Harc a fenyegető génekkel

Furcsa ajándékot kapott ötvenedik születésnapjára Hirtling István: egy rafináltan kieszközölt vérvétel alapján felesége titokban elkészíttette számára Magyarország első géntérképét. Neves színészünk szerencsésnek mondhatja magát: az eredmények ismeretében egészséges, hosszú öregkor várhat rá.
Az ajándék korszakalkotó és egyben megosztó is. Hogy megértsük a jelentőségét, ugorjunk vissza kicsit az időben! Négy évvel ezelőtt mutatták be az első teljes emberi géntérképet, amely az öröklődésért felelős, mintegy két méter hosszú, kígyószerűen megcsavarodó DNS-makromolekulába kódolt 3,2 milliárd „betű” mindegyikét leolvasta. Vagyis pontosan meghatározták, hogy az illető milyen betegségek genetikai hajlamát hordozza. Leegyszerűsítve: milyen hosszú élet vár rá? Már ha ezt az illető tényként elfogadja…
Misztikus sejtelem – és ne szépelegjünk: balsejtelem – övezi a témát. Az emberek többsége abban a tévedésben él, hogy génjeinkből a kódolt végzetünket olvashatjuk ki. És ez félelemmel tölti el őket. Pedig éppen a lehetőségeink birodalmát hordozzuk, s jótékonyan befolyásolhatjuk a géntérkép által esetleg valószínűsíthető balsorsunkat – magyarázza dr. Czeizel Endre orvos-genetikus. A DNS-molekulában található 25 ezer génpárból elég csupán a leggyakoribb betegségekért – a magas vérnyomásért, a diabéteszért, a daganatokért – felelős 200 gént letapogatni, hogy elébe mehessünk a bajnak. Ha a géntérképünk szerint hajlamosak vagyunk például az infarktusra, még nem törvényszerű, hogy „belénk csap a villám”, hiszen megfelelő életmóddal, gyógyszerekkel kivédjük.
Ehhez viszont felelősségteljes – stílusosan szólva: géntudatos – gondolkodás szükségeltetik. Ami nem épp a magyarok ismérve.
Amerikában 2010-ig mindenkinek felajánlják majd, hogy megnézik a géntérképét. A 2004-es teljes géntérkép egymillió dollárba került – a legfontosabb géneket vizsgáló résztérkép tervezett ára ezer dollár (kb. 200 ezer forint). A tengerentúliak kiszámolták: hosszú távon mindenképp megéri, hiszen aki a géntérképe alapján kivédi a „kódolt” betegségét, az elmaradt gyógykezelések által tekintélyes summát takaríthat meg az egyén és az állam egyaránt.
Ugyanakkor jogos a félelem, hogy a géntérkép visszaélések forrása lehet – ezért is készítette el és fogadta el a magyar parlament a genetikai adatok védelméről szóló törvényt. Nyilvánvaló, hogy egy biztosító számára gazdaságosabb ügyfélnek számít a jobb génekkel bíró személy, mint az, aki például az emlőrákért felelős gént hordozza, és valószínűleg negyvenéves kora után kiesik a munkából. Ahogyan a munkáltató is értelemszerűen a stabilabb munkaerőt választaná.
Minden ember egyedüli példány – fogalmazott a XX. század elején egyik versében Kosztolányi Dezső. Ma pedig biztosan tudjuk, hogy minden egyes ember egyedi. S a genetika ma már képes születésünkkor megmutatni a számunkra kijelölt utunkat. A kérdés csak az: hogyan élünk ezzel a lehetőséggel?

Struccpolitika
Igen, szeretek arra gondolni, hogy az egyik dédnagyanyám, aki meglehetősen akaratos sváb asszony volt, 95 éves koráig élt, s a lányai is mind beléptek a kilencedik évtizedükbe. Arra viszont nem szeretek gondolni, hogy a másik dédnagyanyámat negyvenesztendősen vitte el a rák.
Hasonlóképp vagyok a szűrésekkel is: néha hat lóval se lehetne elrángatni, nehogy kiderítsenek valami gyógyíthatatlan bajt. Meglehet, hogy ez a struccpolitika a butasággal egyenértékű. Vagy mégsem?
Majd’ egy évtizeddel ezelőtt az egri kórház gyermekosztályán dolgozó nővérek közül feltűnően sokan szenvedtek rosszindulatú daganatos betegségben. Bebizonyosodott: egy szabálytalanul működő gázsterilizáló okozhatta a rákot, ezért a dolgozók beperelték a kórházat. Azok a nővérek is pánikba estek, akik még egészségesnek érezték magukat, s arra akarták kötelezni a munkahelyüket, félévente végeztesse el náluk a tumormarker vizsgálatokat – a genetikai markerek például arról adhatnak képet, készülődik-e rákos folyamat a szervezetben, illetve a kezelés után milyen esélye van a kór kiújulásának. Az egri ápolónők kívánsága ésszerűnek tűnt, ám egy szakorvos lebeszélte őket. A doktor attól tartott, hogy ha állandóan a betegségtől rettegnek s a tüneteket kutatják, könnyen előhívhatják magukból a kórt.
Nem árt vigyázni az önbeteljesítő jóslatokkal. Emlékszünk, mi történt a tumor-humoráról híres Karinthy Frigyessel? Amikor szeretett felesége, Judik Etel harminckét esztendősen meghal spanyolnáthában, Karinthy azt vallja, olyan fájdalmat érez, mintha egy kést vágtak volna a koponyájába, vagy mintha egy daganat növekedne odabenn. S valóban, jó másfél évtized múlva tényleg ez áll a diagnózisában: agydaganat.
Könnyen lehet, a génkészletünk leírását néhány évtized múlva úgy tartjuk majd magunknál, mint az autónk szervizkönyvét. Magam egyelőre mégse örülnék, ha, mint egyik színészünket, géntérképpel lepnének meg szeretteim. Elképzelni is rossz, hogy a születésnapi ajándékomból azt olvashatnám ki, súlyos nyavalyák hajlamát örököltem. Esetleg azt: ne sok gyertyát vásároljak már az ünnepi tortámra…