Már tandíjra güriznek

Utólag bevallhatom: amikor középiskolás koromban szőlőt kacsoltam vagy meggyet szedtem negyvenfokos hőségben az Alföld közepén, az is melengette a szívem, hogy jelentősen hozzájárulok a népgazdaság építéséhez. Hasznosságom tudatát akkor kezdtem elveszteni, mikor a jászberényi hűtőgépgyárban azzal bíztak meg, hogy vizsgálgassam a patronokat, amikből gázt nyomtak a frizsiderek „hátsóján” futó csövekbe. Elszántan méricskéltem a patronokat egy egész hónapig, reggel hattól délután kettőig, és soha egyik sem volt könnyebb egyetlen grammal sem a kívánatosnál…
Manapság a diákmunka már nem ilyen kedélyes elfoglaltság: egyre több hallgató szorgoskodik azért, hogy előteremtse a tandíját. Főleg a fizetős képzésekre járók kényszerülnek rá, hogy nemcsak a vakációban, de a szemeszterek idején is pizzafutárkodással vagy épp rakodással keressenek pénzt. A hazai egyetemisták és főiskolások legtöbbje hetente egy műszakot robotol végig – ám a nyugat-európai hallgatók majd’ mindegyike ennél jóval többet gürcöl. Arrafelé a fiatalok, természetesnek találják, hogy eltartsák magukat. A francia vagy svájci diákok mihamarabb igyekeznek a saját lábukra állni – igaz, az esélyük is nagyobb rá, hogy ez sikerüljön...