Kinek mondjam el?

Kedves Ágnes!
Tudom, hogy sok nő panaszkodik az anyósára, ez kolléganőim között is állandó beszédtéma. Az apósokkal általában jobban ki lehet jönni. Sajnos úgy látom, a mi családunk a kivétel. Kétéves házasok vagyunk, és egy kilenc hónapos gyönyörű kisfiú büszke szülei. Szépen élünk, soha nincs vita köztünk semmiben – kivéve azokat az alkalmakat, amikor a tisztelt apósom alaposan bekavar. Ő egy rendkívül erős egyéniség, sok évig főnök, nyugdíjazásáig egy kisebb vállalat vezetője volt. És hát otthon is mindig ő parancsolt, a félénk, csöndes kis felesége pedig behúzott nyakkal engedelmeskedett. Két fiuk közül a kisebbik – férjem öccse – jól kezelte a családi helyzetet, mindent ráhagyott az apjára, bólogatott, aztán meg úgyis a saját feje után ment. Férjem néha vitába szállt, lázadozott, de végül szót fogadott. Így választotta azt a foglalkozást, amit az apja szánt neki, így ment oda dolgozni, amit az apja kijelölt, így költözött be az apja által kiválasztott és megvásárolt lakásába.
Nem mondhatom, hogy rosszat akar az apósom, csak éppen mindig annak kell történnie, amit ő akar. Csak egy példa: kijelentette, hogy első fiúunokája csakis az ő keresztnevét kaphatja. Ezt lenyeltem, de azt már egyre nehezebben, hogy mindent ő tud a legjobban, még azt is kijelölné, hogy meddig szoptassam a babámat, mikor menjek vagy ne menjek vissza dolgozni. Most már egyre többet ellenkezem vele, sajnos annyira elfogyott a türelmem, hogy már a legkisebb ügyben is ellentmondok. Mivel jóformán naponta felugrik az unokájához, akit nagyon szeret, állandósulnak a viták. Engem úgy kezel, mint ha az Ő Unokája személyzete lennék. Szegény férjem meg csak ugrál kettőnk között, szinte mindig nekem ad igazat, de nem nagyon mer kiállni mellettem. Most már ő is azt mondja, tegyünk úgy, mint az öccse, hagyjunk rá mindent a papára, aztán csináljuk úgy, ahogy nekünk tetszik.
Üdvözlettel:
Laura

Kedves Laura!
Érthető a lázadása, és egyetértek: okos, határozott asszonyként nem hagyhatja, hogy zsarnoki természetű apósa irányítsa a kis családjuk életét. De a „felszabadulás” csak úgy fog sikerülni, ha a férje is szövetséges ebben. Lehet, hogy messzebbre kellene költözniük a papától? De ha ez nem is megy, mindenképpen tisztáznia kell a hatásköröket. Ne veszekedjen,  hanem határozottan, de nyugodt hangon közölje az álláspontját az önöket érintő témákban. A többi „kinyilatkoztatáshoz” ne szóljon hozzá, de ami önökre vonatkozik, abból ne engedjen. Észre fogja magát venni a kedves papa, ne féljen. Ha másért nem is, de az imádott unokája láthatása kedvéért vissza fog venni erőszakos stílusából. Megváltozni alapvetően már nem fog, de biztosan fegyelmezi majd magát.
Üdvözlettel: