Egy szalmaszálon múlik...

Hamar elvarázsolják az embert Csáki Ildikó szalmából fonott tárgyai. Sajátos ízlésvilágról árulkodnak, és persze alkotójuk kivételes kézügyességéről. Nemcsak a letűnt paraszti kultúrából átörökített aratókoszorúk készülnek a népi iparművész műhelyében, hanem igen változatos figurák és tárgyak is. Titkos dobozkák mellett ismerős „arcok” is feltűnnek, Lúdas Matyi, Süsü, a nehezebb vállalások közül pedig a Szent Korona és a koronázási ékszerek.
Húsz évvel ezelőtt kezdődött. Ildikó minden különösebb cél nélkül kezdte gyűjtögetni a szalmaszálakat, merthogy egyik szebben aranylott, mint a másik. Persze utólag vehetjük ezt tudatos készülődésnek is, hiszen nem sokkal később megalkotta élete első művét egy esőcsiga formájában. Hozzá hasonlót látott már egy alföldi csárdában, de azt álmában sem hitte volna, hogy valaha majd művészi szinten foglalatoskodik a szalmafonással. Azt is csak akkor tudta meg, hogy mit is csinál valójában, amikor eljutott egy törökszentmiklósi aratófesztiválra, ahol idős parasztok tartottak bemutatót.
Csáki Ildikó kezdetben csak saját kedvtelésére alkotott. Kisebb tárgyak kerültek ki a keze alól, melyeket barátainak ajándékozott. Aztán egyre jobban belelendült, mert nagyobb méretekben is gondolkodni. Miután a kilencvenes évek közepén a gödöllői aratókoszorú-versenyen végignézte a pályamunkákat, alig várta, hogy hazaérjen, és nekilásson saját kompozíciójának. Általában éjszaka álmodja meg következő témáját. Ilyenkor kiugrik az ágyból, és máris nekilát. Miután mindig van beáztatott szalma kéznél, nem okoz gondot az alkotás. Persze leginkább nappal dolgozik, ha befejezte köztisztviselői teendőit a kecskeméti városházán. A szalmafonás kiszakítja a hétköznapokból, a saját maga teremtette mesevilágban észre sem veszi, hogy milyen gyorsan telnek az órák.
Amikor arról kérdezem a szakmai elismerésekkel is bíró alkotót, hogy mire a legbüszkébb, nem valamelyik szívéhez nőtt művét vagy jelentősebb kiállítását említi meg, hanem arról az élményéről számol be, amikor egy vak fiatalembert tanított fonni. Elvégezte a tanítóképzőt, imádta az óvodai gyakorlatokat. A gyerekeknek tetszett a kézművesség, egyik alkalommal azonban megkérdezték, miért nincs szemük a szalmafiguráknak. Nos, attól kezdve lett szemük. Érdemes követni az alkotások utóéletét is: a kecskeméti főtéren elhelyezett kalászkoszorú az augusztus 20-i ünnepség után még hetekig csalogatta a madarakat, kedvükre lakmározhattak benne.
A szalmafonó otthonában hangsúlyt kapnak a természetes anyagokból készült tárgyak. Persze nem feltétlenül saját műveivel zsúfolja tele lakóterét, hanem fából faragott, vesszőből vagy csuhéból fonott praktikumokkal – mert azokat használni is szereti. Szalmából lehet fonni például gyümölcskosarat, kincsesládikát, de még a szék ülőkéje is elkészíthető belőle. Egyébként egyre nagyobb igény van a tetszetős népi iparművészeti darabok iránt. Karácsony közeledtével keresettek az egyedi fenyődíszek, húsvét táján a tojástartók, családi ünnepeken pedig elegáns ékszerekkel, ajándékcsomagokat ékesítő apróságokkal is örömet lehet okozni. Nyáron pedig az aratókoszorúk „aratnak”, Ildikó ilyenkor ennek jegyében alkot.
Erre a különleges tevékenységre igazán illik a mondás: minden egy szalmaszálon múlik. A gabona sok lehetőséget kínál fel az embernek, gyökere, szára, kalásza sokrétűen hasznosítható. Sárgán ragyogó szalmájából csoda teremthető, amennyiben ügyes kezek közé kerül. Hogy művészi szintre is fejleszthető, azt Csáki Ildikó már bebizonyította.