100. Kutyaposta

A 2005 januárjában indult sorozat – ha szabad a postásnak minősítenie – töretlen népszerűségnek örvend; legutóbb éppen az önök áradó leveleinek és telefonjainak köszönhetően tért át a kéthetiről a heti megjelenésre. Vagyis írjanak, hívjanak a jövőben is, különben a szerkesztő még a végén havi rovattá alakítja a Kutyapostát…

E kis házi megemlékezés után haladjunk tovább, vagyis próbáljuk befejezni az ugatásról szóló, hetek óta tartó sorozatunkat, nem berekesztve persze az ez ügyben esetleg még érkező levelek, telefonok folyamát.

Leszögeztük már: a kutya elidegeníthetetlen tulajdonsága, hogy ugat. Ezt megtiltani neki akkora eséllyel lehet, mint a virágnak „hogy ne nyíljék, ha jön a szép kikelet” – egy Petőfi nevezetű kutyabarát költővel szólva… De azt már nem írja Petőfi, hogy nem lehetne egy kicsit csöndesíteni azt az ugatást.

Hogy hogyan? – nos, az ajtó, a kapu vagy a kerítés mindkét oldalán léteznek erre technikák. A gazda leginkább azzal érhet el eredményt, ha igyekszik leszoktatni a normálisnak tekinthető ugatáson túli hangzavarról négylábú házőrzőjét. Ezt (is) persze gyerekkorban kell elkezdeni; néhány erőteljesebb és következetesen használt mondat, esetleg megspékelve egy összecsavart újsággal történő fenéken billentéssel, hatásosnak mondható. A lényeg, hogy néhány ugató kutyaszó után, ha a körzetből eltávolodik az idegen, legyen csend, ne folytassa az üvöltést, ne kezdjen vonyítani, „tutulni”.

Az ajtó, a kapu vagy a kerítés túlsó oldalán pedig úgy érhetünk el eredményt, ha nem bosszantjuk a bezárt négylábút, nem ütögetjük az ajtót, nem húzunk végig botot a kerítésen, hogy ne mondjam: nem hergeljük, nem dobáljuk a „fogdás” kutyát. A kutyasétáltatók rendszerint házról házra tudják, hol ki lakik, melyik a barát és melyik az ellenség, vagyis úgy is csendesebb lehet az a séta, ha a legnagyobb vetélytársakat az utca másik oldalán haladva próbáljuk elkerülni. Ott azonban, ahol egynél több kutya van – akár a lakásban, akár kint az utcán sétáltatva –, szinte reménytelen a helyzet: ilyenkor mindig akad közülük legalább egy, amelyik aztán képes felhergelni az eset összes résztvevőjét.

És még ezer lehetőség a békére: ha meg tudjuk oldani, igyekezzünk ne a hajnali és az éjszakai órán sétáltatni kedvencünket – mint ahogy nem illik mondjuk vasárnap reggel nyolc előtt újabb lukat fúrni a panelbe sem –, a tüzelő lánykutyát se a legnagyobb „kutyasűrűség” idején vigyük az utcára, és így tovább.

Vagyis, mint minden, ami a kutyával csak történhet, az ugatás mértéke is egyedül és kizárólag az emberen múlik…