Teszt-vesz sarok

Valószínűleg napokig tartó, rosszindulatú, embertársainkat megalázó röhögéssel ajándékozott meg minket a Magyar Márkaszövetség, amikor meghirdette verspályázatát. Az önjelölt poéták ugyanis február végéig szerelmes verset írhattak kedvenc márkájukhoz, legyen az a Kométa sonka, a Calgon vízlágyító vagy a Koronás cukor.
Nálam eddig a mélypontot a tévés COOP-filmecske jelentette: mikor mosogatás közben meghallom „…a szomszédasszony rám tekint, együtt jöttünk már megint” bárgyú dallamrészletet, és a készüléknek háttal is magam előtt látom a primitív táncmotívumokat, végveszélybe kerülnek az elméletileg törhetetlen francia tányérjaim. A dobogón szorosan mögötte áll a Negro gyógycukorka minden szellemességet nélkülöző „Csúszok haza, bébibogyó!” reklámszlogenje.
Most mégis úgy érzem, fel kell készülnünk a legrosszabbakra: a márkaszövetség győztes versírói március 6-án, a márkák napján nem csupán ajándékcsomagot, hanem ódájukkal – kedvenc vízlágyítójuk népszerűsítésére – saját rádióreklámot is kapnak majd! A minap a www.marka.hu honlapon beleolvastam az eddig beérkezett pályaművekbe. Nem tudtam jóízűt röhögni, mert a düh fojtogatott. De a dühöngés sem ment a kínzó röhögéstől.
A sonkához írt verstorzót csakis erős idegzetűeknek ajánlom: „Ó, te kedves Kométa, / mindennap téged fogyasztalak, / reggel, délben, este, / bármikor legyen, téged eszlek. / Nagyon szeret a családom, / megveszlek nekik bármi áron. / Ó, te kedves Kométa, / olyan vagy, mint a komédia, / puszillak téged télen-nyáron, / nincs nálad jobb húsfajta e világon.” Puszilja a sonkát – értik ezt?! A margarint meg biztosan simogatja, hogy érezze a törődést!
A Rokokométa címet viselő kétsoros mellett elsősorban nyílt elvtársi őszintesége és rövidsége szól: „Nem vagyok én poéta, / a legjobb a Kométa.”
A költői képzavar magasiskolája a Nivea-vallomás: „Te vagy szívem kuglófjának egyetlen szem mazsolája.”
Van, aki képes volt a nyögve nyelést verssé faragni: „WU2 a samponom, / sárga flakon tartalma a hajamon, / ezzel mosom szombaton, / hogy szép legyek e napon.” Szótagszámra ugyan stimmel a másik samponvariáció, de ettől nem lett nagyobb a mű élvezeti értéke: „Jó sampon a WU”, / nagyapám is használta, / habzott tőle fejbőre, / selymes lett a hajszála.”
A Vanisht istenítő, A folt halála című költemény az én tűrőképességem határát is jelentette: „tiszta lett a nadrágom, / vígan élem világom.”