Isten szent színe előtt

Már az elején tanácsos tisztázni: a jegyesek ősi magyar szokás szerint hiába is erősítik meg házassági szándékukat esküvel is a templomban, az államnak ez bizony kevés! Hazánkban az állam az egyházi szertartást önmagában nem ismeri el, ezért kötelező a polgári házasságkötés anyakönyvvezető előtt – aztán szabad az út, immár szó szerint, az oltárhoz! (Kivételt képeznek a zsidó felekezetűek, akiket egyházuk polgári esküvő nélkül is összead.)
Már a házasság értelmezésében és szóhasználatában is eltérnek a felekezetek. A református egyház felfogása szerint nem esketésről, hanem házasságkötést megáldó istentiszteletről kell beszélni, hiszen a pár mint férj és feleség érkezik a templomba, ahol Isten áldását kérik a lelkésztől. A római katolikus egyház szerint sem a templomban kötik a házasságot, mert a szentséget a házasfelek egymásnak szolgáltatják ki, csak szándékukat jelentik ki az egyház papjának.
Papoknak, lelkészeknek, lelkipásztoroknak kötelességük tanítást és támogatást nyújtani a házasságra készülőknek – ez az úgynevezett jegyesoktatás. Ha például a római katolikus jegyesek nincsenek megkeresztelve, tanácsos jó előre tervezniük: ugyanis végig kell járniuk egy úgynevezett katekumenátust, ami legalább egyéves hittanoktatást és ezzel együtt megkeresztelkedést (olykor bérmálkozást is) jelent.
Többek között Németországban, Ausztriában és Svájcban már évtizedek óta bevett gyakorlat, hogy a különböző felekezetű jegyesek ökumenikus szertartás keretében házasodnak össze, és nem kell mindenféle „kegyes csalásokhoz” folyamodniuk (például két templomban egymás után tartani esküvőt). Magyarországon 2001 decemberében írták alá az ökumenikus esketési szertartások rendjét, amit az egyházak együtt dolgoztak ki.
A zsidó egyház törvényei a legszigorúbbak, s a szertartás náluk a legszínesebb. Ha a zsidó közösség tagja más felekezetűvel szeretne házasságot kötni, az illetőnek (általában a nőnek) át kell térnie a zsidó vallásra. Fel kell készülnie a héber hagyományokból, vallási szokásokból, kóser főzési gyakorlatból, majd egy rabbitestület előtt vizsgát tennie, hogy ő ezeket valóban tudja és akarja. Ha valaki át szeretne térni, háromszor kell elutasítani, hogy átgondolhassa: miért akar egy üldözött közösség tagja lenni? Mindez körülbelül egy év.
A zsidóknál szombaton és ünnepnapokon, valamint gyászidőszakban nem lehet esküvőt tartani. A rituálé szerint a jegyeseknek az esküvő előtti egy hétben nem szabad találkozniuk, a templomba ebből adódóan külön-külön kell megérkezniük. Az esketés az esküvői baldachin (hüpe) alatt történik.
Az esküvő előtt a rabbi a menyasszonyt lefátyolozza és megáldja. Bevonuláskor a vőlegényt két férfi, a menyasszonyt két nő vezeti be (általában a papák és a mamák szerepe ez). A hüpe alatt várja a vőlegény aráját, aki megérkezésekor kíséretével háromszor, illetve hétszer körbejárja jövendőbelijét. A kántor üdvözlő szövegével – melyben hálát ad Istennek, hogy ez a nap eljött – kezdődik meg a szertartás. Majd a rabbi áldást kér, majd bort isznak. A gyűrűhúzás szertartása úgy történik, hogy a vőlegény az ott lévőknek az ékszert körbeadja, hogy az előírás szerinti egy prutá értéket (rézpénz) megéri-e az. A folyamatosság megtörésétől félve a jegygyűrű nem lehet köves.
A szertartás fontos része a házasságlevél (kszübe) felolvasása. Ez a szerződés másfél ezer éve ugyanazt a szöveget tartalmazza, s szól például a férj három kötelezettségéről (etetés, itatás, ruházkodás) a feleséggel szemben.
A kántor hét áldást mond el, a fátyol lekerül a menyasszonyról, és a szertartás a pohártöréssel zárul: a vőlegény egy nagyon értékes pohárkészlet darabját töri el, hogy valami hiányérzetük legyen. Ez utóbbi szertartás lényege – mint minden zsidó ünnepnek –, hogy emlékeztesse a jelenlevőket arra: nem mindig csak jó dolgok történnek az ember életében...
Tudj’ isten, nem árt ezt már a házasság kezdetén az eszünkbe vésni.
Szijjártó Gabriella

Keretesek

A BUDAPESTI MÁTYÁS-TEMPLOM híres-hírhedt esketési várólistája az évek óta tartó felújítási munkálatok (pontosabban a látványt zavaró állványok) miatt nem annyira hosszú, akár még az idei nyár végére is kaphat időpontot az, aki erre – az orgonistával, szólistával, virágdíszítéssel együtt – negyvenezer forintot szán. Évente körülbelül száz esküvőt tartanak itt, szombatonként legfeljebb hatot.

Égi garancia nincs. A házasságok az égben köttetnek – nem hiába tartja így a mondás. Tartósabbak lehetnek azok a frigyek, melyekhez isteni segítséget kérnek a párok – erősíti meg dr. Kádár Zsolt református lelkész. Az Egervölgyi egyházmegye esperese persze nem gondolja, hogy az isten házában tartott ceremónia önmagában garancia lehet a hosszú, békés házaséletre. Inkább abban rejlik a titok, hogy mennyire komoly elhatározással szánják rá magukat a házasulandók az élethosszig tartó hűséges szövetségre. Aki veszi a fáradságot, hogy eljárjon a jegyesoktatásra s elmélyüljön a keresztény erkölcsben, valószínűleg nagyobb lelki erővel felvértezve veszi majd az akadályokat. Azt ugyanis az esperes sem ígérheti, hogy a házasság csupa „nászmenet” lesz…
A lelkész azon munkálkodik, hogy az ifjú párok ne csak formaságot lássanak a templomi frigyben. S ne csupán úgy gondoljanak a házasságkötésre, mint egy kellemes partira. Igaz ugyan, hogy a reformátusok elnézik a válást, s ezért újra és újra megesküdhetnek, ám mégis jobb, ha már az első „nekifutásra” sikerül a dolog.
A számos templommal büszkélkedő Eger vonzza a házasulandó párokat: például a főiskolások, akik itt ismerkedtek meg, a boldogító igen erejéig gyakran újra visszatérnek a barokk városba. Az esperes adott már össze olyan fiatalokat, akik épp egy egri esküvőn látták meg egymást, s aztán úgy gondolták: szerencsét hoz, ha ők maguk is itt kelnek egybe.