet, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy most is azzal mossa a zokniját. A kártyát ingyenes haszonkölcsönbe kapta. A nyeremény különben sem a kártyához tartozik, hanem a mosógéphez, mivel a sorsolást nem az áruház tartotta, hanem a mosógépgyártó. A jogosulatlan kártyahasználat miatt egyedül az áruháznak lenne jogalapja panaszt emelni, csakhogy az nem tett ilyet.
A bíróság végül úgy döntött: a mosógép azé, aki kifizette, függetlenül attól, kinek a nevére állították ki a számlát – így a nyereményautó is a vásárlót illeti.
