Barát 10 évre elvihető!

Rovatunk föntebb látható mottója jó példázata ennek az esetnek is. Mert aki kutyát választ, jó, ha tudja, legalább 10-15 évre kötelezte el magát. Jó másfél évtizeden át lesz majd együtt egy élőlénnyel, aki nagyjából egy 3-4 éves kisgyerek színvonalán él, vagyis képtelen gondoskodni magáról. Viszont nagyon is igényli az emberfalkát, a szeretetet, a törődést, a közös játékot, a sétát, a meghitt együttléteket; vihar, égzengés esetén a védelmet, ha beteg lesz, orvoshoz kell majd vinni, viszont nyaralni vele (és nélküle) újabb nehézséget jelent, hullik a szőre, koszol a lakásban és a lakáson kívül, s ha öregszik, még több törődést kíván. Mindezt együtt hívhatjuk felelősségnek: mindezt együtt vállalja, aki kutyát tart.

Ehhez képest – olvasom az újságban – az állat-egészségügyi telepekre a legtöbb kutyát saját gazdája adja be. Vagyis nem igaz, hogy ezeket a telepeket a talált kutyák népesítik be, nem: a magukat gazdáknak nevezett egyedek viszik be oda őket. Persze van olyan is, mint Honorka néni, aki bizonyára nem tehet arról, hogy meghalt, s hogy Butykos egyedül maradt. (Bár a fent említett 10-15 év, egy idősödő ember esetében elgondolkodtató kell legyen…) Vagyis vannak tragikus esetek, aztán tudatlanságból eredő elhagyások is, amikor például kertes házból költözik valaki kényszerűségből társasházba, és úgy gondolja, az már nem lenne jó a kutyájának. Holott a kutyának csak egyvalami nem jó: elszakadni a gazdájától, elveszíteni családját. Ez számukra a halál, gyakran feldolgozhatatlan trauma, hiszen a kutya legelső és legfontosabb tulajdonsága a hűség a gazda iránt. Lehetnék én milliárdos jachttulajdonos Monte Carlóban, a koldus kutyája sem jönne velem, bárhogy is kérlelném…

Sokat ugat, vagy ellenkezőleg: nem ugat, szétrágja a lakást, koszol, jön a gyerek/unoka, válok, nősülök, az új nő nem engedi (amikor is az egyetlen lehetséges megoldás egyébként: tessék másik nőt választani…) – ezek a leggyakoribb indokok. S miután persze a gazdák is tudják, hogy gyalázatot művelnek, legtöbbször jön a hazugság: találták a kutyát. A Kutyapostás hallott már olyan esetről is, amikor a vadászember bevitte az állatorvoshoz öregedő vizsláját: altassa el, mert már nem olyan fürge a vadászatok során. S miután erre az „embertelenségre” az állatorvos nem volt hajlandó, a vadász megvonta a vállát: jó, majd lelövöm én. Évtizedes szolgálat után…

Kutyatartás = felelősség. Tessék ezt észben tartani!